2012. május 26. szombat - Fülöp, Evelin. Holnapi névnap: Hella
A videó lejátszáshoz Flash Player, és engedélyezett Javascript szükséges!
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
Hatalmas ősi lény maradványaira bukkantak Patagóniában
2012. május 25. 09:57
LEGÚJABBAK A 168ORA.HU-N
A miniszter a magyar cigányokról Erdélyben
2012. május 25. 21:05
Ilyen idő lesz a hétvégén
2012. május 25. 19:16
LEGÚJABBAK A FÓRUMON
TILTAKOZÁSOK, DEMONSTRÁCIÓK
Skubi
-
2012.05.25 23:41
Hmmm....
hulot
-
2012.05.25 22:50
Szalai Annamária 9 évre
kykicz
-
2012.05.25 22:32
ORBÁN A MAGYARSÁG MEGOSZTÓJA
Qkory
-
2012.05.25 21:52
Létrejön-e az ellenzéki összefogás Orbánnal szemben?
Rózsa Misi
-
2012.05.25 21:45
magyarfoci
Rózsa Misi
-
2012.05.25 21:43
Társalgó, 2012. május
nonest
-
2012.05.25 21:40
ÚSZÁS
csi77a
-
2012.05.25 20:19
História
Csülök
-
2012.05.25 20:13
A FIDESZ vizet prédikál, és bort iszik......
zoja
-
2012.05.25 19:50
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Óriási felfedezés: rejtély, eddig miért nem vették észre
2012. május 22. 11:10
168óra - A hetilap
Hetilap kereső
Vasárnap, 2009. november 15. 12:04
Bokor László
írása
Büdös város
Horthy és a bűnös város
A vesztett háború, a kommün, majd a bukása, Clemenceau hitszegései, Trianon előkészületei, antantdiktátumok... Traumák sora érte az országot kilencven esztendeje. Egykorú történetírók szerint Horthy admirális budapesti bevonulása mentette meg a nemzetet. Személyét és tetteit más történészek másképp jellemezték. Mindkét álláspontból idéz BOKOR LÁSZLÓ.
Eső áztatta a kockaköveket 1919. november 16-án, amikor a „nemzeti hadsereg” első egységei bevonultak a fővárosba. Meg-megcsúszott Horthy fehér lova is a menet élén, de
a fővezér keményen megülte. Nyilván azon töprengett, hogyan fog átnyergelni az ország üres tróntermébe – akár nádorként, akár kormányzóként.
Ha voltak is uralkodói ambíciói, titkon inkább Piłsudski katonai diktatúrájával rokonszenvezett, azzal is csak egy ideig. Tudta, hogy vannak ellenlábasai, de egyelőre örülhetett annak, hogy Károlyi Gyula – a franciák uralta Szeged ellenforradalmi kormányfője – éppúgy benne látja a legfőbb hadurat, mint Bethlen István, aki Bécsből futárral üzente meg, hogy Horthy a főhatalomra predesztináltatott, minden közbenső fázist csak ugródeszkának tekintsen.
A szegedi, majd a siófoki főhadiszállás vezérsége természetszerűen járt együtt a hadseregszervezés feladatával. Toborzóinak az eredményeként 1919 júniusától novemberéig harmincezer katonát tudhatott már maga mögött. Velük akarta – a románokat megelőzve – Budapestet bevenni.
Ám a darutollasokat megosztotta a hatalomvágy. Előbb a tiszti különítmények hangadó „szóvivőjét”, Gömbös Gyula vezérkari őrnagyot kellett félreállítania, és az egymás ellen is intrikáló tábornokokat. Horthy tekintélyét emelte flottaparancsnoki rangja, számos kitüntetése mellett diplomáciai érzéke, jó tárgyalókészsége is. Amikor például hírét vette, hogy Mardarescu román csapatai már belovagoltak Pestre, indult ő is azon nyomban – de csak egyedül és inkognitóban. Tudta, nem panaszkodnia kell az antant misszióinál; a kijátszottság érzete helyett inkább elszánt keménységet kell mutatni, és azt bizonyítani: mindnyájan jobban járnak, ha a románokat nem engedik a Dunántúlra, fenntartva azt magyar felvonulási területnek.
