A Velencei-tó térségében zajlott II. világháborús csatákból még ma is kerülnek elő mára elfeledett és megrázó tárgyi emlékek – írta az
fmh.hu. Molnos Levente kertjében több háborús emléket talált. A Hadtörténeti Intézet hadirégész kutatójának, Négyesi Lajosnak vezetésével került sor a leletek bemérésére és a feltárásra. A március 13-i telet idéző szélben, néha havazásban egy kis csapat kezdte meg a feltárást. Azt tudták, a mérések alapján, hogy
nagy tömegű valamit találnak, sőt a közelben egy 500 méter sugarú körben már kiástak az elmúlt években egy P-V PANTHER harckocsit, amely a 721. német páncélvadász osztály ismeretlen számú páncélosával harcolt a térségben, és egy T-34-es orosz harckocsit, amely a 2. szovjet gárda-gépesített hadtest 82 páncélosának tagja volt. A leletmentésben részt vettek a Magyar Honvédség tűzszerészei is, illetve a Hadisír Gondozó Szövetség munkatársai.
Vereb község területe is részese volt a II. világháború
egyik legsúlyosabb eseménysorozatának. A Velencei-tó és a hegység természet adta lehetőségeit kihasználva a német hadvezetés itt alakította ki a német védelmi vonalnak, a Margit-vonalnak mintegy 30 kilométer mélységű fő védelmi rendszerét, hogy halogató harcokban tartóztassa fel a II. Ukrán Front egységeit. Több méter mély és széles harckocsi csapdák, katonai lövész és futóárkok, beásott német harckocsi állások több kilométernyi összefüggő rendszerét alakították ki a térségben, amelyek egészen felhúzódtak a Vértes hegységig.
Az első ásónyomuk után
sorban kerültek elő a harckocsi darabok, amelyek alapján sikerült a beazonosítás, P-V PANTHER, azaz közismert nevén egy Párduc német harckocsi maradványai kerülnek elő. Több ízben meg kellet szakítani az ásatást az előkerülő repeszgránátok kiemelési idejére, amelyeket a tűzszerész szakemberek rögtön lehelyeztek a speciális homokágyban a szállító járművükön. Mindenki reménykedett, hogy esetleg egy egészben lévő harckocsi kerülhet elő, bár ez ma már olyan ritka, mint a fehér holló. Ugyanis a felhasználható darabokat a lakosság annak idején kiszerelte és elvitte további hasznosításra. A roncs maradványok gyűltek, és kerültek elő emberi maradványok, kar, koponyadarab, oldalborda és egyéb csontok is, amelyek külön dobozba kerültek elhelyezésre. Kurcz Mária polgármester asszony a lapnak elmondta, hogy mivel azonosító jelzés, az úgynevezett dögcédula nem került elő, valószínű, hogy a maradványokat a verebi temetőben a leventék sírjánál helyezik örök nyugalomra. A hadisír gondozók valószínűsítik, hogy a maradványok a találatot kapott harckocsiban lévő német katonáé, vagy katonáké lehetnek, mert több megégett csont is volt köztük. A harckocsi maradványait valószínű, hogy a községbe 1945. március 20-a után visszatelepülő lakosság temethette be.
Az előkerült leletek Vereb községben maradnak, s később gondoskodnak a bemutatásukról, kivéve a lőszereket, melyeket a tűzszerészek semmisítenek meg – írta az fmh.hu.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!