Hetilap kereső

Buják Attila írása

A Rajk-ügy záróaktusa volt, a legkegyetlenebb. A korszak egyik legsötétebb fejezete Szűcs Ernő ÁVH-s ezredesnek (és öccsének) agyonveretése (1950). A máig titkolt történet szálait Huszár Tibor fejtette fel. BUJÁK ATTILA írása.

A Moszkvába küldött, majd szovjet állampolgárként hazatért Szűcs Ernő ezredes vélhetően már tudta, mi vár rá letartóztatása után. Számos politikai foglyot juttatott hasonló sorsra: például ő verette halálra Ries István igazságügyi minisztert. Ettől függetlenül nem számíthatott megszokott eseménynek egy hű moszkovita, egy Abakumov államvédelmi miniszter által kegyelt csúcskáder brutális meggyilkolása, nyomtalan eltüntetése. Családját – orosz feleségét, gyermekeit – azonnal vonatra ültették, s Moszkvába „delegálták”. A dokumentumgyűjtemény az özvegy 1967-es levelével zárul, amelyben az asszony kéri a „tisztelt Kádár elvtársat” férje sírjának felkutatására. Semmi sem lesz belőle.

„Nem szabadott volna a dolgot ilyen fiatal, tapasztalatlan káderekre bízni” – kommentálja másnap Rákosi a verőemberek vehemenciáját, miután magához rendeli a „tanúkat” (felelősöket?), Péter Gábort és másokat, hogy tájékozódjon a „szerencsétlen ügyről”. Pedig profikról volt szó. Úgy látszik, hiába instruálta a „jó Bálint doktor”, az ÁVH hivatalos orvosa az állományt a „szakszerű verésről”, hogy a delikvens ne haljon bele. „Szakemberek” is tévedhetnek.

Lehet, ezúttal mégsem tévedtek. Rákosi utasítása ugyanis így szólt: „Ha kell, két napon keresztül addig verjék (a két Szűcs testvért), amíg a csontjaik ropognak, mert ezek... ellenségek.” Péter Gábor közölte: nem ért egyet. Meg is történt a baj.

Tegyük hozzá: Rákosinak minden oka megvolt arra, hogy tartson a Rajk-ügy exponenseitől, leghívebb híveitől, legfőképpen a Kremlbe közvetlenül „bekötött” Szűcstől. A főtitkár szovjet csatornákon át tudta, hogy „rendszeresen jelentenek róla”. Idegesítette Moszkvába juttatott „pszichológiai jellemzése”, miszerint sokféle félelem munkál benne.

Az Orosz Föderáció elnöki levéltárában fellelhető „jelentésben” ez áll róla: „Az utóbbi időben Rákosin a félelem jelei mutatkoznak.” (A szerző maga Péter Gábor.) Majd részletesen és szinte élvezettel leír néhány bizarr esetet. Többek között, hogy Rákosi éjnek évadján magához rendeli a kormányőrség vezetőjét, Makovecz ezredest: készíttessen az MDP KV dolgozószobájában páncélozott ajtót. Ha őt „váratlan támadás” érné, „legalább öt perce maradjon a védekezésre való felkészülésre”. Péter szerint a félelem jelei leginkább akkor érezhetők Rákosinál, „ha Farkas Mihály hoszszabb időre elhagyja az országot”. Rákosi szemében az orosz káderként számon tartott Szűcs Ernő, Péter Gábor helyettese, az utóbb, 1954-ben szintén kivégzett Abakumov bizalmasa, egy agyonkonspirált titkos hálózat szervezője tűnt a legveszélyesebbnek.

Ennek ellenére máig kérdés, hogy a Budapestre delegált szovjet tanácsadók miért vettek szó nélkül tudomást „frontemberük” brutális eltüntetéséről. Miért kerülnek sorra börtönbe a Szűcs-hálózat és a titkárság tagjai. Pedig Szűcs Ernő hatalmának csúcsán, „elvszerűen” így fogalmaz egyik titkárnőjének: „magát ne zavarják a tények”, az osztályharc a fontos. Bájos részlet az egyik dokumentum, amelyben a főhős önmagát jelenti fel, s kezdeményez vizsgálatot saját személye ellen Abakumovnál, mert „rossz helyen adott tájékoztatást, nem főnökének”.

Az iratgyűjtemény hátborzongató. Huszár – morális ítélkezés nélkül – nyilvánosságra hozza a Szűcs-hálózat tagjainak névsorát. Az ismertebbeket is. Mit kezdjünk ma a nyomasztó ténnyel, hogy a jó tollú, szeretetre méltó újságíró-filmesztéta, Máriássy Judit (Jucó) és férje valaha Szűcs „levélírói” körébe tartozott? Fiatalasszonyként „személyesen vitte” a „filmes vonalat”. Erről utóbb csak annyit mondott: fiatal fejjel boldog volt, és „hívő”. Felőrölték a pokol malmai.

Mai szemmel sok minden érthetetlen. A bevezetőben Huszár így fogalmaz: „A budapesti per (a Rajk-per) nem politikai per volt... a kommunista mozgalom legfelső vezetésének... kultikus ügye... szertartása... hitvalló aktusa.” Ahogy Szent Ignác írja: „Hogy soha el ne tévelyedjünk...”

Nem csoda, hogy a „kultikus” áldozat, a bitóra juttatott Rajk „éljen Rákosi!” kiáltással hal meg a – már lebontott – Conti utcai fegyház kövezett udvarán, miután csókkal, öleléssel búcsúzik épp a „mellé beosztott” Szűcs Ernőtől. A párt „helyszínre delegált tagjai” (köztük Kádár) mindezt az emeleti ablakból nézik, és Kádár nem is érti. „Még most is elvetemült áruló” – magyarázza Péter Gábor, majd ünnepi fogadást rendez a díszvendégeknek.

Megdöbbentő részlet Szűcs egyik volt – megkínzott – foglyának emlékezése. Közel hajolt hozzá, és így szólt: jól figyeljen, magát senki nem tartja kémnek. Akkor miért vagyunk itt? – döbbent meg a fogoly.

Hogy miként haltak meg a Szűcs fivérek, arra a dokumentumok sem adnak pontos választ. A másfél napos, kegyetlen veréstől? A helyszínen tartózkodó két „orvos” „élesztő” injekciójától? Ugyanis azt ígérték: „Egy óra múlva folytatni lehet.” De rövidesen közlik: „Ez a két ember meghalt.” Az ügy szemtanúinak (Farkas Vladimir, Péter Gábor és a többiek) későbbi vallomásai ellentmondásosak. „Módosulnak”, ahogy a politikai klíma változik. Hogy végül kibukjon az árulkodó mondat is: Szűcsöt nem volt miért kihallgatni.

Nem véletlen, hogy a szerző baráti körben azt mondta: a munka közepén úgy érezte, ezt nem bírja megírni. De meg kellett. A történetet a győri kiskereskedő fiáról, az illegálisan Moszkvába küldött propagandistáról, „rádiósról”, akinek mindenki áruló volt.

Az özvegy végül nem jött Budapestre ’67-ben. A csontok állítólag az Új köztemetőben pihennek. De nem nyugosznak.


Kapcsolódó írások
Maga ajánlkozott az ÁVH-nak, hogy a segítségükre lesz