Végigjárt minden illetékest, meghallgatásra jelentkezett az amerikai Bandholz, a brit Gordon, a francia Graziani és az olasz Mombell tábornoknál, akikben kedvező benyomást keltett. Nemcsak stratégiai és közigazgatási kérdésekben való jártasságát ismerték el, de intelligenciáját is. Különösen attól voltak elragadtatva, hogy mindegyikőjükkel a maga nyelvén tudott tárgyalni. Meg is egyeztek zárt körben, hogy Horthy a terveiknek megfelelő ember, s felhatalmazták Mardarescu sarokba szorítására, akinek szinte fenn-akadt a szeme a Horthytól jött figyelmeztetésre: kerülje a dunántúli tájakat, különben lövetni fog rájuk. Igaz, ekkor már kábelen volt a párizsi antantfőtanács a románokat máshova átirányító parancsa, amelynek kézhezvétele után gyorsan el is hagyták a magyar térséget. Horthy útja szabaddá vált Budapest felé.
A Gellért Szálló előtt a polgármester köszöntője után így kezdte beszédét: „A magyar nemzet szerette Budapestet, és el is kényeztette, mégis az utóbbi időben ez a város lett a veszte. Most itt, a Duna partján, tetemre hívom a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezeréves történelmét, ez a város porba rántotta a Szent Koronát meg a nemzet színeit...” Majd pedig következtek az átkok, a túlzó adatok a börtönbe és száműzetésbe kényszerítettekről, végül azonban egyfajta megbocsátással zárult Horthy első proklamációja.
Kemény fickó
Mindezt megelőzte néhány kevéssé ismert epizód. Az például, hogy a nagyhatalmak az angol George R. Clark személyében olyan szürke eminenciás fődiplomatát küldtek Budapestre, aki kardinális kérdésekben dönthetett, sőt még a belpolitika térségeiben is söprögethetett.
Ő volt az, aki a Friedrich-kormányt távozásra késztette, és bár Horthyt „kemény fickóként” jellemezte, sikerült rávennie a szociáldemokratákkal való tárgyalásra, siettetve a polgári, liberális erők és a Nagyatádi Szabó-féle kisgazdák együttműködését. Hozzá is elért a pesti zsidóságnak a hadsereg pogromjától való aggodalma, mire a fővezér személyesen oszlatta el félelmeiket: „Nem kell tartaniuk semmiféle hivatalos retorziótól, nem engedek Budapesten semmiféle pogromot!”
Megtorlások csakugyan nem voltak a fővárosban, de a különítményesek listáin a „komcsi-szoci-zsidó” sorrendiség szerepelt. Nyilvánvalóvá vált, hogy a reguláris alakulatoktól függetlenül „szabadcsapatok” garázdálkodhatnak. (Erről részletesen írtunk a 168 Óra 2009. szeptember 17-i számában.)
További félelmek forrása lett az a korántsem új politikai módszer, hogy a nemkívánatos személyek eltüntetésére az igazságszolgáltatást is megkísérelték bevonni.
Kezdődött azzal, hogy Huszár Károlynak – a leendő kormányzóválasztásban Horthy stabil támogatójának – akarták juttatni a miniszterelnöki széket. (Hiszen abból nagyobbat szól az ajánlás.) Ám ez a funkció egyelőre Friedriché volt. Hogy eltávolíthassák – Clark akciójának részeként –, megvádolták: felbujtóként része volt Tisza István meggyilkolásában. A gyorsított tárgyalás két nappal Horthy bevonulása után kezdődött el, ám a bizonyítékok és tanúvallomások oly silányak voltak, hogy a botrányok elől Kovács Alajos vizsgálóbíró az öngyilkosságba menekült.
Ami a bíróságokat illeti: az olykori kudarcok ellenére is gyorsított tempóban működtek. Ha a konszolidáció meg is követelte a britanniások és más különítményesek megregulázását, azt enyhítette az „Isten vele, Mihály” gesztusa. Francia Kisstől, a tömeges akasztások főhóhérától búcsúzott így az őt szabadlábra helyező bíró.
Magyar őserő
Később Friedrich visszasompolyoghatott a fővezérséggel akkor még párhuzamosan működő hadügy bástyái mögé. Még arra is telt erejéből, kapcsolataiból, hogy a Radikális Keresztényszocialista és az Antiszemita Párt „kemény legényeivel” december 8-án megtámadja a Népszava szerkesztőségét, szétverje a lap nyomdáját. Az érdemek és érdemrendek szerzésére kihegyezett akció indította az újjászervezés alatt lévő rendőrséget is arra, hogy fegyveres osztagaival iratvizsgáló házkutatást tartson az SZDP székházában. Ezek után már csak az várt kisorsolásra, hogy a féllegalitásba kényszerült Prónay vagy Ostenburg csoportjától induljanak-e az orgyilkosok Somogyi és Bacsó levadászására, majd eltüntetésére.
