A BOVI Motorsport elszenvedte második balesetét, defektet kaptak, illetve váltóproblémákkal is küszködtek. Palik Lászlóék BMW-je kifogástalanul teljesít. Zengő Zoltánék Dubai Csapata is zökkenőmentesen vesz részt a versenyen.
Az idei 24 órás túraautóverseny legnagyobb balesetét a Zengő Motorsport Seat Leonja szenvedte el, Horváth Tamással a pilótaülésben. „Sokat látott versenyzők szerint is, ritkán szállnak ki élve egy ily módon összetört autóból.” nyilatkozta Gáspár István, az Endurance Club Hungary versenyzője, aki vendégpilótaként versenyzett a csapatban. A hármas karambolban egy Aston Martin és egy Ferrári is pórul járt.

A Seat Leon az Aston Martinnal ütközött, majd a második pörgést követően az Aston Martin pilótájának sikerült visszahoznia az autóját a pályára, míg a Seat Leon keresztbe fordult a pályán, amikor is a távolról, nagy sebességgel érkező Ferrari, oldalról belerohant.
Horváth Tamást pár órával az ütközés után kiengedték a kórházból, jelenleg szállodai szobájában lábadozik.

A Brokernet Silver Sting éjszakája sem volt unalmasnak mondható. A rajtot követő baleset után pár órával, Barta Attila is „összetűzésbe” keveredett egyik versenytársával. Szintén a jobb hátsó kerék kapta az ütést. E mellett a versenybírók vontatással akarták kivitetni az autót a pályáról, ami jelentős károkat okozott volna az autóban. Mivel a pilóta ragaszkodott a trailer-es szállításhoz, a versenybírók büntetés kirovását fontolgatják az engedetlenség okán. A csapat vendégpilótája, Wolfgang Kaufmann sem maradhatott ki a pechszériából. Versenyzése folyamán a jobb első gumiabroncs mondta fel a szolgálatot. Pár órával később eltört a Silver Sting váltórudazata, amelyet a szerelők professzionális módon, percek alatt meghegesztettek.
Palik Lászlóék csapata, a BMW Team Hungary with Efficient Dynamics olyannyira kitűnő formában van, hogy jelenleg az abszolut 10. helyet bitorolják, és nem hagyják magukat visszaszorítani.
A BOVI Motorsport, a Brokernet Silver Stinggel a 72. helyről a 16. helyre küzdötte fel magát, illetve folymatosan jönnek felfele a helyezési listán. A kényszerkiállások nélkül, bizonyosan az élen autózó IMSA Performance csapat, Porsche 997 GT3 RSR nagy ellenfele lehetne.

A Zengő Dubai Team Motorsport csapata a 67. helyen autózik a Seat Leonnal. Révész Tamás rövid tájékoztatása szerint, az autó hibátlanul működik, a pilóták és a csapat többi tagja is jól bírja a terhelést.
Nem egészen két órával a verseny vége előtt, az alábbi köridők születtek:

| IMSA Performance (Porsche 997 GT3 RSR) | 2.05.820 | Absz. 1. | |||
| Petronas Syntium (BMW Z4 Coupe) | 2.09.216 | Absz. 2. | |||
| Al Faisal (BMW Z4 Coupe) | 2.06.732 | Absz. 3. | |||
| Land Motorsport (Porsche 997 GT3 Cup) | 2.11.550 | Absz. 4. | |||
| BMW Team Hungary with Efficient Dynamics (BMW 120D) | 2.18.680 | Absz. 10. | |||
| BOVI Motorsport (Brokernet Silver Sting) | 2.15.116 | Absz. 16. | |||
| Zengő Dubai Team Motorsport (Seat Leon) | 2.26.982 | Absz. 67. |

A legrégebbi hozzászólásokat szeretném legelöl látni