2010. július 31. szombat - Oszkár. Holnapi névnap: Boglárka
Hétfő, 2009. október 26. 13:29
168 Óra Online írása

Medvék fosztogatják a lakókocsikat

Már nem az egyszerű piknikkosár az amerikai Yosemite Nemzeti Parkban élő fekete medvék kedvence: inkább a sok csemegét szállító családi kisteherautókat fosztják ki – írta az MTI.
Egy, a Journal of Mammalogy cím lapban megjelent tanulmány szerint azokról a furgonokról van szó, amelyekkel többgyerekes családok kirándulnak a nemzeti parkba, majd üres gyümölcsleves dobozokat, rágcsálnivalókat és hűsítőket hagynak hátra. Stewart Breck biológus a San Francisco Cronicle című lapnak nyilatkozva elmondta: a medvék feltörik az ablakokat, benyomják az ajtókat és feltépik az üléseket.

Breck is részt vett abban a kutatásban, amelynek során a parkban dolgozó kutatók megállapították: a medvék sokkal gyakrabban törnek fel ilyen autókat, mint egyéb járműveket. A 2001 és 2007 között feltört 908 jármű 29 százaléka ilyen családi kisteherautó volt, pedig ezek a parkba látogató közlekedési eszközöknek csupán 7 százalékát jelentették.

Breck szerint az ok abban keresendő, hogy ezekben a kisteherautókban több, élelemtől származó illat van, a medvéknek pedig nagyon jó szaglásuk van: "olyanok, mint a vérebek - akkor is kiszagolják a táplálékot, ha minden ajtó és ablak zárva van".

A medvék általában kisebb állatokkal, rovarokkal, növényekkel és gyümölcsökkel táplálkoznak. Viszont ha gyakran jutnak hozzá az emberi élelmiszerekhez, hamar ráéreznek az ízére. Megelőzésként a természetvédők azt javasolják a parkba látogatóknak, hogy "medvebiztos" helyen őrizzék az élelmiszert és a szemetet, például zárral ellátott fémdobozban. Beck szerint különösen akkor kell nagy gondot fordítani a tisztaságra, ha a kirándulók között gyerekek is vannak.
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

 

168 óra

Lapajánló

2010. július 28.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

Nesze nektek kormányprogram

huttinger - 2010.07.31 23:04

BUDAPEST

Cave - 2010.07.31 22:40

EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

giacinto - 2010.07.31 22:15

Társalgó 2010. Július

nonest - 2010.07.31 21:49

Orbán a király !

ebenezer - 2010.07.31 20:59

Álomcsőd

Cave - 2010.07.31 19:58

Hát milyen országban élünk?

zoja - 2010.07.31 19:09
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink