Nem lett belőle magyar Bill Gates, de hiszi: több generáció egzisztenciáját meghatározó találmány van a kezében. Az üvegbeton megalkotója, Losonczi Áron tavaly egy szabadalmi vitában legyőzött egy multicéget, nemrég pedig új termékkel rukkolt elő. A siker nem jött könnyen. Saját magának kellett kitaposni az utat és állítja: nincs ez másképp a mostani friss diplomásokkal sem.
"Ma sok olyan építészeti elemet kihúznak a projektekből, amitől még nem dől össze a ház" – vázolja a jelenlegi helyzetet a fényáteresztő betonnal nemzetközi ismertségre szert tett Losonczi Áron. A 32 éves feltaláló és cégvezető ennek ellenére optimista. Nem csak a válság enyhülésében bízik, sokat vár az üvegbetonnal kapcsolatos új fejlesztésektől és nemrég bemutatott friss termékétől, a
pixelbetontól is.
Világító beton
Elődjéhez, a Litraconhoz hasonlóan a pixelbeton is átereszti a fényt, ám annál lényegesen nagyobb méretben és jelentősen alacsonyabb áron lesz kapható. Ebben már nem optikai szálak, hanem egy speciális műanyag csapokból álló idom található. A paneleken a fénypontok szabályos rendszerben jelennek meg,
mint egy képernyő pixelei, ám lehetőség van a pixelekből egyedi minták, felíratok, logók kialakítására, akár színekkel kombinálva is.
"Az üvegbetonnal egy szűk piaci szegmenst tudtunk elérni, az új termékkel szélesítettük a palettánkat. A pixelbeton megjelenésében eltér az eddig ismert Litraconétól, többek között ezért sem tekintem konkurenciájának, sokkal inkább egy új elemnek a termékskálánkon" – mondja feltaláló. A Litracon pXL pontos ára még nincs meghatározva, de számításai szerint ára kevesebb, mint fele lesz a korábbi változaténak. Nem kizárólag nagy cégek reprezentatív irodaházaiba szánja: családi házak egyes elemei is épülhetnek belőle.
Az exkluzív és ezért drága Litracon gyártása folytatódik, sőt, további fejlesztéseket tervez ezen a téren is. A fő irány egyedi kész termékkel megjelenni. Éppen ezért megkezdték a forgalmazását egy Litracon elemekből álló asztali lámpának, mely
Litracube névre hallgat. "Egyedi belsőépítészeti projekteket továbbra is teljesítünk, de nyitunk a designtermékek felé, melyeknek zászlóshajója a Litracube" – magyarázza.
B-terv
A 2008-as év nem csak a válság beköszöntét hozta. Örömteli fejlemény volt, hogy a magyar feltaláló pert nyert egy szabadalmi vitában. A német Heidelberg Cement ugyanis "lenyúlta" a találmányát, és saját termékeként árulta. "2001-ben kezdtem ezt a dolgot, azóta ebből élek. Azt mondhatom, erre tettem fel az életemet. El lehet képzelni tehát, hogy egy ilyen nagy multi agresszív támadása milyen érzéseket keltett. Nyilvánvaló volt számomra, hogy igazam van, de egy per kimenetele mindig megjósolhatatlan" – idézi fel az eseményeket Losonczi.
A pereskedés sokba került, részben ezért született meg az új találmány is: "Egy
B-terv volt, arra az esetre, ha elvesztjük a pert, vagy elfogy a pénz". A Danubia Szabadalmi Iroda Losonczi mellé állt, segítségükkel győzelemre vitte a pert. Hogy indul-e kártérítési per, még nem dőlt el. "Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy mindkét terv teljesült. Javunkra döntött a bíróság és sikerült előrukkolnunk az új termékkel is."
A magyar Bill Gates?
A pereskedés kerékkötője volt a fejlesztésnek, lezárultával viszont növekedésre lát lehetőséget a cégvezető. Valóban ő lehet a magyar Bill Gates, ahogyan néhány évvel ezelőtt egy amerikai újságíró jövendölte? Losonczi szerint az tény, hogy nagyon nagy lehetőségek vannak a találmányban, ám nehéz megmondani pontosan mekkorák. A válság miatt minden építőipari vállalkozás óvatosan fogalmaz, a per lezárultával azonban stabil alappal rendelkeznek, a növekedés zöld lámpát kapott. "Egy ilyen ötletben megvan az az üzleti lehetőség, hogy ha jól csinálja az ember,
több generáció egzisztenciáját megalapozhatja."
Tény: a feltaláló az ötlet megszületésétől végig kezében tartotta találmánya sorsát. A Litracont ma is saját cége gyártja, a pixelbeton gyártásához a nagyobb várható volumen miatt magyar partnert talált a Csomiép Kft-ben. "Szerencse, elhivatottság, ambíció kell ahhoz, hogy az ember ezt végigvigye. Ha ez megvan, butaság kihagyni egy ilyen lehetőséget" – mondja Losonczi. Hozzáteszi: saját
magának kellett kitaposni az utat és nincs ez másképp a mostani friss diplomásokkal sem.
