Hetilap kereső

CRUISER írása

Az autózás rettentő sok állami és egyéb anyagi teher viselését is jelenti egyben. Ilyenkor, a jövedéki adó megemelése után, a 320 forintot nyaldosó benzinárakkal furcsa kijelenteni, hogy ma az autósokat érintő sápok közül szinte ez az egyetlen, ami igazságos.

A benzin, illetve a gázolaj árába beépített adó, nagyon sok. Minden liter árának közel kétharmadát elnyeli az állami költségvetés. Amely szinte örül, ha nő a kőolaj ára, mert több áfa folyik be, de egy sima jövedékiadó-emelés is remekül növelheti a bevételeit. Ja, és az áfa címén becsorgó összeget is.

De ne lovagoljunk az adónemeken, a lényeg az, hogy a benzinből/gázolajból mindenki annyit vesz, amennyire szüksége van. Vagyis, ha keveset közlekedik és azt is takarékosan, akkor keveset adózik, ha pedig sokat éget el az üzemanyagokból, akkor sokat is fizet az állami bukszába.

És ne képzeljük azt, hogy nálunk hű, de magas az üzemanyagok ára. Igaz, az osztrákokat már lenyomtuk, a horvátokat is, nem beszélve a kedélyborzoló 163 forintos ukrán benzinről. De például a szlovákokkal szinte pariban vagyunk, a 340 forintos angol gázolaj, vagy a 400 forintos holland benzin pedig intő jel lehet arra, hogy van még felfelé perspektíva. Akárhogy is nézzük, a középmezőnyben vagyunk az üzemanyag-árainkkal.



Nekünk nem ez a fő bajunk, hanem az, hogy a jövedelmeink, illetve a cégek bevételei a sor végén kullognak. Átlagon aluli pénzekből kifizetve pedig még az átlagos benzinár is nagyon fájdalmas.

Csakhogy vannak itt olyan tételek, amelyek mellet a benzinbe épített adó szinte maga a kéjhömpöly. Nézzük csak! Vegyük kapásból a regisztrációs adót, ami egy kis motorú új autóra is legalább négy-ötszázezer forint, de hogy bosszantsák az embert, abba, hogy „regisztrálták” nem fért bele a rendszám, de még a fránya forgalmi engedély sem. Azért külön kell fizetni. Akkor is, ha az autó regadója hárommillió forint.

De sorolhatnánk tovább a költségeket: a teljesítményadó, amit megtoldottak az idén a 170 lóerő feletti autók luxusadójával, az átírás költsége („vagyonszerzési illeték”), az eredetiségvizsgálat és a törzskönyv ára, nem beszélve az autó korával egyre gyakoribbá váló műszaki vizsgák díjairól. Ezek a tételek akkor is jelentkeznek, ha az ember egy métert sem megy az autójával.

Ráadásul furcsa szemléletet tükröznek: az állam valamiért azt hiszi, hogy az autó értékét vagy a motor mérete jellemzi a legjobban (lásd átírás, vagy regadó), vagy a teljesítménye (teljesítményadó, a luxusadóval). Ezért mindig úgy vetik ki az újabb és újabb terheket, hogy a valóban drága autók vásárlói valahogy nem járnak olyan rosszul. Míg a korosabb, filléres, de nagy motorú, de valójában értéktelen autók után az emberek fizetnek, mint a katonatiszt.

Igaz, mondhatnánk azt, hogy az öreg, környezetszennyező autókat büntetni kell (Miért is kell? Erre lenne a műszaki vizsga, hogy az alkalmatlanokat kiszűrje nem?), de akkor ezt egyrészt deklarálni kéne, és valóban a kor, vagy a környezetvédelmi besorolás alapján kivetni a sápokat, ahogy máshol is teszik. Ha viszont az eltitkolt jövedelmekből vett vagyontárgyat – esetünkben a luxusautót – akarjuk megadóztatni, akkor könyörgöm, az értékét vegyük figyelembe, nem?

Azt a bizonyos összeget, amit a költségvetés előirányoz, úgyis beszedik autósoktól, mindegy, milyen címen. De az nem mindegy, hogy milyen eloszlásban: ma ott tartunk, hogy az autó tulajdonlásának többi költségei mellett szinte észrevétlen marad az üzemanyagár pár tíz forintos emelése.

Szóval, ha történetesen nálunk holnaptól 400 forint lenne a benzin, viszont cserébe valóban csak a közlekedésre alkalmas autók lennének az utcán, és a büdös, rossz állapotúak eltűnnének; az utak kisimulnának; ha az autók nyilvántartása, eredetiségvizsgálata és műszaki vizsgáztatása nyújtana valami biztonságot a tulajdonos számára is; ha tényleg értékalapúak lennének az „egyenlőbb” teherviselést célzó adók; ha a tisztább járművek terjedését okosan támogatnák – akkor nem szólnék egy szót sem.