A Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) 2009 júniusában állt pályára a Hold körül. Bár némileg késett a felbocsátása az eredeti tervekhez képest, a földi irányítás heroikus erőfeszítést tett, hogy a holdraszállás 40. évfordulójára fényképes bizonyítékok álljanak rendelkezésre az Apollo program leszállóhelyeiről. A szonda még nem volt a végleges pályáján, sok berendezése még nem is üzemelt rendesen kalibrálva, a közvélemény – egy kivételével – mégis megnézhette a felszínen ácsorgó holdkompokat, az emberi tevékenység nyomait. A kutatók akkor azt is ígérték, hogy ez még csak a kezdet, később (az optimális pályára állás és a teljes üzembe helyezés után) még jobb felvételek érkeznek.

Az évforduló hangos médiaérdeklődése azóta alábbhagyott, a NASA azonban folyamatosan hozza nyilvánosságra ezeket a „még jobb” fotókat. Láthatóak a holdkompok, még a leszállótalpak is, a nagyobb műszerek, sőt kirajzolódnak az űrhajósok mozgásának útvonalai, vagy ha úgy tetszik, a lábnyomai. Így például láthatjuk azt a zsebkendőnyi területet, amely az Apollo-11 leszállóhelye volt, rajta Armstrong híres „engedély nélküli” kirándulásának nyomaival, amelyek a Little West kráter partjára vezetnek, vagy a két műszer fényes pöttyével.



Vagy láthatjuk az utolsó expedíció, az Apollo-17 leszállóhelyét, holdjárónyomokkal, sőt a holdjáróval, a zászlóval:



Természetesen a leszállóhelyek fotózása nem önigazolás a NASA részéről, hanem annak demonstrációja, hogy a mai technika mennyivel jobban tudja majd támogatni a Holdra visszatérő, vagy más égitestre leszálló űrhajósokat. Az Apollo legénységek nem is álmodhattak ilyen képekről, az Apollo-11 leszállóhelyén például a képen látható Little West kráternél négyszer nagyobb, a képbe már bele sem férő West kráter sem volt látható az akkori kor legkorszerűbb módszereivel készült Lunar Orbiter, vagy Apollo-8 és Apollo-10 fotókon. A holdbázis építése idejére mind a kutatók, mind az űrhajósok pontosan fogják ismerni, hogy hova kell leszállniuk.