Kylie Minogue, a nemzetközi pop csillaga napi 12 ezer euróval lesz gazdagabb naponta. Húsz évnyi énekesi karrier után gazdagabb, mint valaha. A tavalyi világ körüli turné hozta meg számára a nagy áttörést. Ezen a nyárin új albummal lép a közönség elé.
Kylie Minogue, a kis termetű, de hatalmas hangú ausztrál popsztár ezekben a hónapokban üzletasszonyi képességeit kamatoztatja. A legfrissebb kimutatások szerint a tavalyi volt 20 éves énekesi karrierjének legsikeresebb éve pénzügyi szempontból. Bevételei 2009-ben meghaladták a 4,5 millió eurót.
Ez azt jelenti, hogy lemezeladásiból, jogdíjakból, fellépéseiből naponta átlagosan 12 300 euró bevétele származott.
A Minogue-birodalmat egyébként hármasban irányítják édesapjával, Ronnal és húgával, Daniival. Ötleteivel azonban alapvetően Kylie járult hozzá a pénzügyi sikerhez.
De a legfontosabb: hangja ugyan megváltozott, érettebb, teltebb lett, de semmit nem kopott az elmúlt két évtized alatt.
Ennek is köszönheti a nagy áttörést, amit a 2008-2009-es világ körüli koncertsorozat hozott meg a 41 éves énekesnő számára. A turné önmagában 3,1 euró bevételt hozott a konyhára, és ebben nincsenek benne a jogdíjak és a lemezeladásból származó bevételek.
Hatalmas törés volt életében, amikor 2005-ben kiderült: mellrákja van. De azt az ütközetet is megnyerte. sajtóértesülések szerint most házasságra készül élettársával, a spanyol Andres Valencosóval.
Az energiával és tervekkel teli énekesnő idén nyáron új albummal áll a nyilvánosság elé, hogy begyűjtse rajongói hódolatát – és persze pénzét.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!