Hetilap kereső

Kasza László írása

A Duna TV nemrégiben sugározta Kabay Barna és Petényi Katalin Hitvallók és ügynökök című kétrészes dokumentumfilmjét. Témája: egyházüldözés a Rákosi- és a Kádár-korszakban. Bemutatja az erőszak ellenére hitükhöz hű maradt papokat és püspököket. De ismerteti azoknak a katolikus főpapoknak az esetét is, akik kényszer hatására vagy karriervágyból a kommunista rendszer ügynökeivé váltak. KASZA LÁSZLÓ írása.

Vegyük előre a végkövetkeztetést: a film mérföldkő azon a göröngyös úton, amely a katolikus egyház múltjával való szembenézéshez vezet. A Magyar Katolikus Püspöki Kar egy 2005-ben tett nagyon óvatos, általános beismeréstől eltekintve – csakúgy, mint az egész magyar társadalom és intézményei – mindmáig mereven elzárkózik ettől a szembenézéstől.

Erdő Péter bíboros néhány hónapja egy pannonhalmi értelmiségi fórumon az egyház ügyeibe való beavatkozásnak nevezte tagjai átvilágításának javaslatát. Nem akar tudni arról, hogy számos főpap vétett a hívek ellen, amikor a kommunista rendszer besúgójává vált. Teszi ezt annak a katolikus egyháznak az érseke, amely a bűn elismerését, megbánását tekinti a bűnbocsánat feltételének. Pedig ugyanennek az egyháznak a pápája, II. János Pál több mint száz esetben ismerte el egyháza múltbeli tévedését, és kért miattuk bocsánatot. A Magyar Katolikus Püspöki Kar erre nem képes.

Megteszik mások

A Hitvallók és ügynökök azzal a képsorral nyit, amelyben Lénárd Ödön, a tizennyolc évet kommunista börtönben töltött piarista szerzetes a múlttal való szembenézés szükségességéről beszél: „Elmaradt az egész magyar társadalom vértelen, de tisztességes tisztulása. A mostani átvilágítás komédiája ennek a tisztulásnak. De ugyanúgy elmaradt a magyar egyházban is a tisztulás. Ezt sírja a magyar társadalom, és ezt sírja az egyház. Szükség van a kollektív megtisztulásra, szembenézésre a múlttal.”

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát már évekkel ezelőtt figyelmeztetett: „Ha mi nem tárjuk fel múltunkat, megteszik mások.” Megtették. Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián Elhallgatott múlt című könyve – hogy csak a legjelentősebbet említsem – huszonöt beszervezett püspök és segédpüspök nevét sorolja fel fedőnévvel, a beszervezés időpontjával. Közben azért – igaz, nem a püspöki kar szintjén – az egyházban is elindult egy folyamat, amely – ha két évtizedes késéssel is – pótolni igyekszik ezt a hiányt. 2006-ban megalakult a Lénárd Ödön Közszolgálati Alapítvány, amely az „egyházellenes támadások, az üldöztetés” felkutatását tűzte ki célul. Még abban az évben megjelent Lénárd Ödön, Tímár Ágnes, Szabó Gyula és Soós Viktor Attila Utak és útvesztők című könyve a kommunista egyházüldözés rengeteg, addig ismeretlen adatával.

És most ez a film. Nem leleplezés a célja. A mindenkori politikai, társadalmi helyzetbe illeszti az egyéni sorsokat, a hitvallókéit és az ügynökökéit. Bemutatja a kommunista rendszer módszereit, amelyek mindvégig azonos célt, az egyház megsemmisítését szolgálták. Ebből a szempontból nem volt különbség Rákosi és Kádár politikája között. A film idézi Kádár 1958-ban tett nyilatkozatát: „Meg kell érteni, hogy a klerikalizmus ellen tűzzel, vassal, golyószóróval, börtönnel harcolunk. A klerikalizmus elleni harc egységes rendszert képez, amelyhez megvannak a megfelelő eszközeink egészen a BM-ig. Mindenki tudja, hogy nem úgy van, hogy fogom a lőcsöt, és szétverem a vallásos világnézetet.”

