Zámbó Jimmy halála: újabb ismerős szólalt meg
Az elmúlt hetekben Hulé Éva szolgáltatta a szenzációt azzal, hogy állítólagos egyetlen szemtanúként megváltoztatta a kilenc évvel ezelőtt tett vallomását a rendőrségen, és Zámbó Jimmy özvegyét, Editet nevezte meg, mint akinek a kezében elsült azon a szörnyű hajnalon a fegyver. A rendőrök ugyan nem indítottak új nyomozást – sőt hamis tanúzás miatt vádat emelnek Hulé Éva ellen –, ám ez elég volt ahhoz, hogy Jimmy újra a címlapokra kerüljön. Pedig hogy mi mindent csinált az utolsó napján, azt csakis Fásy Ádám tudja, hiszen vele töltötte - állítja a
Blikk.
A Zeneexpressz című műsor feje egy kezén meg tudja számolni, kik azok, akik tényleg olyan közel álltak Jimmyhez, mint ő. Tucatnyi, eddig nem látott fotót őriz, ahogyan azokat a titkokat is ismeri, amelyekbe csak őt avatta be a „Király". Eddig nem beszélt a viszonyukról, mert úgy látja, sokan pont a tragikusan elhunyt énekes emlékén akarnak felkapaszkodni, ismertté válni vagy pénzzé tenni az állítólagos sztorikat, mert az énekeslegenda már úgysem tudja cáfolni a meséket.
– Több mint egy évtizedes barátság kötött össze Jimmyvel, aki a bizalmába fogadott, sokszor megosztotta velem örömét, bánatát. Az utolsó napján találkoztunk, órákat töltöttünk együtt. Szilveszter éjjele után nem sokkal telefonon kért el a feleségemtől, Marikától, mert velem akarta köszönteni az új évet, koccintani éjfélkor. Hulé Éva, aki most új vallomásában megjelölte a legenda halálának felelősét, azt nyilatkozta, hogy Jimmyvel volt szilveszterkor, és együtt mentek a csepeli házba. Ez biztosan nem igaz, mert azon az éjjelen szinte egyszerre érkeztünk a Balázs vendéglőbe – mesélte Fásy Ádám. – Az sem igaz, hogy részeg lett volna, Jimmy csak vizet ivott, ő vezette a kocsiját, és egyedül jött. Tőle szokatlanul rosszkedvű volt, de nem nőügy miatt szomorkodott, hanem azért, mert megszűnt az RTL Klubon a műsora. Elhatározta, hogy új életet kezd: lemezt akart kiadni, és újrakezdeni a turnéit, ahogyan régen, saját szervezésben Jankai Béla kitűnő zenekarával. Tehát mindezek ellenére, hogy rossz volt a kedve, egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy tragédiába torkoll majd az éjszaka, hiszen mint mondtam, Jimmy tervezgetett, a jövőjét építgette gondolatban.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!