A szolnoki és orgoványi vérengzések nyomán félelem üli meg az országot. Néhány hét múlva választás, amelytől a szociáldemokrata párt éppúgy visszalép, mint a béketárgyalási delegációból. Számukra nincs tétje annak, hogy az összeülő nemzetgyűlés Habsburg Józsefet, Horthy Miklóst vagy az utolsóként jelölt Apponyi Albertet választja-e meg „ideiglenes, királypótló” államfőnek.
Horthyék lapja, a Szózat ezt írja 1919. november 30-i vezércikkében: „A konszolidáció kristályosodási pontjául a sors már kijelölte Horthy Miklóst. Az ő ártalmára volna más hatalmi tényezők beiktatása a magyar politika kialakuló rendszerébe.”
December 12-én miskolci beszédében pedig már így szerénykedik a főjelölt: „Érzem, van annyi erőm, hogy Magyarországot ismét arra a polcra juttassam, amelyet a történelem és a magyar őserő számára kijelölt.”
Mármost engedtessék meg egy megjegyzés. Évfordulóra készült ez az írás, ezért sem feladata Horthy negyedszázados országlásának taglalása, amely egyébként gyakori témája lapunknak. A vele kapcsolatos események számbavétele után viszont vélhetően igaz – sőt közhelyszerű már – a megállapítás: ha 1919-es konspiratív szervezőkészségével végzi az 1944-es kiugrási kísérleteit, akkor máshogy alakul a magyar történelem. Elmarad Budapest ostroma, utolsó csatlósi megítélésünk és a területek megtartása ügyében is kedvezőbb döntés születik. Ha nem is annyira, ahogy 1945-ben VI. György királynak írt levelében Horthy reménykedve visszaköveteli Fiumét. „Nem ország, aminek nincs tengeri kijárója” – érvel, s panaszkodik, hogy nem kezelik államfőként, miközben sürgeti a béketárgyalásokba való bevonását, sőt – Rákosit megelőzve – még a magyarországi svábok kitelepítését is. Levele végén biztosítja a brit uralkodót, hogy véleménye szerint „csak az angol és a magyar igazi gentlemanfajta”.
Mindezek ellenére a Buckingham-palotában úgy gondolják, semmit sem veszít György király, ha nem kézbesítik neki Horthy levelét.
Az öregember
Időközben Nürnbergben csak tanúskodik. Belgrád kikérné, de Sztálin kihúzza a háborús bűnösök listájáról. „Végül is menesztett egy ideiglenes fegyverszüneti küldöttséget Moszkvába – mondja. – Egyébként jobb, ha végleg Portugáliában marad az öregember.”
A „bűnös Budapest” pedig azzal is „vezekel”, hogy itthon temeti el. Másodjára, ahogy ez nálunk szokás. Ám világszerte figyelmet kelt a család képviselőinek – leginkább unokájának – sírbeszéde. Horthy nem örült volna, ha hallja. Ahogy annak sem, ha valaki Kamenyec-Podolszk nevét hozza kapcsolatba az övével.
a fővezér keményen megülte. Nyilván azon töprengett, hogyan fog átnyergelni az ország üres tróntermébe – akár nádorként, akár kormányzóként.
A szegedi, majd a siófoki főhadiszállás vezérsége természetszerűen járt együtt a hadseregszervezés feladatával. Toborzóinak az eredményeként 1919 júniusától novemberéig harmincezer katonát tudhatott már maga mögött. Velük akarta – a románokat megelőzve – Budapestet bevenni.
