Hetilap kereső

Heltai András írása

John Rabe, az Afrikát is megjárt hamburgi kereskedő még Vilmos császár idején lett a Siemens kínai leányvállalatának munkatársa, majd a hitleri években vezetője. Az elvhű náci párttag szemtanúja volt a borzalmas vérengzéseknek, amelyeket a japán szövetséges 1937-ben Nankingban elkövetett. Rabe ezután már csak életek oltalmazására használta a horogkeresztes zászlót, és sok tízezer kínai életét mentette meg. A történetnek HELTAI ANDRÁS járt utána.

A Siemens már régen nagy volt, Keleten is. A múlt század elejétől szállított Kínának erőműveket, telefonközpontokat, röntgengépeket. Óriási gyártelepe volt Nankingban, amely ősidők óta többször volt a Mennyei Birodalom fővárosa – utoljára Csang Kaj-sek két világháború közötti Kínai Köztársaságáé. A város vesztére.

A császári Japán második, Kína ellen indított háborújában Nankingot elfoglalta, a város nagy részét felégette, s a foglyul ejtett katonák mellett a polgári lakosságot is tömegesen gyilkolta.

A japán tisztek és katonák brutalitása alkalmasint felülmúlta még a náci SS rémtetteit is. Nem irtották ugyan gázzal az emberek millióit, de filmek, fotók, szemtanúk igazolják, hogyan lőtték a folyóba tízezrével az egymáshoz kötözött hadifoglyokat, erőszakolták meg, majd szúrták szuronnyal agyon az asszonyok, a kislányok ezreit. „Szórakozásukra” vérfertőzésre kényszerítettek fiúkat és apákat, közösülésre cölibátusban élő szerzeteseket. A japán sajtó beszámolt két hadnagy nyilvános versenyéről: melyikük nyakaz le kardjával hamarabb száz kínait. Egyébként nem minden szerencsétlen áldozat végezte így: másokon a hóhérok azt gyakorolták, hogyan lehet baseballütőszerű doronggal egy ütéssel lecsapni a nyakról a fejet...

Varsó szörnyű képet mutatott a nácik légitámadásai, majd gyilkosságai után, de két évvel korábban Nanking még sokkal borzalmasabbat. A füstölgő romok között ezerszám, temetetlenül hevertek az öldöklés, az erőszak áldozatai: gyerekek, nők, öregek. Ez volt a kép, amely alapjában megváltoztatta John Rabét.

A bizottság

A derék nyárspolgár, aki egy időben a nácipárt helyi szervezetének is vezetője volt, akkor már huszonhat éve élt Kínában, becsülte, szerette a kínai embereket, akikkel együtt dolgozott. Tulajdonképpen éppen készült vissza hazájába, mint a többi külföldi – el a háború elől. Ám amikor meglátta, hogyan viselkednek a megszállók, a maradás és a cselekvés mellett döntött.

A német Siemens-főnök ötlete volt, hogy az ott maradt külföldiekből alakítsanak Nemzetközi Bizottságot, és siessenek a polgári lakosság segítségére. Rabe, akit a testület elnökévé választottak, javasolta: jelöljenek ki védett övezetet, ahol a nőket, a gyerekeket, az öregeket megoltalmazzák a japánoktól.

A németnek azt kellett tapasztalnia, hogy a többi vezető nyugati üzletember gyorsan hajóra ül, és sorsára hagyja gyárait, embereit. Alig páran maradtak, főleg amerikaiak, egy-két orvos, misszionáriusok, tanárok. S más, náciellenes németek, mint a diplomata Erwin Wickert, aki utóbb Gerhard Schröder CDU-s külügyminiszter munkatársa, a hetvenes években Bonn bukaresti, majd pekingi nagykövete volt.

Velük próbálta meg John Rabe a lehetetlent – és sok minden sikerült nekik. Már az ostrom idején óriási horogkeresztes zászlókkal jelezték a Siemens telepét, arra nem hullottak japán bombák – a védtelenek a lobogósátor alatt éjszakáztak... Most pedig a Siemens főnöke, gomblyukában a NSDAP jelvényével, rendre eljárt a japán követségre, mentséget kérve védenceinek. Akik az övezeten kívül is százával menekültek a gyártelepre csakúgy, mind Rabe villájának parkjába.

