Parlamenti választásokra készülnek a svéd kalózok
Egy razzia okozta a sikerüket – Legalizálnák a fájlcserét
A napokban tette közzé választási programját a szeptemberi parlamenti választásokra készülő svéd Kalózpárt. A nem kereskedelmi célú fájlcserélés legalizálásáért küzdő szervezet az Európai Parlamenti választásokon elért sikerét szeretné megismételni.
Ha fájlcserélésről van szó, gyakorlatilag óhatatlan, hogy Svédország szóba ne kerüljön – írja a TorrentFreak. Korábban az északi országban székelt a The Pirate Bay (TPB), és itt alapították az első kalózpártot is. E kettő neve pedig egyre gyakrabban merül fel együtt, hiszen az előbbi, ha közvetve is, de jelentősen hozzájárult az utóbbi felfutásához.
Néhány hónappal a svéd Kalózpárt 2006-os alapítását követően a szervezet tagsága jelentősen megugrott, amikor a rendőrség razziát tartott a The Pirate Bay szervertermében. A változás a helyi média érdeklődését is felkeltette, amelynek közvetett hatásaként az adott évi választásokon a parlamentbe ugyan nem jutott be, de a választások után már az egyik legjelentősebb parlamenten kívüli pártként tartották nyilván a kalózokat. A következő években a szervezet a pozíciója megtartásán dolgozott, amelynek 2009-ben komoly lökést adott a TPB üzemeltetőit nagy összegű pénzbüntetésre és szabadságvesztésre ítélő bírósági döntés. A svéd választók felháborodásukban 7 százalékos szavazati aránnyal beszavazták a helyi Kalózpártot az Európai Parlament képviselő-testületébe.
A szeptemberben esedékes helyi országgyűlési választásokra készülő Kalózpárt kampányában ismét központi szerepet szán a The Pirate Bay körüli kérdéseknek. Hangsúlyozni kívánja májusi felajánlását, miszerint a párttagok mentelmi jogát kihasználva átvenné a torrent-oldal hálózati szolgáltatójának szerepét, sőt a svéd parlamenten belülről üzemeltetné az illegálisnak minősített fájlcserélő oldalt. A fájlcserélési ügyek napirenden tartásában külső segítséget jelenthet a kalózok számára, hogy gyakorlatilag közvetlenül a választásokat követően kezdődik a 2009-es TPB-ítélet ellen benyújtott fellebbezés bírósági tárgyalása, így várható, hogy a tárgyalás a politikai vitákban is helyet kap majd.
A Kalózpárt a napokban közzétette választási programját is, amely a párt profiljához illően tartalmazza a nem kereskedelmi célú fájlcserélés teljeskörű legalizálását, továbbá foglalkozik a magántitok és a személyi adatok védelmével, kulturális kérdésekkel és a tudásalapú társadalomhoz kapcsolódó ügyekkel is. A szabadalmi rendszer teljeskörű megszüntetése helyett azonban a szervezet már csak a szoftverekkel kapcsolatos, gyógyászati és biológiai szabadalmak megszüntetését javasolja.
A Kalózpárt a tavalyi EP-választásokon elértekhez hasonló eredményt célzott meg idén szeptemberre. A közvélemény-kutatások szerint jelenleg, a kampányidőszak elején a pártnak csak 1-2 százalékos a támogatottsága a választásra jogosultak körében.
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nem is kellene csodálkoznunk: a politika az emberek akaratát kell hogy leképezze. A világon egyelőre a szellemi tulajdont tiszteletben tartó polgárok vannak többségben, de ez változhat. Ha tovább megyünk: ha egy olyan párt szerez többséget, amelynek az a programja, hogy nemcsak fájlt, hanem tyúkot és pénzt is szabad lopni, akkor az lesz a legitim törvény.
A képviselő jelöltek névsorát a "svédjük a fájlcserélést" nevű torrent oldalról lehet letölteni. :)