Ám a darutollasokat megosztotta a hatalomvágy. Előbb a tiszti különítmények hangadó „szóvivőjét”, Gömbös Gyula vezérkari őrnagyot kellett félreállítania, és az egymás ellen is intrikáló tábornokokat. Horthy tekintélyét emelte flottaparancsnoki rangja, számos kitüntetése mellett diplomáciai érzéke, jó tárgyalókészsége is. Amikor például hírét vette, hogy Mardarescu román csapatai már belovagoltak Pestre, indult ő is azon nyomban – de csak egyedül és inkognitóban. Tudta, nem panaszkodnia kell az antant misszióinál; a kijátszottság érzete helyett inkább elszánt keménységet kell mutatni, és azt bizonyítani: mindnyájan jobban járnak, ha a románokat nem engedik a Dunántúlra, fenntartva azt magyar felvonulási területnek.
Végigjárt minden illetékest, meghallgatásra jelentkezett az amerikai Bandholz, a brit Gordon, a francia Graziani és az olasz Mombell tábornoknál, akikben kedvező benyomást keltett. Nemcsak stratégiai és közigazgatási kérdésekben való jártasságát ismerték el, de intelligenciáját is. Különösen attól voltak elragadtatva, hogy mindegyikőjükkel a maga nyelvén tudott tárgyalni. Meg is egyeztek zárt körben, hogy Horthy a terveiknek megfelelő ember, s felhatalmazták Mardarescu sarokba szorítására, akinek szinte fenn-akadt a szeme a Horthytól jött figyelmeztetésre: kerülje a dunántúli tájakat, különben lövetni fog rájuk. Igaz, ekkor már kábelen volt a párizsi antantfőtanács a románokat máshova átirányító parancsa, amelynek kézhezvétele után gyorsan el is hagyták a magyar térséget. Horthy útja szabaddá vált Budapest felé.
A Gellért Szálló előtt a polgármester köszöntője után így kezdte beszédét: „A magyar nemzet szerette Budapestet, és el is kényeztette, mégis az utóbbi időben ez a város lett a veszte. Most itt, a Duna partján, tetemre hívom a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezeréves történelmét, ez a város porba rántotta a Szent Koronát meg a nemzet színeit...” Majd pedig következtek az átkok, a túlzó adatok a börtönbe és száműzetésbe kényszerítettekről, végül azonban egyfajta megbocsátással zárult Horthy első proklamációja.
Kemény fickó
A Népszava szétrombolt épülete
Ő volt az, aki a Friedrich-kormányt távozásra késztette, és bár Horthyt „kemény fickóként” jellemezte, sikerült rávennie a szociáldemokratákkal való tárgyalásra, siettetve a polgári, liberális erők és a Nagyatádi Szabó-féle kisgazdák együttműködését. Hozzá is elért a pesti zsidóságnak a hadsereg pogromjától való aggodalma, mire a fővezér személyesen oszlatta el félelmeiket: „Nem kell tartaniuk semmiféle hivatalos retorziótól, nem engedek Budapesten semmiféle pogromot!”
Megtorlások csakugyan nem voltak a fővárosban, de a különítményesek listáin a „komcsi-szoci-zsidó” sorrendiség szerepelt. Nyilvánvalóvá vált, hogy a reguláris alakulatoktól függetlenül „szabadcsapatok” garázdálkodhatnak. (Erről részletesen írtunk a 168 Óra 2009. szeptember 17-i számában.)
További félelmek forrása lett az a korántsem új politikai módszer, hogy a nemkívánatos személyek eltüntetésére az igazságszolgáltatást is megkísérelték bevonni.
Kezdődött azzal, hogy Huszár Károlynak – a leendő kormányzóválasztásban Horthy stabil támogatójának – akarták juttatni a miniszterelnöki széket. (Hiszen abból nagyobbat szól az ajánlás.) Ám ez a funkció egyelőre Friedriché volt. Hogy eltávolíthassák – Clark akciójának részeként –, megvádolták: felbujtóként része volt Tisza István meggyilkolásában. A gyorsított tárgyalás két nappal Horthy bevonulása után kezdődött el, ám a bizonyítékok és tanúvallomások oly silányak voltak, hogy a botrányok elől Kovács Alajos vizsgálóbíró az öngyilkosságba menekült.
Ami a bíróságokat illeti: az olykori kudarcok ellenére is gyorsított tempóban működtek. Ha a konszolidáció meg is követelte a britanniások és más különítményesek megregulázását, azt enyhítette az „Isten vele, Mihály” gesztusa. Francia Kisstől, a tömeges akasztások főhóhérától búcsúzott így az őt szabadlábra helyező bíró.