Az elszánt németet többnyire meghallgatták, bár a japánok így is nemritkán betörtek a kétszer két kilométeres védett övezetbe. Raboltak, fosztogattak, bujkáló katonákra, de főként nőkre vadásztak. A zóna lakóinak nagy többsége azonban, becslések szerint mintegy kétszázezer ember, így is megmenekült. Hat szörnyű hetet kellett kibírniuk, azután a japánok parancsnoka, Matszui tábornok véget vetett a szabad rablásnak, erőszaknak – amelyet a bevonuláskor ő engedélyezett. Sőt: a történészek szerint maga a tennó adott engedélyt arra, hogy a kínai hadjáratban ne tartsák meg a hadviselésre vonatkozó nemzetközi egyezményeket. Majd egyik rokonát, Aszaki herceget bízta meg az egész hadművelet irányításával.

Levél Hitlernek

Aszaki nyilvánvalóan személyében felelős a könyvekbe nankingi vérfürdő néven bekerült szörnyűségekért. De megúszta, éppúgy, mint a magas rokon: a főparancsnok, Douglas MacArthur amerikai tábornok által a háború után kötött alku értelmében a császári család tagjait nem vonhatták felelősségre háborús bűnökért.

Matszui tábornokot, aki utóbb, a hat drámai hét után, véget vetett a borzalmaknak, felakasztották. Perében felhasználták a nankingi Nemzetközi Bizottság tagjainak tanúvallomásait, fotóit, John Magee atya filmfelvételeit, valamint a The York Times és más lapok helyszíni tudósítóinak beszámolóit. Egyes mértékadó japán vélemények szerint alaptalanul. A szigetország ugyanis hivatalosan máig nem ismerte el maradéktalanul a Nankingban történteket, és sok történésze tagadja, kicsinyíti, propagandának minősíti a rémuralom idején történtekről szóló beszámolókat.

John Rabe azután 1938 elején mégis hajóra szállt, és cégének utasítására hazatelepült. Ahol is munkához látott, hogy felvilágosítsa Führerét (Rabe 1934 óta volt párttag), nemkülönben a közvéleményt, miket követ el keleti szövetségük és fegyvertársuk, az antikomintern paktum tagja. Előadásokat tartott az átéltekről, és levelet írt az ügyben személyesen Hitlernek. A válasz nem maradt el: a Gestapo néhány embere jött érte egy este. Néhány nap után elengedték ugyan, de többé nem tartott semmiféle előadást.

A háború vége Nanking hősét Berlinben találta – ahol is a nyugati szövetségesek, tekintettel az aktákban nyilvántartott náci múltjára, először nem igazolták. Fellebbezésére, miután bizonyította, mit tett Kínában, felmentették ugyan, ám a Siemens ejtette. Az egykori (egyébként súlyosan cukorbeteg) igazgató csak fordítóként dolgozhatott, és nélkülözött. Szerencséjére kapott élelmiszercsomagokat – Nankingból. 1950-re, amikor hatvannyolc éves korában agyvérzésben meghalt, teljesen elfeledték.

A kínai napló

Feledésben is maradt volna, ha fia – évtizedekkel később – nem találja meg német precizitással vezetett nankingi naplóját, amelyet sikerült elrejtenie a Gestapo elől. Egy kezdetben naiv, agymosott, azután viszont rendkívül bátor és nagyon tisztességes ember képe bontakozik ki a napló oldalairól. Feljegyzéseit 1996-ban kiadták, azok megjelentek kínaiul, japánul és angolul is. A történet jó alkalmat adott a német–kínai kapcsolatok ápolására: Johannes Rau német államfő is meglátogatta a John Rabe egykori nankingi házában berendezett emlékhelyet.

Thomas Rabe, az unoka Heidelbergben békekutató intézetet állított fel nagyapjának emlékére. Aki „A jó náci” volt. Ezt a címet adta a naplójáról szóló beszámolójának a The New York Times, ahonnan címünket kölcsönöztük. Rabe sajátos történetéről azután film is készült, néhány éve sikerrel mutatták be a Berlinalén.