Hetilap kereső

Csikós Zsolt írása

Ha létezik autó, amelyre illik az Alfa Romeo embléma, akkor az a 159-es. Gyönyörű, stílusos, és a minősége is kiváló. CSIKÓS ZSOLT szerint csak egyvalami nem stimmelt idáig: hiányzott belőle a sportosság. Most ez is megoldódott.

Ismerünk kötelező jelzőket: a halászlé csípős, az operabál fényűző, egy Alfa Romeo pedig sportos. Egy ideje éppen ez utóbbiról feledkeztek meg Milánóban, az Alfa-bázison. Ne higgyék, hogy nemtörődömségből tettek így – éppen ellenkezőleg. Miután világossá vált, hogy a prémiummárkák húsz év alatt elhúztak a menedzsmentproblémákkal, identitáskereséssel terhelt Alfa Romeótól, a fennmaradás egyetlen zálogát a minőség fokozásában jelölte meg a vezetés. A mérnökök nekifeszültek a feladatnak. Nagyjából tizenöt év alatt lényegében utolérték a vezető presztízsautó-gyártókat. A mostani 159-es anyagminőségben, robusztusságban, illesztési hézagok vonalán, zajkultúrában azon a szinten van, mint az A4-es Audi, a C osztályos Mercedes vagy az S60-as Volvo.

De ahogyan az iskolás gyerek a hosszú betegség utáni lemaradást, úgy az Alfa Romeo sem tudta még minden területen behozni a hátrányát. Mialatt Milánóban gőzerővel dolgoztak azon, hogy felzárkózzanak az élbolyhoz, az élboly gőzerővel dolgozott azon, hogy feljebb tegye a lécet. Becsúszott egy kis hiba a számításba. Éppen azt a paramétert hagyták figyelmen kívül, amelyik kilencvenkilenc éve minden Alfa Romeo sajátja: a sportosságot.



A minőség utáni hajszában a 159-es (és kupé-, illetve kabriókarosszériás testvérmodellje, a Brera és a Gtv) iszonyú nehéz lett. A benzinmotorjai pedig a nagy emissziókorlátozásban ellustultak. Előállt a könnyfakasztóan szép, lenyűgözően igényes kidolgozású, káprázatos szolgáltatásokkal, funkciókkal és biztonsági berendezésekkel teletömött ólomtehén. Képzeljenek el egy jacuzzis, háromkandallós, uszodás, gőzkabinos, szivarszobás luxusházat fűtés nélkül...

A kisebb benzinmotorok gyengék ahhoz, hogy a bő másfél tonnás testet lelkesen meglódítsák. Az egyetlen igazán erős motor, a hathengeres, 3,2 literes, 286 lóerős sem bizonyul elegendőnek, mert kizárólag összkerékhajtással kapható, és úgy tűnik, hogy közel száz lóerő simán elvész a 4x4-es rendszer bugyraiban. Gondolom, a dízellobbi most fogalmazza a levelet, hogy 2,4-es JTD-vel fürge a 159-es – remélem, nem haragszanak meg rám, ha azt üzenem nekik: egy dízelmotoros 159-es szép, takarékos, elegáns jármű, de nem Alfa Romeo. A fekete füst és a kerregés nem fér meg egy ilyen patinás névvel. Talán tíz év múlva igen, csakhogy még nem tartunk ott.

Most fény pislákol az alagút végén: a 159-esnél az eddigi 2,2 literes négyhengerest új, 1,7 literes, turbós, közvetlen benzinbefecskendezéses, számos műszaki vívmányt egy egységbe kovácsoló motor váltja le. Az új 200 lóerőst 1750-esnek nevezi az Alfa Romeo, utalva ezzel a korábbi legendákra. A kocsi farán nem számsort, hanem betűkódot kell keresnünk: TBi.

Következett súlycsökkentés is:a 159-esnek ez a verziója 70-80 kilogrammal könnyebb az eddigi 2,2-esnél, menetteljesítményeiben viszont a 3,2-eshez áll közel. 7,8 másodperc alatt érhető el vele a százas tempó, a végsebesség 235 km/h-nál alakul. Még fontosabb a köznapi használhatóságot jellemző rugalmasság a hatodik, legfelső fokozatban: az új 1750-es 11,8, a hathengeres 3,2-es 16,6 másodperc alatt tolja fel a sebességmérő mutatóját 70-ről 120-as tempóra. Óriási különbség.

Persze lehet fanyalogni a szűk fordulatszám-tartományon. Az 1750-es nagyjából 5500-as értéknél kifullad, ami már-már dízelekre jellemző. Ám az a rugalmasság, nyers, azonnali erő, amivel az 1750-es, szálkásabb izomzatú 159-es elkápráztatja az embert, lenyűgöző. Bármikor bárhonnan ugrik, igazi traffipaxkirály. Ezt a frissítést ragadták meg az Alfa Romeónál, hogy engedékenyebbre vegyék a rugózást, közvetlenebbre a kormányzást. Épp csak annyira, hogy a lomha, kissé dobálós, olykor nehézkesnek tűnő, szép autóból klasszis legyen. Csak egy paramétert nem sikerült belőni: a fogyasztást.



Bár a céges kommunikáció szerint az 1750-es ötvözi a hathengeresek finomságát és erejét a modern négyhengeresek fogyasztásával és emissziójával, ez az állítás a gyakorlatban csak félig igaz. Mert a motor tényleg erős, kulturált működésű, de a fogyasztása korántsem kirakatba való. Lassú dugóban 17-20 liter között mutatott a fedélzeti számítógép, lazább városi használatban elérhető volt a 13-15 liter, országúton 10 alá is le lehetett menni vele. De ezek a számok 2009-ben elég rémisztőek.

Vegyük úgy, hogy hosszú út vezet a modern prémiumautósághoz – az Alfa Romeo majdnem eljutott a végéig, de az ajtót még nem érte el. Gyönyörű a dizájn, csodás a minőség, kellemes a komfort, lenyűgöző a sportosság, de nem árt a céges benzinkártya a tartós használathoz.