Magyar őserő
Vitában Apponyi Alberttel
A szolnoki és orgoványi vérengzések nyomán félelem üli meg az országot. Néhány hét múlva választás, amelytől a szociáldemokrata párt éppúgy visszalép, mint a béketárgyalási delegációból. Számukra nincs tétje annak, hogy az összeülő nemzetgyűlés Habsburg Józsefet, Horthy Miklóst vagy az utolsóként jelölt Apponyi Albertet választja-e meg „ideiglenes, királypótló” államfőnek.
Horthyék lapja, a Szózat ezt írja 1919. november 30-i vezércikkében: „A konszolidáció kristályosodási pontjául a sors már kijelölte Horthy Miklóst. Az ő ártalmára volna más hatalmi tényezők beiktatása a magyar politika kialakuló rendszerébe.”
December 12-én miskolci beszédében pedig már így szerénykedik a főjelölt: „Érzem, van annyi erőm, hogy Magyarországot ismét arra a polcra juttassam, amelyet a történelem és a magyar őserő számára kijelölt.”
Mármost engedtessék meg egy megjegyzés. Évfordulóra készült ez az írás, ezért sem feladata Horthy negyedszázados országlásának taglalása, amely egyébként gyakori témája lapunknak. A vele kapcsolatos események számbavétele után viszont vélhetően igaz – sőt közhelyszerű már – a megállapítás: ha 1919-es konspiratív szervezőkészségével végzi az 1944-es kiugrási kísérleteit, akkor máshogy alakul a magyar történelem. Elmarad Budapest ostroma, utolsó csatlósi megítélésünk és a területek megtartása ügyében is kedvezőbb döntés születik. Ha nem is annyira, ahogy 1945-ben VI. György királynak írt levelében Horthy reménykedve visszaköveteli Fiumét. „Nem ország, aminek nincs tengeri kijárója” – érvel, s panaszkodik, hogy nem kezelik államfőként, miközben sürgeti a béketárgyalásokba való bevonását, sőt – Rákosit megelőzve – még a magyarországi svábok kitelepítését is. Levele végén biztosítja a brit uralkodót, hogy véleménye szerint „csak az angol és a magyar igazi gentlemanfajta”.
A fővezér (mögötte Ostenburg)
Az öregember
Időközben Nürnbergben csak tanúskodik. Belgrád kikérné, de Sztálin kihúzza a háborús bűnösök listájáról. „Végül is menesztett egy ideiglenes fegyverszüneti küldöttséget Moszkvába – mondja. – Egyébként jobb, ha végleg Portugáliában marad az öregember.”
A „bűnös Budapest” pedig azzal is „vezekel”, hogy itthon temeti el. Másodjára, ahogy ez nálunk szokás. Ám világszerte figyelmet kelt a család képviselőinek – leginkább unokájának – sírbeszéde. Horthy nem örült volna, ha hallja. Ahogy annak sem, ha valaki Kamenyec-Podolszk nevét hozza kapcsolatba az övével.
| Korábbi cikkeink a rovatban | Iratkozzon fel hírlevelünkre! |
| Vissza a lap tetejére |
1/5
Olvasta már?
Kapcsolódó cikkek |
XXI. évfolyam 46. lapszám cikkei
Nézze meg az újság további cikkeit - válasszon az alábbi listából vagy kattintson a címlapra!
168 óra - A hetilap
Lapajánló
Előfizetés
168 óra rádió
A 168Óra a facebook-on
Hétfő, 2010. november 22. 10:34
Hirdetés
BLOG-BLOKK
Fent és lent
Közterületesek a 99-esen!
Egyenlítő
A kormány és a realitás
Banditapolitika
Halihó! Ellenzék! Na kapjuk össze magunkat villámgyorsan!
Véleményvezér
Az ember, akinek csak a zemberek számítanak
Szavazás
Bill of Rights - az angol alkotmányos monarchia alapvető jogszabálya
Nagy-Britannia
Országoldalak
Ha kíváncsi, mi történik Európa más országaiban, milyen magyar vonatkozású események vannak, akkor nézzen körül az oldalakon!
