Még hogy az extrák növelik a fogyasztást? Hát persze, minden egyes kilót cipelni kell, és a túlsúly, a legcsupaszabb modellhez képest akár egy mázsát is elérhet. Viszont az autó fogyasztási adatait úgy adják meg, hogy ezeknek a szerelvényeknek sem a súlyát, sem az energiaigényét nem tartalmazza.

Sőt, mást sem. A katalógusban megadott fogyasztási értékeknek nincs közük a való élethez. A szabványos mérési ciklushoz hasonlóan senki sem közlekedik, ráadásul a mérés során még a motor hűtőventillátorát is lekötik, kikapcsolják az elektromos fogyasztókat, a légkondit – mindent. Arról nem is beszélve, hogy az életben vannak kanyarok és domborzati viszonyok az úton. Szóval, ezek a katalógusadatok az égvilágon nem jelentenek semmit, legfeljebb egy olyan elméleti minimumot, amit a gyakorlatban lehetetlen elérni.

És ekkor jövünk mi az extrákkal, amelyek értékes decikkel tornázzák fel a motor étvágyát, elvégre az összes szerelvényt etetni kell. A kormányszervók, ha a régebbi, tisztán hidraulikus rendszerűeket nézzük, még egyenes menetben is 3-4 deci benzint kívánnak pluszban, a mai, modern elektromos rásegítők ennél 2 decivel kevesebbet (száz kilométerenként).

Az autók legnagyobb extra energiafogyasztója azonban a légkondicionáló, és a főként dízelmotoros autóknál használt, motormelegítő vagy állófűtés. Itt erősen függ a többlet a külső hőmérséklettől, de a klímázást biztos nem lehet megúszni száz kilométerenként fél-egy liter alatt. Szélsőséges hőségben, poroszkáló forgalomban pedig akár két liter többletet is jelenthet. Az állófűtés is fogyaszt, méghozzá közvetlenül az autó üzemanyag-tartályából, óránként három-öt decilitert éget el egy kis kályhában – ezt nehéz lefordítani l/100 kilométerre, hiszen a jármű közben áll.

Az egyéb elektromos fogyasztók sem étvágytalanok, főleg a fűtőszálas extrák. A hátsó ablak, a tükrök, az ülés sokszor fűthető, és télen gyakran használjuk ezeket. Erre is rámegy pár száz watt, ahogy a világításra is, igaz a xenonlámpák energiaéhsége valamivel kisebb, mint az általánosan használt halogéneké. Az igazán takarékos LED-ek (fénykibocsátó diódák) még nem terjedtek el, csak a luxusautókban. Meglepő, de a komolyabb hifi-rendszerek is jelentős energiát vesznek fel, akár pár száz wattot is, ha külön erősítőjük van.



Eddig ugye minden világos? Bármilyen gombocskát is kapcsolunk be a műszerfalon, úgy vehetjük, hogy egy kis csapot nyitottunk meg a bukszánkon.

De vajon a tempomat hogyan képes növelni a fogyasztást? Hiszen a sebességtartó automatika teljesen nyugodtan adagolja a gázt, csak arra figyel, hogy a beállított tempó állandó legyen. Sík úton valóban mindegy, hogy az ember, vagy a tempomat adja a gázt. Komolyabb emelkedőkkel tarkított útvonalakon már nem. Hogy miért? Ennek már lélektani oka van. A gázpedál és a motor karakterét úgy állítják be, hogy legyen egy állás, ahol a motor jól érzi magát és kellemesen tartja az utazó tempót. Ha jön egy emelkedő, a vezetők jelentős része nem ad nagyobb gázt, azt autó lelassul egy picit, de felmegy. A tempomat ilyenkor pazarol, mert mindenáron tartani akarja a beállított sebességet, ha kell, olyan áron is, hogy nagy gázt ad. Márpedig emelkedőn gyorsítva komoly fogyasztásnövekedéssel számolhatunk, egy átlagsofőrhöz képest.

Rendben, de mit tesz a navigáció? Ahhoz nem kell sok áram, máshogy meg nem tud fogyasztást növelni.

Pedig tud. Bár a navigációs rendszer egy fantasztikus apró számítógép, bizonyos szempontból ostoba. Pontosabban a használóik nincsenek tisztában azzal, hogyan tervezi az útvonalakat. Mi adjuk meg neki a preferenciákat, a legtöbbször azt, hogy a leggyorsabb útvonalat tervezze meg A-ból B-be.

Csakhogy a navigáció nem mérlegel. Ha egy útvonal egy perccel rövidebb, mint a másik, akkor ezt fogja ajánlani. Akkor is, ha autópályákon kell körbenyargalnunk a fél világot azért az egy percért, egy ilyen útvonal jelentős túlfogyasztással járhat. Igaz, ma már léteznek olyan útvonaltervezők is, amelyek figyelembe veszik a fogyasztást, a jövő autóiba pedig olyan navigációkat terveznek, amelyek felajánlanak több útvonaltervet is, sőt, mindegyikhez kiszámolják a várható fogyasztást. Egészen pontosan azt, hogy hány liter üzemanyag fogy el az adott útvonalon. Az autós pedig eldöntheti, hogy pár perc megér-e neki ennyit.

A navigációk védelmében tegyünk hozzá annyit, hogy az úgynevezett TMC szolgáltatással képesek spórolni is. Ez a valós idejű forgalmi adatok alapján tervezi az útvonalat, vagyis elkerüli a dugókat, útlezárásokat, amelyekről a központ valamelyik rádió adása alá kódolva juttatja el az információkat a készülékhez. (Ilyen TMC adás már Budapesten is működik.) Ezzel nem csak időt, hanem feleslegesen elpöfékelt üzemanyagot is megtakaríthatunk – szóval létezik olyan eset is, amikor az extra kiadásból valamennyi megtérül.