Aki elhozta a magyaroknak a világűrt
Charles Simonyi felhívta a figyelmet a magyar űrkutatásokra, s kicsit közelebb hozta Magyarországhoz a világűrt - hangsúlyozta Horvai Ferenc, a Magyar Űrkutatási Iroda (MŰI) képviselője, köszöntve csütörtökön a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikumban a magyar származású amerikai űrturistát. Mint Horvai Ferenc kifejtette, Charles Simonyi második űrutazása alkalmával ismét tudományos kísérleteket hajtott végre a magyar fejlesztésű Pille sugárdózismérővel. Horváth András, a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) elnöke Nagy Ernő-emlékérmet nyújtotta át Charles Simonyinak.
Az elismerést a MANT Nagy Ernő gépészmérnök tiszteletére alapította, aki az 1960-as években sokat tett az űrkutatás népszerűsítéséért - írta az MTI.
Charles Simonyi a találkozón arról beszélt, hogy az Egyesült Államokban kezdetben nem vették komolyan az űrturistákat, s csak az utóbbi időkben ismerték fel, hogy a magánasztronauták hozzájárulnak az űrkutatás finanszírozásához. Arra válaszolva, hogy mi lesz a következő kalandja, Charles Simonyi elmondta, hogy feleségével az Antarktiszra készül. Egyébként nem szereti, ha az űrutazást kalandnak nevezik. "Az űrutazás nem kaland, ez majdnem rutinművelet, amelynek során tudományos kísérletek folynak" - emelte ki az űrturista.
Beszámolója alapján Charles Simonyinak a kéthetes űrutazás után mindössze 1-2 napjába telt, hogy "visszaszokjon" a földi léthez, azaz a gravitációhoz.
Apáthy István, a KFKI Atomenergia Kutatóintézet űrdozimetriai csoportjának vezetője, a Pille főkonstruktőre arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Charles Simonyi a négy új dózismérő segítségével, amelyeket magával vitt az ISS fedélzetére, kalibrálta az űrállomáson lévő tíz készüléket.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!