James Cameron szerint a kalózkodás elleni küzdelem legbiztosabb módja, ha a filmipar olyan élményeket kínál a fogyasztóknak, amelyeket csak egy helyen, a moziban kaphatnak meg. A filmguru szerint a zeneipar hibát követett el, amikor innováció helyett a kalózkodás megállítására koncentrálta erőforrásait – írja a CNET Reviews.
A hollywoodi filmrendező erről a CTIA 2010 információs-technológiai expo egyik rendezvényén beszélt. A filmtörténet talán legsikeresebb – és jelenleg legtöbbet hamisított – filmjét, az Avatart rendező James Cameron szerint a filmipar egyértelműen tapasztalja a kalózkodás és illegális letöltés káros hatásait, de véleménye szerint a jelenség ellen nem a zeneipar módszereivel, hanem újításokkal kell küzdeni.
Cameron álláspontja szerint a zeneipar képviselői részéről hibás döntés volt, hogy a kalózkodás megállításába fektették a legtöbb energiát, ahelyett, hogy megpróbáltak volna olyan új fogyasztói élményt nyújtani az embereknek, amelyből jövedelmük is származott volna. A rendező szerint a filmiparnak vigyáznia kell, hogy ne essen bele ugyanebbe a hibába. Véleménye szerint a filmeseknek arra kell koncentrálni, hogy olyan alkotásokat készítsenek, amelyekkel
ismét be tudják csábítani a mozikba a nézőket. Mint mondta, olyan egyedülálló élményt kell biztosítani a fogyasztók számára, amelyet a mozikon kívül sehol máshol nem kaphatnak meg. A rendező hozzátette, úgy látja, az Avatar vetítési tapasztalatai alátámasztják álláspontját: lévén, hogy a filmre négy hónappal a hivatalos bemutató után még mindig nagy számban váltanak jegyet az emberek.
A filmguru kiemelte, tapasztalatai szerint a fogyasztók amellett, hogy jegyet váltanak a moziba, birtokolni is szeretnék a filmeket, hogy kedvük szerint akár DVD-n a tévé előtt ülve,
akár hordozható lejátszón keresztül a metrón nézhessék azokat. Cameron szerint ezek a különböző formátumok képesek együtt létezni ugyanazon a piacon. Éppen ezért is döntöttek úgy a gyártó stúdióval, hogy bár az Avatar még nem került le a moziműsorról, a jövő hónapban megjelentetik a film DVD és Blue-ray változatát, és hamarosan az iTunes-ról is letölthetővé teszik a produkciót.
A rendezvényen az amerikai kormány azon tervei is felmerültek, amelynek értelmében a következő évtizeden belül minden háztartás számára szeretnék elérhetővé tenni a szélessávú internetkapcsolatot. Szakértők szerint a szélessávú internet elterjedése a kalóz tartalmak iránti kereslet és az illegális letöltések arányának megugrásához vezethet, Cameron azonban úgy vélte,
a helyzet nem lesz a jelenleginél sokkal rosszabb. Mint mondta, a gyorsabb internetkapcsolat olyan előnyökkel járhat a filmipar számára, amelyekért cserébe érdemes vállalni a kockázatot.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!