Egyensúlynapot tartott a Pető Intézet Dr. Szilárd Zsuzsanna vezetésével, aki megkapta az idei Egészség-díj 2010 Pályázat közönségdíját számítógépes konzol játék ötletével, a mozgássérült gyerekek fizikailag és lelkileg egyaránt megélhetik ugyanazt az élményt, amit egy valódi sportpálya nyújtana számukra.
Az Egyensúlynap célja
szemléletformálás az egészséges életmód kialakításához. A meghívott előadók támpontokat vázoltak fel, hogyan induljunk el, illetve az intézet konduktorai hogyan indítsák el a gyerekeket a változás útján.
Az előadók közül
Monspart Sarolta az egészséges életmód gyakorlati részét mutatta be, míg
Balassa Levente sportpszichológus az indulás lelki tényezőinek fontosságát hangsúlyozta,
Gyalog Ferenc alternatív diagnosztikai szakértő pedig annak fontosságát emelte ki, hogy a változás előtt mennyire fontos a helyes egészségügyi és mentális
állapotfelmérés.
Véleménye szerint, ha a mozgáshoz szükséges anyagok (oxigén, éghető anyag és a gyulladási hőmérséklet) nem állnak rendelkezésre a szervezetben, akkor
túlterhelődnek az izmok, összeomolhat a keringés, és az izmok elszakadhatnak.
Éppen ezért a mozgás elkezdése előtt rendkívül fontos a szervrendszerek harmonikus működésének egyensúlyba hozása, az
idegrendszer és az ingerületátvivő anyagok pótlása.
A fővárosi Danubius Hotel Gellért Medical Spa szolgáltatásaival kiegészített
Gyalog-H módszer segítségével átfogó képet kaphatunk a szervezetünkben zajló folyamatokról.
A terapeuta talpdiagnosztika, hőtérképes és biorezonanciás vizsgálatokkal a
keleti holisztikus szemléletmód alapján test és lélek egészét veheti szemügyre, ugyanakkor
a nyugati orvoslás alaposságát is felhasználhatja az eredmények értékeléséhez.
A vizsgált személyről tehát nem csak az adott betegségét lehet megállapítani, hanem azt is, hogy mi a kiváltó ok.
Például
depressziós tüneteket mutató betegnél a Gyalog-H módszerrel megállapítható, hogy a gyomor nyálkahártyája kellő mennyiségben termeli-e azt a
hormont, mely az epehólyagot összehúzódásra készteti, aminek hiánya
agressziót vált ki.
Ugyanis alulműködés esetén a kialakult agresszió nem megfelelő kezelése okozza a depressziós tüneteket.
ELÉRHETŐSÉG:
Bejelentkezés alternatív diagnosztikára: 06-1-3617440
Érdeklődés a szakmai napok iránt e-mailen: ugyvezeto@gyalog-h.hu
Kérjük az érdeklődő levélben tüntesse fel az egészségügyben való jártasságának
mélységét! (pl.: orvos, asszisztens, természetgyógyász stb.)
A mozgás intenzitásának növelése előtt tehát érdemes tisztában lennünk azzal, hogy milyen mértékben
terhelhető a szervezetünk. Mit kell tennünk azért, hogy a terhelhetőségét növeljük?
A Gyalog-H módszer erre is ad választ. A diagnosztikai vizsgálat után a homeosztázisos folyamatok felhasználásával olyan terápiára van lehetőség, ami megszünteti a szervek funkcionális zavarait az egyén saját idegrendszerén keresztül.
Az egészségügyben zajló paradigmaváltás nem csak a befogadó közönséget érintő kérdés, hanem elsősorban a szakembereké.
A Gyalog-H Kft. szervezésében szakmai napokon minden érdeklődő számára lehetőség van a módszer előnyeinek megismerésére.
A cikk megjelenését támogatta a
www.gyalog-h.hu.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!