VV Fecó feleségének kegyetlenül fáj
A múlt héten kapott új melleket VV Fecó felesége, Angéla, aki nem várt gyötrelmeknek tette ki magát a beavatkozással.
- Amikor felébredtem az altatásból, az iszonyúan kegyetlen volt! Hatalmas fájdalmaim voltak, émelyegtem, és nagyon sokat hánytam. Nem gondoltam mindeddig, hogy valami ennyire tud fájni. Az első napon rettentően rosszul voltam, minden mozdulat kínzó volt, de számítottam rá, hogy nem lesz kellemes érzés. Minden mellékhatás kijött rajtam, ami csak lehet egy operáció után - kezdte az Új Ásznak Angéla, aki meg van elégedve az eredménnyel, és minden gyötrelem ellenére újra belevágna a műtétbe.
- Két hét múlva kell visszamennem varratszedésre, ami szintén nem lesz fájdalommentes. Szerencsére nincsen nagy kötésem, csak a vágás van leragasztva, így ez nem akadályoz a mindennapokban. Sajnos, még nem láthattam az új kebleimet, hiszen egy melltartót kell viselnem, amíg el nem nyerik végső alakjukat, azonban szembetűnő, hogy sokkal nagyobbak lettek, és ez nagyon tetszik. Az orvos utasítása szerint feküdnöm és pihennem kéne, de két gyermek mellett ezt nem tudom megtenni. A seb nagyon húzódik, amikor mozgok, de kibírom - tette hozzá a dumagép neje.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!