Partnerek:
© 2008 - 168 óra online - minden jog fenntartva
HozzászólásokÖsszesen: 16 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Horthy nem kerülhetett volna orosz kézre, hiszen az október 15-i proklamációja után a németek családostól Németországba vitték. Ő komolyan gondolta a Szovjetunióval a tárgyalást, hiszen Dálnoky Miklós Bélát csapataival együtt átküldte az oroszokhoz. A német megszállás miatt nem tehette meg azt amit a románok. Amire Horthy ugyancsak nem számított, hogy a magyar csapatok vezetőinek jelentős része német párti volt, és nem követte Dálnoky példáját, aki egyébként az oroszok segítségével 1944. decemberében megalakította az ideiglenes kormányt, Szállasi ellenében.
A történelem nagyon bonyolult dolog, ez pont olyan , amire ugyancsak illik a mondás : a pokolba vezető út is csupa jó szándékkal van kikövezve.
janus
Nincs közöttünk vita. Egyetértek. A romanok kiugrottak, söt az oroszok oldalan fejezték be a haborut mégis A "béketaborba" kellett tartozniuk. Budapest ostromat viszont el kellett volna kerülni. Roma, Bécs meguszta. Mi szét lettünk löve nem is beszélve a körbezart vezetö nélkül maradt nyilasok tombolásáról. Horthy valoszinüleg szibériában végezte volna ha orosz kézre kerül. Ettöl nyilvan félt az uri katonatiszt legföbb hadúr. Emberi tartasa joval alacsonyabb volt mint Battyanyi Lajosnak vagy Nagy Imrének. Dehat mostanaban a jobboldolnak illik elájulni Horthy nagyságától. Mindezt azért irom, mett mint orszagvezetöt elismerés illeti mindazért amit tett ugy monjuk 1942-ig de személyes véleményem szerint rongy alaknak volt.
exLacus:
Nagyapám mondta mindíg:Mindenkiben annyi gőg van,amennyi hiányzik az eszéből.Ez Hortyra is igaz volt.
Amit írtál az így logikus.
De!
MO.sorsa abban a pillantban eldőlt,hogy a szövetségesek elfogadták Sztálin tervét,hogy ne a Balkánon legyen a nagy partraszállás,hanem Normandiában.
Evvel akarta Sztálin biztosítani azt,hogy Közép-Európa szovjet uralom alá kerűljön.Mindíg 3 lépéssel előre gondolt,nem úgy,mint a magyar hadvezetés....
Az általad vázoltak talán megspórolták volna Budapest pusztulását,de a jövőn nem változtattak volna.
Horthy legnagyob aklövse: Arisztokrataként, uri magyar vezérkari tisztként, kormanyzoként rosszul volt a gondolattol, hogy a szovjet-oroszoknak kapitulaljon. Amikor a hires proklmaciojat beolvasta akkor azt egyrészt rosszul csinalta masrészt mar késön tette. Nem a radioban kellett volna az oroszoknak üzenni hanem a frontra kimenni a vezérkarral, egyetlen pillanat alatt letenni a fegyvert és engedni a szovjet csapatokat atvonulni. Valoszinüleg akkor szovjet fogsagba került volna. Azt gondolom, hogy a a német megszallast akkor sem kerülte volna el az orszag de a front harcok nélkül kb 200 km-et elörehaladthatottvolna nyugatra. Ez pedig elkerülhette volna Budapest ostromat. Horthy arra a politikai és katonai lépésre alkalmatlan volt mar.
Áh, nemhiszem hogy '45 után a Szovjetúnió bármikor is ki akarta vonni csapatait hazánból. Miért tette volna? Mert megigérte Párizsban? A csudát, ezek mind csak taktikázások voltak Sztálin részéről...
Amikor Horthy rádöbbent hogy a háborút elvesztik, azonnal kapitulálni kellett volna az Olaszországon és Ausztrián át előrenyomuló angoloknak. Be kellet volna őket engedni Budapestre, ezt tudván Sztáli biztos nem rendelt volna el könyörtelen ostromot.
Az más kérdés hogy amikor ifj.Horthy titkos tárgyalásokat folytatott az angolokkal és a kormányzó úr is rádöbbent a háború elvesztésére, a náci németek még mindíg fölénybe voltak hazánkba. Ha rájöttek volna miről tárgyal ifj.Horthy azonnal fejét veszik az egész családnak, Horthy Miklós helyére pedig azonnal Szálasit ültették volna.
Abban az időben okos döntést nemigen lehetett hozni. Mint már oly sokszor a történelemben, akkor sem Magyarország döntött a saját sorsáról...
az előbbi bejegyzésemet szó ismétlések miatt javítom.Helyesen:...a szovjet csapatoknak 1955.-ben, Ausztria semlegessé válása után, nemcsak Ausztriából, hanem Magyarországról is ki kellett volna vonulnia.
