Hónapokat kell várnia a nyereménylakásba költözéssel a VV 5 győztesének, mert az építő nyárra ígéri, hogy elkészül. Lehet, hogy Alekosz lakásába kell bevackolnia magát annak, aki „mindent visz”?
A ValóVilág összefoglalóiban minden este elhangzik, hogy milyen nyeremény jár a jövendőbeli nyertesnek. Az az egy, aki mindent visz, a játék végeztével egy éven át havi egymillió forintot kap, emellett egy új autó tulajdonosa is lesz, de ami a legfontosabb, egy új lakással is gazdagodik. Fantasztikus lehetőség ez egy vagyontalan fiatal számára, hiszen egy hitelmentes öröklakás már önmagában is főnyereménynek számít - írta a
Bors.
Az ingatlanról a bulvárlap megtudta, hogy két és fél szobás, teraszos, és az új lakó szerencséjére udvari fekvésű. A lakóparkot körbejárva kiderül, hogy nem minden tulajdonosnak van ilyen szép kilátása. Míg a házsor egyik oldalról hangulatos kertes házakra néz, a másik oldalról az újpalotai felüljáró forgalmas aszfaltja, illetve a körvasútsor sínei határolják.
– Az ingatlan jelenlegi piaci értéke 21 millió forint, tartozik hozzá a mélygarázsban egy parkolóhely is – tájékoztatta a lapot Szűcs Attila, az üzemeltető cég egyik értékesítője. – A lakás 52 négyzetméteres, az ablakai a belső udvarra néznek. Júliusra várható az átadása.
A győztesnek tehát
több hónapot várnia kell a költözéssel.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!