Tudva tudjuk, hogy az autó nemcsak közlekedési eszköz, miként a nercbunda sem arra való, hogy melegen tartsa az asszonyt, hanem hogy nyugton. Még ennek fényében is furának tűnik azonban, hogyan fogják fel az autóvásárlók és -használók a puszta közlekedési igényeken túlmenő szempontokat, főképp a manapság oly sokat számító luxus és presztízs kérdését.

Nézzük meg ezt a Volkswagen példáján. Luxuskocsija a napistenről elnevezett Phaeton, amelyet külön e célból épült üvegpalota-szerű üzemegységben, mintegy a márka kirakatában gyártanak. Szép, nagy limuzin, opcióként csak két fotelszerű üléssel a második sorban, mindenféle elektronikus kényelmi és szórakoztató-tájékoztató berendezéssel ellátva, cicomákkal alaposan megpakolva. Nem hiányzik természetesen az elsőrangú műszaki tartalom sem, a kocsi kapható 4,2 literes motorral, 335 lóerővel és a téli útviszonyokra fittyet hányó összkerékhajtással is. Az ára harmincmillió körül mozog.

Az külön pikáns kérdés, hogy mennyire akceptálják a módos vásárlók, ha aranyárért vett büszkeségük elejét nem háromágú csillag, vese alakú hűtőmaszk vagy négy karika díszíti, hanem – messziről ordító, hangsúlyos formátumban – a VW-embléma, amelynek jelentése mégiscsak az, hogy népautó. Hiszen aki ennyit fizetett, épp a plebstől akarná megkülönböztetni magát... Hagyjuk most ezt, mondjuk, hogy nem felvágni akar az illető, hanem épp ellenkezőleg, elbújna egy mindennapi márkanév mögé, miközben élvezi egy pompás kocsi kényelmét. Higgyünk a márka képviselőinak, akik állítják, hogy a Phaeton megtalálta helyét a presztízsautók között. Fordítsuk inkább figyelmünket a tényleges komfortra.

Beszállni ebbe is meggörnyedve lehet, a lábunkat kicsit jobban kinyújthatjuk, mint egy Passatban, de keresztbe már nem vethetjük. Szépen egymás mögött ülhetünk, mint a moziban, a második sorból az elöl helyet foglalók tarkójához beszélhetünk, ők meg csak úgy maguk elé, a levegőbe. Mekkora a különbség a Passathoz képest? Valamekkora kétségkívül van, de nincs „kvantumugrás”. Annál inkább az árban...

Na, akkor nézzük meg a Multivan modellt, a korszerű, takarékos motorokkal és egyéb fejlesztések sorával most megújult T5 haszonjárműcsalád személyszállító változatát. Be- és kiszállás, méltóságunk megőrzésével, garázskapunyi tolóajtón. Odabenn mindenkinek külön ülés hasított bőr kárpittal, és ezek az ülések egyenként áthelyezhetők, kivehetők. Ha akarom, teljesen kinyújtott lábbal, félig hátradőlve olvashatom a szétterített újságot, vagy éppen szembefordítjuk egymással az üléseket, hogy a felállítható kisasztalnál kávézzunk, csevegjünk. Odabent, ha meghajolva is, fel lehet állni, mozogni lehet, persze csak a jármű álló helyzetében, de akkor is... Csomagtér? Hát, nemcsak néhány koffer fér be, mint a Phaetonba, hanem teljes könnyűbúvár-, vitorlázó- és siklóernyős cuccunkat magunkkal vihetjük egy horvátországi nyaralásra. Persze hátul külön szabályozható a klíma, mindenkinek van olvasólámpája, és nem kell lemondani az infotainment extrákról sem.

Mindehhez igényes technika járul. A 180 lóerős motorral nagyszerűen megy a Multivan, a manuális mellett rendelhető hozzá kényelmes és igen hatékony dupla kuplungos (DSG) váltó, bele lehet pakolni az elektronikus felügyeletű 4Motion összkerékhajtást, a futómű és a vezethetőség pedig eleve a jobb személyautók nívóját képviseli.

Az eddigiekből úgyis kiderült már a vonzódásom, tehát nem is tagadom, hogy az én preferenciáim szerint a Multivan a VW legjobb nagyméretű személyautója, nem a Phaeton. Mármint autónak. Arra a célra, hogy nagyon kényelmesen és biztonságosan utazhassunk vele. Ha vezérigazgató vagy prominens kormányzati személyiség lennék, szívem szerint ilyet kérnék szolgálati autónak. Csakhogy nem tehetném meg. Mert a furgonrokonság és a haszonjárműves küllem miatt ennek a remek járműnek nincs presztízse. Ha megérkezik a piros szőnyeghez, ahol felsorakozott már a díszszázad, továbbintik, mert azt hiszik, hogy a segédszemélyzet jött vele, és várják a nagy limuzint a nagy emberrel. Egyszerűen nem nézik ki belőle, hogy ez is húszmillióba került, hogy ez is luxuskocsi a maga módján... Így aztán kénytelen lennék – hogy a márkánál maradjunk – Phaetont rendelni, és az ünnepélyes fogadtatáskor görnyedezve kimászni belőle. Csak a fejemet csóválgatom: bolond a világ! Vagy én lennék az?