A cikkben és a hozzászólásokban foglaltakkal nagy vonalakban egyetértek. Ami mégis írásra késztetett az Knandi megjegyzése :
" Elkerülhető lett volna a több mint 40 év Szovjet jelenlét.."
Kedves Knandi ! Ha ismeri a II. Világháborút lezáró Párizsi Békeszerződést, akkor tudnia kellene, hogy a szovjet csapatoknak 1955-ben, Ausztria semlegessé válása után, nemcsak Ausztriából, hanem Magyarországról is ki kellett volna vonni a szovjet csapatokat. A csapat kivonások meg is kezdődtek, de időközben a NATO ellentételezéseként 1955. májusában létrejött a Varsói Szerződés. A szovjet csapatok teljes kivonása előtt, 1956. október
23-án kitört Magyarországon a forradalom, és a szabadságharc. Hegedüs András akkori miniszterelnök a Varsói Szerződésre hivatkozva kérte a forradalom leveréséhez a szovjet csapatok segítségét. A már kivonult, de még a magyar határ közelében tartózkodó csapatok azonnal visszafordultak. Néhány látszólagos egyeztetés után 1956. november 4.-én lerohanták Budapestet, és Nagy Imre helyett Kádár Jánost tették meg a legfőbb vezetőnek.
Arra a mai napig nem sikerült választ kapnom, hogy a forradalom leverése után, mint aki jól végezte dolgát, miért nem vonultak ki a szovjet csapatok ?
Hm, jó cikk, jó volt olvasni. Sőt eddig még a hozzászólásokat is korrektnek tartom.
Azért Horthy-t és Szálasit tényleg ne vegyük egy kalap alá!
Valamennyivel én is több pozitívumot látok Horthy kormányzásában mint álltalában a mai közvélemény. A történelmi magán feljegyzések/levelek mind azt sejtetik hogy Horthy valójában egyáltalán nem osztotta a náci németország eszméit. De nemigen volt más választása. Gondoljuk csak el, akkoriban a németekkel olyan volt szembeszállni mintha most az Egyesült Államoknak fordítanánk hátat.
Valóban úgymond egy "Mohácsi Vész" után kapta meg a csonka Magyarországot, amiből sokkal többet nem lehetett kihozni.
Ügyesen használta ki a II. világháború kezdetét s foglalta vissza az elcsatolt területeket.
Szerbia elárulása és az orosz hadjárat megkezdése viszont nagy hiba volt, ennél is nagyobb hiba volt az hogy a háborúból nem léptünk ki időben. Pedig lehetőség lett volna rá. Az angolokkal tárgyalgatott is az ifj.Horthy, aztán apja mégsem tudta befejezni a vádalkut.
Pedig képzeljük csak el ha Ausztriához hasonlóan fejezzük be '45 ben... Elkerülhető lett volna a több mint 40 év Szovjet jelenlét...
Kedves "dancsa".Az én felfogásom szerint egy korszak ,egy személy meg-
ítélése nem csak egy két évről,nem csak egy-két cselekményről szól.Így
aztán Horthy tevékenységének és személyiségének megítélése számomra
egyértelmű.Persze a történészek tárhatnak fel újabb részleteket,von-
hatnak le különböző következtetéseket,politikai kurzusoktól függően.
Számomra és merem hinni sok baloldali,de talán jobboldali ember szá-
mára is Horthy alapvető megítélése nem változik.
Kedves nicholas, általában nem csak osztom, de nagyra is becsülöm a véleményét.
Most egyik sem jellemző :-9 Előre bocsátom, hogy kommunista vagyok (lehet anyázni), voltam és valószínű, így is halok meg, az a pár év már nem sokat "javíthat" rajtam :-)
De: akkor és ott Horthy - vagy bárki más lehetőségei - igen korlátozottak voltak. Egy működőképes mállamot kellett a teljes dezintegrációból teremtenie: meg tudta csinálni, minden hibájával-hátrányával együtt is, de képes volt rá. El tudta érni azt, ami legalább az akkori világlelvek alapján eléhető volt: hogy legalább a tényleg egyértelműen - pedig az időközbeni "jószomszédi" népszámlálási adatokat is figyelemebe vették - magyar többségű területeket visszakaptuk. Ennek tényleg német és olasz orientáció volt a feltétele és következménye, de könyörgöm, az akkori Európában mi lett volna a realitás?