Szétszéled a nyáj

A film bemutatja, hogy Kádár nem a lőcsre helyezte a hangsúlyt, bár alkalmazta azt is „egészen a BM-ig”. De az ő módszere a Krisztustól vett mondásra alapult: „Megverem a pásztort, szétszéled a nyáj.” (A pásztor megverését ő is szó szerint értette.) Kádár célpontja a fő- és az alsópapság szembeállítása volt. Tudta, hogy ezzel aláássa a hívek egyházba vetett hitét, bizalmát. Eszköze pedig a Miklós Imre-féle Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) és – máig nehezen érthető módon – a Vatikán volt.

A filmben két megrázó idézet mutatja a Rákosi- és Kádár-módszer formai különbségét és lényegi azonosságát. Rákosiéról Endrédi Vendel zirci főapát beszél: „Vallattak nagyfeszültségű árammal, sokkal. Lábujjhegyen kellett állnom, alattam szöges deszka, jobbra, balra tüzes rezsó, hogy egyenesen álljak. A kihallgatáson meztelenre vetkőztettek, tornásztattak, föl, le, egy fiatal ÁVH-s lába előtt, amelyet minden lehajlásnál meg kellett csókolnom, amíg össze nem estem.”

A kádári egyházüldözés módszerét Cserháti József pécsi püspök – a bécsi Kathpress hírügynökségnek adott – interjúja érzékelteti a filmben.

Cserháti 19 évig volt a püspöki kar titkára. Ebben a minőségében részt vett Ijjas, Lékai és Paskai érsekek elnöksége alatt a Miklós Imrével folytatott tárgyalásokon. Õ mondja: „Szégyenletes volt, ami velünk történt... Az ÁEH döntötte el még azt is, hogy mit szabad megtárgyalni a püspöki konferencia ülésein, és mit nem... Egy nappal a teljes gyűlés előtt meg kellett jelennünk az ÁEH vezetője előtt, és el kellett játszani a konferenciát. Aztán az állami hatóság döntötte el, hogy miről szabad tárgyalni a püspöki konferencián, miről nem, vagy hogy bizonyos kérdéseket hogyan kezeljenek... Ez volt a legszégyenteljesebb, ami velünk történt. A kommunisták úgy bántak a püspökökkel, mint a kisiskolás gyerekekkel. Ezenfelül a püspöki konferencia minden ülését lehallgatták. Minden püspöki rezidencián beszerelték a lehallgatókészülékeket. Nálam még a kertben is volt. Minden püspöki titkárságra becsempésztek legalább egy besúgót.”

A megalázásnak ez a kádári formája erkölcsileg felér az ávós lábának megcsókoltatásával.

Állami gondozásban

Kabay és Petényi filmjét hitelessé teszi Várszegi Asztrik főapát személye, aki nemcsak tanácsaival segítette a szerkesztőket, de hangját, arcát is adta. Ő a műsorvezető. Teszi ezt kényes helyzete ellenére olyan természetes szuverenitással, mintha ez lenne a foglalkozása. Empátiával beszél a besúgásra kényszerített papokról. Hangja csak akkor keményedik meg, amikor az öntevékeny ügybuzgókról, a besúgást karriervágyból vállalókról beszél. Esetenkénti óvatos fogalmazását értik azok, akik figyelemmel kísérték helyzetének alakulását a püspöki karban, ahol hosszú ideig érintett ügynökökkel volt körülvéve.

