Az egykori megasztáros felfedezett, Tóth Gabi néhány hete még sztárvendég volt az X-Faktorban, most viszont úgy hirdették fellépését, hogy ő lesz az „előzenekara” Székesfehérváron Vastag Csabáéknak. Igaz, néhány óra múlva a hirdetményen "vendégre" javították a titulusát.
Magasan ragyog az X-Faktor ifjú tehetségeinek csillaga: mindenki őket akarja látni és hallani. Valószínűleg ezért fordulhat elő, hogy a január harmincadikai, székesfehérvári koncertet úgy hirdették, hogy Janicsák Veca, Wolf Kati, Király L. Norbi, Takács Nikolas és Vastag Csaba előtt „előzenekarként” lép fel Tóth Gabi. Ezen az X-Faktor énekesei is meglepődtek – írja a
Borsonline.hu.
– Ekkora sikerre egyikünk sem számított, hatalmas dolognak tartom, hogy Tóth Gabi után léphetünk fel. Főleg úgy, hogy szerintem ő ma is benne van a top tíz hazai előadóban – ámult el Wolf Kati. Hasonlóan nyilatkozott Takács Nikolas is: – Ezt nem gondoltam volna. Ám sokszor az előzenekar is lehet olyan jó, mint a főattrakció.
Király Norbi is meglepődött, hogy Gabi előttük lép fel.
– Kissé megdöbbentem, hogy így alakultak a dolgok. Hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy mi lehetünk azok, akiknek a műsorát Tóth Gabi vezeti fel. Ő ugyanis valóban fantasztikus! – mondta az internetes portálnak, mikor megtudta, csupán statisztál a koncertjükhöz az egykori megasztáros felfedezett.
Tóth Gabit nem kívánta kommentálni a dolgot, menedzsere viszont megszólalt.
– Gabi produkciója nagyon megfogta a megrendelőt, kifejezett kérése volt, hogy ő is lépjen fel az X-Faktor énekeseivel. Az előzenekar kifejezést azóta módosították, úgy gondolom, ez mindössze egy szerencsétlen megfogalmazás volt. Maga a felkérés megtisztelő, és Gabi nagyon boldog, hogy újra az X-Faktor énekeseivel léphet egy színpadra – közölte a Borsonline-nal Kiss Anikó, Gabi menedzsere.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!