Anélkül, hogy hosszabban sorolgatnám az oktatáson kívül is számos egyéb részeredményekkel járó konszolidációt: bizony, valami ilyesmi a kiemelkedő személyiség vagy az államférfi kritériuma.
Persze, később változott a helyzet: Szerbia ügyében pl gróf Telki volt az államférfi, de legalábbis a férfi, nem H.M. És sok más is van, ami vitatható és vitatandó is, főleg a világháború idején: azonban a magam részéről úgy gondolom, hogy azért úgy kb 1922-1942 közt H.M-nek is köszönhetünk ezt-azt, ha sok mindennel terhelten is.
Nagyon ideje lenne mellesleg történetileg is tisztába tenni e korszakot. Merthogy nehogy nekünk legyen már lelkifudalásunk azért, hogy visszakaptuk legalább azt, ami az akkori elvek szerint is járt nekünk...
a helyzet katasztrofalis volt amikor Horthy hatalomrajutott. Valoszinüleg akkor a legmegfelelöbb ember került hatalomra. Horthynak akkor sok mozgastere nem volt. Illik IV Karoly kiraly utan nosztalgiazni de alkalmas volt Habszburg Karoly az adott helyzetben orszagot vezetni? Kétlem. Horthynak kösöb megvoltak a maga hibai de akkor 1919-1920-ban a maximumot kihozta a semmiböl
ferixx:
Ott a pont!:)
De én ezt inkább irónikusan értettem.Ha már lúd,legyen kövér alapon...
Jobbikos Tibi:
Úgy mondhatok ilyeneket hogy:
Nehezen tudom elképzelni,hogy egy keresztény konzervatív ember(Horty)képes volt egy csapatban játszani a Prónay különítményesekkel.
Akik köztudottan szabadon raboltak és gyílkoltak.De így volt.
A vörösterroristákat persze én se sajnáltam volna,de egy magára adó ember,mint Horty,legalább a formára adhatott volna pl.bírósági per,életfogyt.
Nem pedig közönséges bűnözőket a népre ereszteni...
A német és olasz orientációval az a baj,hogy túlzottan csak rájuk támaszkodott.Ha kisit finomabb diplomáciai érzékkel mennek neki a dolgoknak,akkor nem csak Hitler és Mussolini maradt volna nekünk.
Maga Lenin is azt mondta a Trianoni békére,hogy imperialista rablóbéke.A szovjetunió a 20-30-as években partnerként akart közeledni MO.-hoz.Még az erdélyi revíziót(csak magyar lakta)is támogattak volna.De ez se kellett...
Az ostoba revízionizmus az,hogy mindent vissza!Ezt egy politikus sem támogatta,még Hitler sem.Ha pl. csak a magyarlakta területekről lett volna szó,akkor nem vadítják el maguktól a nyugatot és a keletet.
Igen,kiemelkedő személyekre mindig szükség van.Na de egy Horthy,pláne
meg Szálasi.Ne röhögtessük ki magunkat ilyen példakép választással.
Nem volt semmi baj a fehérterrorral. A német és olasz orientációval szintén mi a baj? Akkoriban az volt az egyetlen jó válaszásunk. Jugoszlávia elárulása valóban nem volt szép, de voltak sokkal csúnyább dolgok is annál. Kisantant meg már jóval Trianon előtt létrejött. Meg mi az hogy ostoba revizionizmus? Hagytuk volna? Hogy mondhatsz ilyeneket?
#2-es véleménnyel egyet értek.
Horty nem volt egy kifejezett politikus alkat.
Mindíg is katona maradt.
De sem katonaként,sem politikusként nem volt egy szellemi lángész...
Még egy igazi diktatúrát sem volt képes kiépíteni...
19-45 ig ugyanúgy voltak politikájában pozitív,mint negatív elemek.
Igazi pozitívumként az oktatási reformokat nevezném.
De a negatívumok messze felűlmúlják ezeket:
Fehér-terror(Prónay-különítményei),numerus clausus,német és olasz orientáció,ostoba revízionizmus(a mindent vissza féle)ami sikeresen összehozta a kisantantot,Kamenyec-Podolszki mészárlás,Jugoszlávia elárulása stb.stb.stb....