– Raffael Sándor ölte meg Mariann Cozmát. A gyilkos kétszer is megszúrta áldozatát, először a veséjén, majd a szívénél – mondta a nyomozó. A Blikk információi szerint a szórakozóhelyen történt alig 45 másodpercig tartó eseményről az egyik sértett elmondása alapján sikerült pontos képet kapniuk a rendőröknek. Ő együtt szórakozott a kézilabdásokkal, amikor a gyilkosság történt. A tanúkihallgatások arra is választ adtak, miért gyűltek össze Sztojkáék február 8-án Enyingen. Mint kiderült, egy bandaháború volt kialakulóban egy székesfehérvári konkurens csoporttal. De mivel nem találta őket egy Székesfehérvárra küldött „kém", elmentek szórakozni a Patrióta lokál nevű veszprémi szórakozóhelyre.
A szemtanúk szerint szinte megszállták a szórakozóhelyet, félrelökték az útjukba álló embereket, keresték a konfliktust. Amikor megpillantották a tánctéren szórakozó Cozmát, kiszúrták, és belekötöttek. A rendőrség szerint az életvidám óriásnak csak az volt a bűne, hogy jól érezte magát a barátaival. Miután a tánctéren megtámadták és a dulakodás közben Raffael vesén szúrta, menekülőre fogta, de az utcán utolérték támadói, és 15 másodperces szembenállás után Raffael ismét szúrt, ezúttal szíven. Ekkor sérült meg Zsarko Sesum és Ivan Pesics is, akik társuk segítségére siettek. A nyomozók munkáját nagyban segítették a gyilkosság szemtanúi.
– Vannak védett tanúink, akiknek a személyazonosságát zártan kell kezelnünk, hiszen a bűnözői kör néhány tagja szabadlábon van. Kiderült az is, hogy a bántalmazásban és a gyilkosságban részt vevő Raffael Sándor és Németh Győző a tetthelyről Budapestre utaztak, ahol egy albérletben húzták meg magukat – mondta el a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi vezetője, Pogány Péter, s hozzátette, néhány óra alvás után Raffael Sándor elment egy magánkórházba, ahol ellátták azt a fejsérülését, amelyet a verekedés során szerzett. Miután két segítőjük szerzett nekik egy autót és két mobiltelefon-szimkártyát, Ausztria felé vették az irányt, ahol a két gyanúsított autója előtt néhány kilométerrel egy előőrs haladt, hogy nehogy belefussanak egy esetleges rendőri intézkedésbe. Az osztrák rendőrök azonban feltartóztatták Némethet és Raffaelt.
– Egy éve foglalkozunk az üggyel, így alaposan megismertük a feltételezett elkövetőket. Én személy szerint nem láttam megbánást egyikőjükben sem – fejtette ki Pogány, a nyomozás vezetője.

A legrégebbi hozzászólásokat szeretném legelöl látni
Az lenne az igazságos, ha felkötnék őket.