Egy hét alatt kétszer nem bírt színpadra állni az énekesnő - A kimerült zenész még mindig nem bírja összeszedni magát, és második koncertjét mondja le Svédországban.
Rihanna egy hét alatt más másodszor dobja be a törölközőt. Először a hét elején mondta le malmöi koncertjét, akkor hirtelen olyan magas láza lett, hogy nem tudták csillapítani, ezért kórházba szállították.
Hétfői lemondott koncertje után kedden azonban – a korábbi terveknek megfelelően – Stockholmban színpadra állt. Szerdán azonban ismét rosszul érezte magát az énekesnő, ezért a szerdai koncertet is az utolsó pillanatban - néhány órával a színpadra lépése előtt - mondta le.
Az elmaradt koncertek helyett a szervezők újabb időpontokat keresnek, hogy a rajongók mégiscsak láthassák az énekesnőt - írta a
Híradó honlapja.
Az énekesnő negyedik koncertkörútját tartja, amelyen ötödik studióalbumát, a Loud-ot mutatja be. A turné júniusban kezdődött az amerikai Baltimore-ban és decemberben zárul Londonban. A tervek szerint Budapesten december 9-én lép fel.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!