Hetilap kereső

franciakoktel.hu írása

Karnyújtásnyi távolságból készített döbbenetes felvételeket a kelet-afrikai Nyiragongo vulkán kráterében fortyogó lávatóról a Le Figaro fotóriportere. Olivier Grunewald egy amatőr természetbúvárokból álló héttagú expedícióhoz csatlakozva ereszkedett alá a 3470 méter magas tűzhányó gyomrába, s egy méterről kapta lencsevégre a lángnyelveket köpködő magmát. A kis csapat infernális kirándulása hét napig tartott.

A vakmerő vállalkozás résztvevőit nem csak a megismerés szenvedélye hajtotta: majd száz évi szunyókálás után a tűzhányó 1977-ben óriási kitöréssel riadt fel, s a kráteréből kizúduló lávafolyam szinte teljesen elpusztította a hegy lábától 20 km-re fekvő Goma városát. Legalább hetven ember esett áldozatul a váratlan természeti csapásnak. 2002-ben ismét felszínre tört a forró magma, de akkor időben sikerült kimenekíteni a körzetben lakó 400 ezer embert . Az előző években ismét emelkedni kezdett a világ legnagyobb lávatavának szintje, teteje most alig 500 méterre van a hegy felső peremének szélétől.

A Nyiragongo kráterét sokáig megközelíthetetlennek tartották, mígnem 1948-ban Haroun Tazieff lengyel származású francia geológus-vulkanológusnak első ízben sikerült felkapaszkodnia a kráter szájához. Élményeit és tapasztalatait 1958-ban Rendez-vous avec le diable (Találkozás az ördöggel) című filmjében örökítette meg, amely tudományos szenzációként robbant és mozisikerként is nagyot szólt.

A tűzhányót idén júniusban felkereső francia amatőr vulkanológusok különféle szakmákat űznek, de mindegyiküknek gyermekkori alapélménye Tazieff filmje. Közös szenvedélyük megvalósítása érdekében Genfben társaságot hoztak létre ( Société de volcanologie), s ennek keretében rendszeresen felkeresik a világ működő vulkánjait. Mindannyiuk kedvencét, az afrikai Nagy Tavak körzetében fekvő Nyiragongót 2003-ban mászták meg először, azzal az elhatározással, hogy megpróbálnak leereszkedni a meredek kráterbe, amelynek mélyén tűzvörösen villódzik a hegyóriás küklopszszeme.

Az első kísérlet kudarcba fulladt, de nem adták fel. Négy további expedíciót szerveztek, minden alkalommal kicsivel több időt töltöttek el a kráter szájánál, aprólékosan feltérképezték a lávató teljes környezetét, s tanulmányozták, milyen úton juthatnak a mélybe.

Kalandtúra a tűzhányó belsejében

Idén kedvező a helyzet: a lávató szintje a kráter belső oldalának második teraszától csak 130 méterrel van lejjebb. Igaz, ez egy közeledő vulkánkitörést előjele is lehet. Ezért is állt össze idén az expedíció, hogy figyelmeztessen, ha támadni készülne a Nyiragongo ördöge.

A hegy csúcsáig helyi teherhordók cipelték a csapat 600 kilós felszerelését, ott azonban tőlük búcsút vettek, s innentől már csak heten ereszkedtek be az 1200 méter átmérőjű kráterbe, amelyet betölt az 1000 Celsius fokon forrongó, bugyborékoló lávából felszálló gőz- és gázfelhő. Az expedíció tagjai lépésről-lépésre, lassan araszoltak a félhold alakú második teraszig, amelynek 150 méteres, legszélesebb részén állították fel az alapbázist. A felszerelést kötélen eresztették a mélybe. Minél közelebb értek a vörös lángokat köpködő lávatóhoz, úgy emelkedett a hőség.

Az ötödik napon két csapattag kivált a csoportból, hővédő kezeslábasban és az arcot fedő sisakban, négykézláb araszolva közelítette meg a hullámzó lávatavat. A többiek fent megfigyelőállásokat foglaltak el, távcsővel követték és állandó rádiókapcsolatot tartva a lentiekkel, segítették az előőrsöt. A fotóriporter felülről kattogtatta masináját.

Olivier Grunewald a hatodik napon, harmadmagával szállt alá. Kötéllel engedték le őket a135 méterrel alattuk lévő lávató széléig. Grunewald egy méterre közelítette meg a hatalmas zajjal csapkodó magmalevet. Társai figyelmeztették: ”Ne veszítsd el a fejedet, csak a fotózás kedvéért ne engedj a kísértésnek! Vigyázz, légy óvatos!”

És akkor egyszerre csak szemtől szemben állt a vérszínű, forrongó anyaggal, nyolcmillió köbméter olvadt láva hullámzik a lába előtt. Megbabonázta a lélegzetakasztó látvány. „Zavaros emlékeket őrzök erről a helyzetről. Irracionális vonzást éreztem, hogy rálépjek a széleken redőkben felgyűrődött, megmerevedett lávaszigetekre. Szörnyen koncentráltam, miközben egyensúlyoznom kellett a bizonytalan talajon. A gépet magasan az izzó lávahullámok fölé emelve az objektívre összpontosítottam, exponáltam, aztán megint és megint…..órákon keresztül folytattam volna….”

De akkor hirtelen Jacques Barthélemy, az expedícióvezető hangja hallatszott és kizökkentette hipnotikus állapotából. A többiek fölülről látták, hogy a lávató mélyéről felszökő olvadt lávahullám a fotós irányába fordul. Grunewald a földre vetette magát, és a terasz lábához tapadt. Nem történt baja.

Ezután még gáz- és talajmintákat vettek, majd visszaindultak.

A képek pedig fantasztikusan sikerültek.