A film konkrét példákkal, számadatokkal dokumentálva vezeti végig a nézőt a Rákosi- és Kádár-korszak egyházüldözésének egyes szakaszain. Kiss Szaléz ferences szerzetes kirakatpere, kivégzése mindjárt 1946-ban. Aztán: egyházi iskolák államosítása; kirakatperek főpapok ellen; a szerzetesrendek feloszlatása; a rendszerhű békepapi mozgalom megalakítása révén az egyházi egység megosztása; főpapok beszervezése, mások lemondásra kényszerítése, internálása; ügynökök beszervezése a püspökségeken.

Fontos a Vatikán úgynevezett keleti politikáját leíró és elemző rész. Várszegi főapát rámutat a szándék és a következmények közötti különbségre. Róma a keleti keresztények béklyóin szeretett volna lazítani. Meg akarta őrizni a hierarchiát, hogy a hívek ne maradjanak a szentségeket kiszolgáltató papság nélkül. Ennek a politikának ára – ma már tudjuk, nagyon nagy ára – volt. Az 1964-ben megkötött úgynevezett részleges megállapodás a Vatikán és a magyar kormány között állami gondozásba helyezte az egyházat.

A kompromisszum lényeges eleme volt, hogy a püspökök kinevezésének pápai jogát megosztotta az ÁEH vezetőjével, Miklós Imrével. Az esztergomi érsek addig keresett püspökjelöltet, amíg nem talált olyat, akit Miklós engedélyezett. Az állambiztonság, amelynek Miklós Imre tisztje volt, így zavartalanul folytatta a főpapok beszervezését. Már 1962-ben, a II. vatikáni zsinatra érkező magyar egyházi küldöttség (tíz püspök és három kísérő) tagjai közül tízen voltak beszervezett ügynökök.

Szabó Ferenc, a Vatikáni Rádió magyar osztályának vezetője mondja a filmben, hogy a Pápai Magyar Intézet az évek során „kémközponttá” alakult. Oda csak beszervezett ügynököket engedett kiutazni Miklós Imre. Az intézet rektorai rendszeresen jelentő ügynökök voltak, akiket hazatérésük után az esztergomi érsek és Miklós közösen jutalmazott püspöki kinevezéssel vagy más magas egyházi tisztséggel.

De ügynök volt a Rómába küldött látogató – máig nyilvános szereplő – Kiszely István is (fedőneve „Feledy”), aki a magyar bencések külföldi vezetőjéről, Békés Gellértről jelentett. Gyakorlata volt a munkában: tevékenységének szerepe volt abban, hogy öt év börtönre ítélték paptársát, Hagemann Frigyest.

Piszkos munka

A Vatikán és a Kádár-kormány megegyezése látszólag a püspöki kar hatáskörébe rendelte az egyházi ügyek intézését. Várszegi Asztrik szerint Róma egyik célja az egyház egységének megőrzése volt. Az egyezmény a püspöki kar felügyelete alá rendelte az egyházszakadással fenyegető békepapi mozgalmat és az Opus Pacist. Ugyanakkor a püspökökre bízta a piszkos munkát, amelyet addig a rendszer végzett. Egyházi büntetéssel sújtották azokat a papokat, akik nem értettek egyet a püspöki kar rendszerhű politikájával.

Különös szigorral jártak el az egyházi kisközösségek vezetői ellen. Lékai László érsek teológusokból álló bizottság elé állította a Bokor-mozgalom alapítóját, a piarista Bulányi Györgyöt. Bulányi szerint a meghallgatáson durvább hangon beszéltek vele, mint a Rákosi-rendszerben elsőfokú halálos ítéletét megelőző vallatása során az ÁVH-s tiszt. A teológusbizottság eretneknek minősítette Bulányi teológiai felfogását. (A kihallgatás jegyzőkönyvvezetője Erdő Péter volt.) Ezzel a „szakértői véleménnyel” Lékai bíboros Rómába utazott, és elérte, hogy a Vatikán eltiltsa Bulányi Györgyöt minden nyilvános papi tevékenységtől.

Különös világ volt. A Vatikán, a kommunista rendszer és a magyar érsek együtt – Bulányi György ellen.