Soványító ruhákat követel a Megasztár zsüritagja
A népszerű tévés a legjobb formáját szeretné mutatni a tehetségkutató zsűritagjaként, ezért csak olyan ruhát hajlandó felvenni, amelyben legalább tíz kilóval könnyebnek látszik. Nehezen viseli, ha nem kapja meg - írja a
Bors.
– Fridi nagyon kedves ember, de borzasztóan hiú. Kikötötte, hogy csak olyan ruhákat adhatnak rá a válogatásokon, vagy majd a műsorban, amelyekben minimum tíz kilóval soványabbnak tűnik. Sokat szenved attól, hogy a sajtó megírta, illetve megjegyzéseket tettek arra, hogy súlyproblémái vannak. Mindent elkövet, hogy a feleslegtől megszabaduljon, de nincs könnyű helyzetben, hatalmas rajta a nyomás, mert tudja, hogy a külseje foglalkoztatja az embereket. Persze egy-egy öltönnyel vagy pólóval nem lehet valakit nádszál karcsúvá tenni. Sándor ugyan együttműködő, de nem mindig érti ezt meg, és ilyenkor bizony alaposan kiereszti a hangját. Nem az a típus, aki a nemet elfogadja. És a tükörnek sem mindig hisz. Egyébként érdekes, hogy a zsűritagok közül Eszenyi Enikő az, aki a leglazább, legegyüttműködőbb minden tekintetben. Jó fej, kedves csaj, soha nem hisztizik. Fridi tanulhatna tőle – osztotta meg a lappal a Megasztár egyik bennfentese.
Megpróbálták megszólaltatni a témában Friderikusz Sándort, de nem kívánt nyilatkozni.
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ki az a Friderikusz?
Édes Istenem! Kit érdekel, hogy milyen ruhában van F.S.?