Sarka Kata nem szeretne több gyereket Hajdú Pétertől, ezt maga árulta el a Tabu TV-nek
Sarka Katának - saját bevallása szerint - jobban oda kellett volna figyelnie a szigorra, hiszen gyerkőcei lassan a fejére nőnek. "Eddig
nem voltam valami szigorú, úgyhogy most iszom a levét. Már mindkét gyerkőcre egyaránt odafigyelek ilyen téren, mert tudom, hogy mit rontottam el Noncsinál és azt nem szeretném a picinél is elkövetni. Tehát ha látom, hogy csak hisztizik, akkor nem veszem a kezembe állandóan. Most már sokkal lazább vagyok. Nem vagyok idegeskedős édesanya" - mesélte a Tabu Tv-nek Sarka Kata, aki azt is elárulta, hogy férje rengeteget dolgozott az elmúlt időszakban.
A Frizbi műsorvezetőjének, Hajdú Péternek azonban tengernyi teendője mellett mindig van ideje csemetéire. "Örülünk, hogyha
hetente háromszor, mondjuk, fürdetéskor látjuk őt. Most nagyon koncentrál a Frizibire és a kávézónkra. Végre már a Nagy Duett-re nem kell. Arra azonban nagyon figyel, hogy a hétvégéket velünk töltse és ki tudjon kapcsolni" - írta a
harmonet.hu.
Vajon lesznek-e további babák a Hajdú családban? "Köszönjük, nem kérünk.
Én már nem szeretnék szülni. Én nem szeretnék teherbe esni" – tett pontot a mondat végére, a tőle megszokhatott nagy mosollyal a kétgyermekes családanya.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!