Összeesküvés: ki akarják csinálni a szexbalhés Riberyt a franciák. A Bayern München vezetőinek meggyőződésük, hogy a franciák politikai okokból szorongatják Franck Riberyt, és aggódnak a büntetés miatt. Lapszemle.
Ribéry tudhatta, hogy gyerekprostinak fizet
Egy repülőjegy-foglaláson bukhat le Franck Ribéry, aki Karim Benzemával együtt kiskorú prostituálttal bújt ágyba tavaly, illetve tavalyelőtt. Ha igaz, hogy a Bayern-játékos tudott a lény életkoráról, börtönbe kerülhet - írta a
Bors.
Egy nappal azután, hogy a francia hatóságok hivatalosan is vádat emeltek Franck Ribéry (Bayern München) és Karim Benzema (Real Madrid) ellen kiskorú prostituálttal való szexuális kapcsolat létesítéséért, újabb fejlemények történtek az ügyben. Pontosabban fogalmazva napvilágot látott néhány olyan apró részlet, amelyről eddig nem szóltak a hírek.
Ilyen például, hogy Ribéry vélhetően tudott arról, hogy a lány még kiskorú, lévén az amúgy házas focista volt az, aki tavaly lefoglalta és kifizette Zahia Dehar Münchenbe szóló repülőjegyét. Márpedig ha ezt csakugyan ő intézte, akkor látnia kellett a lány adatait. Amennyiben az ügyészeknek sikerül ezt bizonyítani, akkor valóban számolhat azzal a szélső, hogy akár három évig terjedő börtönbüntetést kap.
Karim Benzema esetében ilyesmi eddig nem derült ki, de azt már tudni lehet, hogy ő ajánlotta be a prostituáltat Ribérynek, hiszen a támadó már 2008-ban igénybe vette a szolgáltatásait.
Németország:
A Bild cikkéből kiderül: a Bayern Münchennél egyre inkább aggódnak Franck Ribery rendőrségi ügye miatt, és a klub vezetői elképzelhetőnek tartják, hogy megbüntethetik a fiatalkorú prostituált szolgálatait igénybe vevő támadót. A bajorok eddig nem nyilatkoztak az esetről, azt Ribery magánügyének titulálták, mostanra azonban változott a helyzet. Karl-Heinz Rummenigge aggódva jelentette ki: szerinte politikai indíttatású a hajtóvadászat Riberyék ellen, a gyenge vb-szereplés után a Bayern-játékos lett az egyik bűnbak, és most ezért indított boszorkányüldözést a hatóság. A Bild érdekes összeállítást közöl mai számában, a csapatokat játékosai értéke alapján hasonlítja össze. A Bayern toronymagasan vezeti a tabellát, a keret összértéke 303 millió euró, köszönhetően a focisták jó vb-szereplésének. Az üldözők alaposan le vannak maradva, a Wolfsburg és a Werder összértéke mintegy fele a müncheni összegnél, 150 millió euró. A sereghajtó St. Pauli összes játékosának piaci ára kevesebb, mint Franck Ribery értéke...
Spanyolország:
A Marca interjút közöl David Villával, a spanyolok vb-hősével, aki már a Barcelona sikereiért hajt, és így a Real Madrid ellenlábasa. A támadó elmondta: a katalánok számára óriási motiváció, hogy a Real Madrid José Mourinhót nevezte ki vezetőedzőnek, és a világ egyik legjobb edzője ellen kell felvenni a harcot a szezonban. A lap szerint a Real Madrid végleg lemondott Maicon szerződtetéséről, az Inter által kért 28 milliós vételárat a királyi gárda nem akarja megfizetni. A lap úgy tudja, mégis nyílik esélye a Barcelonának Cesc Fabregas leigazolására, az Arsenal ugyanis puhított eddigi elutasító álláspontján, és Arsene Wenger is kijelentette: van esély a megegyezésre. A Marca továbbra is a FIFA-t ostorozza a technológiai újdonságok ellenzése miatt, és emlékezteti a szövetséget: az emberi hibák nem elkerülhetők, akárhány asszisztens is segíti a bírók dolgát, a gépek ezzel szemben nem tévednek. Az AS arról számol be, hogy Raúl aláírta szerződését a Schalke 04-el, évente 6 millió eurót keres majd a német klubnál, és 2012-ig kötelezte el magát a Bundesligában szereplő együtteshez.
Olaszország:
A La Gazzetta dello Sport szerint - Massimo Moratti ötletének megfelelően - Diego Forlán lehet az Inter legnagyobb nyári igazolása, és a lap őgy véli, remek ötlet lenne a bajnoktól az uruguayi támadó szerződtetése. Az újság másképp értesült, mint a spanyol Marca, szerinte Maicon egyre közelebb áll a madridi szerződéshez, és a jelenlegi állás szerint hamarosan megegyezhet az Inter és a Real a vételárról. A Corriere viszont úgy tudja, Giuseppe Rossi lehet a bajnokcsapat új szerzeménye, a Villarreal támadója a távozó Balotellit helyettesítheti majd. A spanyol csapat 20 millió eurót akar a támadóért. Edin Dzeko sorsa továbbra sem dőlt el, a focista mindenesetre szeretne klubot váltani, és a Juventusba szerződni. A Tuttosport szerint erre jó esély van, a tárgyalások ugyanis jól haladnak a felek között. Diego ugyanakkor visszakerülhet Hamburgba, a torinóiak nem tartanak igényt a tavaly nagy reményekkel szerződtetett brazilra.
Többre kíváncsi? Olvassa végig a cikket a
SamsungSport hasábjain!

http://www.borsonline.hu
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!