"Sok feltaláló kér tőlem tanácsot, hogyan védjék meg és hogyan hasznosítsák találmányukat. Szomorúan látom, hogy mindenki tájékozatlan. Szakmai szempontból jó képzést kaptam az egyetemen, de üzleti, jogi vagy szabadalmi jogi szempontból teljesen magamra voltam utalva. Régi önmagamat látom azokban, akik manapság megkeresnek. A friss végzősök nincsenek felkészítve arra, hogy ne csak alkalmazottá váljanak, hanem saját vállalkozást indítsanak. Nagy hiánynak érzem, hogy bizonyos szempontból életképtelen emberek jönnek ki az egyetemről."
HozzászólásokÖsszesen: 5 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Gratulálok neki!
Sok ilyen kellene, mint ez a tehetséges fiú, csak az a baj, hogy ha nem éppen svédországi tanulmányai során találta volna fel az üvegbetont, és nem a kiváló svéd rendszer segíti a szabadalmaztatásban, akkor most ezzel a sikertörténettel is szegényebb lenne az ország.
Itthon semmire sem ment volna, sajnos.
Igaza van a hozzászólóknak: korábban különösen, de még mindig elbillen a műszaki képzés a szakma mélyrétegei irányába, semmire sem jó elméleti levezetésekkel a fejükben. Eközben jogilag, gazdaságilag teljesen naiv emberek jönnek ki a Műegyetemről, még az elvileg a csúcsot jelentő PhD szinten is.
Hogy mi a megoldás? A kapcsolatépítés, a teamek. Végeznek ugyanis ügyes jogászok, közgazdák, szabadalmi ügyvivők is: ha őket össze lehetne hozni a tehetséges műszakiakkal, abból lenne eredmény.
Vegyük észre, hogy ott keletkezik a nagy profit, ahol uralják az innovációs láncot, és a gyártás, összeszerelés az olcsó bérű, globálisan megversenyeztetett országokban folyik, éhbérért. Ha nem lesznek saját magyar termékeink, szabadalommal vagy más szellemi tulajdonvédelemmel körülbástyázva, akkor konzerválódik a hozáadott érték (GDP) lemaradásunk is Európa, sőt a Távol-Kelet fejlettebb részeihez képest!
(Kivétel néhány gyorsan fejlődő iparág: IT, biotech, ahol a titoktartás vezet inkább eredményre, mint a szabadalom).
Nem szivesen irom le a következö szavakat de, sajnos a a magyar szürkeállomány tragádiája az, hogy a szürkemarhák, irigysége, betartása, hanyagsága, kapzsisága,bürOkratikus hozzáállása stb..
kivételes esetben segitik a feltalálokat csak, a legtöbb esetben inkább hátráltatják....ha valaki itthon akarja a találmányát a világba teríteni, inkább gátolják, mint segítenék...ugy magyar módin....ezt kellene felkarolni épp ugy mint a mazögazdaságot, állattartást, ne a mühúst legyünk kénytelenek fogyasztani...
Ezekre kellene konventálni, ehhez értünk.....
Öreg
Magyar szürkemarhában vagyunk nagyhatalmak de szürkeallomanyunk semmivel sem különb masoknál. Raadasul nem is lesz belöle semmi altalaban. Korabban mas forumon irtam, hogy az innovacio mas orszagokban azt jelenti, hogy uj cégek alakulnak, hazankban pedig allami tamogatast kevés eredménnyel.
Remélem, hogy lesz belöle valami de ha javasolhatom a feltalalonak akkor inkabb kerülje el az építöipart. Az épitöanyagok ugyanis a leglassabban 2innoválodó" anyagok. Valamikor egy felmérést végeztünk egy híres management iskolaval karöltve, hogy mi az "life cycle"-ja, az a ciklus amikor piacra kerül és onnak kikerül egy anyag. az épitöipar volt a leglassubb és a leghoszabban ragaszkodik egy egy anyaghoz. alljon itt példának néhany adat:
sport anyagok: Fejlesztés és piacra kerülés 1 év. elattartam max 2 év. - a legygorsabban cserélödö és innoválódó anyagok
Jarmüipari anyagok: fejlesztés picra kerülés max 3 év, élettartam max 12 év
Repüléstechnikai anyagok: Fejlesztés és piacra kerülés atlagosan 10 év élettartam akar 20-25 év is lehet.
Epitöipari anyagok: fejlesztés és piacrakerülés akar 10-15 év (es ebböl nem a K+F a hosszu) élettartam 50 év felett.
Nagyon nehéz elfogadtatni uj épitöipari anyagot a bizonsag miatt. a kiprobalt anyagokat nehéz ujra cserölni. repüléstechnikanal is ez a gond. csahat ott a hadiipar egy csomomindent kiprobal. Uj anyagokat viszonylag gyorsan hasznal és vezet be a piacra az autoipar de leginkabb a sportszerek azok amik pillanatok alatt bezeteik ha valami uj érdekes van. PL a versenysport. 2 ev mulva azutan ujabb jön Lasd csak az cápa uszodreszek vagy a hegymasas hagovasait. 2 ev alatt felére ment le a sulya a hagovasnak. Ki is vagja a nehezet a hegymaszo mert log a nyelve a magassagokban cipelni. Bakancs meg tönkremegy 2 év alatt.
A MAGYAR szürke állományba nagyhatalom vagyunk, van egy mondás nálunk nagyon ide passzol"próféta senki nem lehet a saját Hazájába"sok Magyar találmány ezért került külföldi kézbe!