Budapesten lesz az Európai Innovációs és Technológiai Intézet székhelye, így döntöttek egyhangúlag szerdán Brüsszelben az Európai Unió tagországainak versenyképességi ügyekben illetékes miniszterei.
Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az ülés utáni sajtótájékoztatón kijelentette: Európa kutatásfejlesztési, szellemi központja kerül Budapestre. Nemcsak az ország, hanem egész Európa számára fontos döntésről van szó, mert ahhoz a célhoz, hogy az EU a világ legdinamikusabban fejlődő gazdaságává váljon, a kutatásfejlesztésen, az innováción, a magas hozzáadott értékű technológiák megvalósításán át vezet az út, ebben pedig kulcsszerepe lesz az intézetnek - hangoztatta.
- Magyarország rendkívül büszke a tudományos hagyományaira, de azt szeretné, ha még inkább a jövőjére lehetne joggal büszke - hangsúlyozta. - Az ország számára külön előnyt jelent, hogy az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) székhelyeként vonzerő lehet, újabb cégek kereshetik helyszínként Budapestet és az országot - mutatott rá Bajnai. A magyar egyetemeknek is nagy lehetőséget jelent, hogy ajánlataikat ezzel az adottsággal erősítsék meg.
Bajnai ismét pókhálóját szövögető és karbantartó pókhoz hasonlította az intézetet, amelynek az a dolga, hogy hálójával "elkapja a legjobb európai tervezeteket, ötleteket, fejlesztési lehetőségeket". Magyarország mellett az volt az egyik érv, hogy földrajzilag is a "pókháló" közepénél helyezkedhet el - írja az MTI.
Emlékeztetett a miniszter arra is, hogy Magyarország másfél éve az uniós határőrizeti ügynökség székhelyéért folytatott versenyben éppen Lengyelországgal szemben maradt alul. Megköszönte, hogy ezúttal Lengyelország lépett vissza Budapest javára.
A miniszter a sajtó előtt elődeinek (Baráth Etelének, Kóka Jánosnak és Kákosy Csabának) is köszönetet mondott a székhely elnyerését célzó munkájukért. Fontosnak tartotta a tudományos akadémiai elnökök és a parlamenti ellenzék támogatását.
Mojca Kucler Dolinar, az elnöklő szlovén tudományügyi miniszter a találkozót követő sajtótájékoztatóján mérföldkőnek nevezte a döntést, és egyebek között hangsúlyozta: Európa ismét megmutatta, hogy haladása érdekében félre tudja tenni a rövid távú nemzeti érdekeket, ami különös jelentőséggel bír az ír népszavazás utáni helyzetben. Bizonyították a tagországok, hogy az unió működik, szükség esetén össze tudják vonni soraikat - tette hozzá.
A miniszterasszony szerint a döntés lehetővé teszi, hogy az intézet mostantól az uniós innovációs és tudományos kiválósági törekvések motorja legyen.
Kijelentette, sürgető volt határozatra jutni, mert minden napnyi habozás elvesztegetett nap volt az uniós kutatási terület szempontjából.
Kucler Dolinar hangoztatta, hogy minden pályázat kitűnő volt, és köszönetet mondott valamennyi jelentkező városnak a felkészülési erőfeszítésekért. Budapest és Wroclaw mellett még Jéna és Barcelona, valamint Bécs és Pozsony közösen nyújtott be pályázatot.
A lengyel álláspontot firtató kérdésre a szlovén miniszter azt szögezte le, minden tagország konstruktívan állt a témához szerdán.
Uniós források szerint Lengyelország még szerdán is tett kísérletet a wroclawi pályázat megvédésére, illetve más előnyök elérésére az arról való lemondásért cserében, de határozott ígéretet semmire nem kapott.
Az intézetnek január 1-jén meg kell kezdenie működését. Következő lépésként a független jelölőbizottság kijelöli az igazgatótanács 18 tagját.
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tisztábban:
EZ HÍR, JÓ HÍR !
.
Ez hír. jó hír!
.