Hetilap kereső

Szentgyörgyi Zsuzsa írása

Most éppen újból gazdasági válság van, bizonyítván a Gulagon pusztult Kondratyev és más, nála boldogabb sorsú közgazdák cikluselméleteit. Majd elmúlik, azért ciklus. Ám a gazdaságinál sokkalta rosszabb a folyamatos értékválság, amely gyorsan erodál seregnyi, korábban fontosnak tartott szép erényt. Köztük a napjainkban tényleg jó mélyre süllyedt hűséget. Mégis, épp ezt érzem Tétényi Pál legkiemelkedőbb tulajdonságának.

Hűség egy eszméhez, amit ifjúságában befogadott, hűség az asszonyhoz, akit sok évtizede megszeretett, és hűség a közösséghez, amelyben dolgozik. Van mit felsorolni: fényes intelligenciáját, kemény munkabírását, szervezőképességét, érvelő- és vitázókészségét, hihetetlen memóriáját (no jó, néha azért kajánul örülök, hogy már nemcsak nekem, neki sem mindig jutnak rögtön eszébe a nevek).

Tehetségére korán felfigyeltek. Egy év után hűtlenül (mégiscsak akad egy hűtlenség) elhagyta a Műegyetemet, és érdeklődését követve inkább a világhírű Lomonoszov Tudományegyetemet választotta. Itt a szerves katalízis tanszéken védte meg a diplomamunkáját, méghozzá olyan kiválóan, hogy a prof rögtön ottfogta aspiránsnak (az ifjabbak kedvéért: ma doktorandusz). Szerencséje volt, mert a zseniális Alekszej Balangyinnak, a katalíziselmélet egyik nagyjának iskolájából indulhatott.

(No igen, Balangyin és az ő sorsa... A nagy tudós kétszer is hosszan élvezhette a Gulagot. 1936 közepén hurcolták el először, és három évre száműzték, ám nem követ tört Kamcsatkán, hanem egy saraskában, egy kiemelt börtönben fejleszthette tovább korábban kidolgozott elméletét. Visszatért, sőt, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező, majd rendes tagjává választják, dékán, mi több, párttag is lesz, nagyon magas állami és tudományos kitüntetéseket kap. Hogy ezek után 1949-ben újból elvigyék, és 1950 őszén tízévi javító-nevelő táborra ítéljék. Aztán 1953. május végén (Sztálin halála után) repülőgépen Moszkvába szállítják, újból tanszék- és kutatóintézeti vezető lesz, egészen 1967-ben bekövetkezett haláláig. Elhurcolása periódusaiban csak külföldi folyóiratokban lehetett olvasni róla, hazájában a nevét le sem írták.)

De ez Pali sorsát nem érintette, mert ő – szerencséjére – a visszaengedett Balangyin tanítványa lehetett. A fiatal kandidátus hazatérve nagy erővel vetette bele magát a katalíziskutatásba. Közben a világban és nálunk is elindult hódító útjára a nukleáris technika. Tétényi kitűnő tudományos érzékével hamar felismerte, mennyire fontosak lesznek a sugárzó izotópok a gyógyításban, az iparban. Munkatársaival 1959-ben létrehozták az Izotóp Intézetet. Tíznél kevesebben kezdték. A nyolcvanas években 450 ember dolgozott itt. Külön történet lehetne a sok hányódás, amelyen az intézet azóta keresztülment, de végül is él és működik a három sikeres utódszervezet. A nyolcvanéves tudós ezt tartja munkássága fő eredményének.

A gyökerek dolgos elődökhöz nyúlnak vissza. Az apai nagyapa budapesti fuvaros, a nagymama tanító. Négy gyermekük mindegyike egyetemet végzett, három lányuk pedagógus lett, Pali apja az ügyvédségig vitte. Az anyai nagyapa ötvös, régiségkereskedő. A háború retteneteitől eltekintve az ifjú Tétényi pályája egyenletesnek látszik. Bár kedves iskoláját, a Bolyait 1941-ben egyesítették a szomszédos Berzsenyi-gimnáziummal, és sokkot jelentett a tíz év körüli gyereknek, hogy új osztályba is került.

Utóbb persze ennél komiszabb megrázkódtatások is érték, például amikor szeretett szülöttjét, az intézetet hol egyik, hol másik nagysága akarta lenyelni. A kilencvenes években, a nagy akadémiai „konszolidáció” idején sikerült is összevonni egy bő tizenöt kilométernyi távolságban található erősebb érdekérvényesítővel, de szerencsére háromévi harc eredményeként újból önállóak. És nem kevésbé megrázó esemény, amikor 1989-ben – a szervezet önállóságáért folytatott hosszú küzdelem után – lemond az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöki posztjáról.

(Az OMFB! A magyar gazdasági reform egyik megalapozójaként létrehozott intézmény első évtizedei sikertörténetek sora. Az iparban eredményesen dolgozó, kimagasló egyéniségek lettek az egyáltalán nem szokványos hivatalként munkálkodó OMFB vezető munkatársai. Keményen vitatkozó, de tényekkel, számokkal mindig meggyőzhető mérnökök és közgazdák, akik ha egyszer elfogadtak egy projektet, akkor a pályázó nyugodtan alhatott, mert vállalata, intézete biztosan megkapta a támogatást. Aztán jöttek a támadások. A nyolcvanas évek végén a mindenhez értő aktuális zsenik egyéni bosszúit még vissza tudták verni.

A rendszerváltás után az utód, a nemzetközi hírű tudós Pungor Ernő is elég erős védelmet nyújthatott, bár a legtöbb törekvését már visszaverte a gazdasághoz semmit sem értő történészkormány. Következtek aztán az elszánt neoliberálisok, akik „sztálini képződményként” akarták folyamatosan szétverni. Az öntelt hittel párosult arrogáns tudatlanság, a politikai önsorsrontás erősebb a racionalitásnál.

Kár érte, hiszen ennek a szervezetnek köszönhetjük, hogy Magyarországon meggyökeresedett a számítógépes, a biotechnológiai és a modern gépipari kultúra.)


Tétényi sikeres pályát futott be. Öt évig a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese. Nevéhez az intézetek önállóságának erősítése, vállalkozásainak támogatása, új létesítmények megteremtése, tudományos programok bevezetése fűződik. Ezután hat évig a tudománypolitikai bizottság titkára. Feladata a természettudományok istápolása (a társadalomtudományok igencsak kényes ügyeit az elnök, Aczél György tartotta a kezében). Nem igazán volt neki való a központi bizottság tudományos, oktatási és kulturális osztályának vezetése, de vállalta, mert tenni akart, ám az első adandó alkalommal örömmel váltott az OMFB-re, annak elnökeként.

Lehetett bárminő magas pozícióban, a tudományos munkával soha nem hagyott föl.

A mai napig rendszeresen feljár a „hegyre” (ahogyan a kutatók becézik a csillebérci dombocskát). Kutat, előadásokat tart, publikál, konferenciákra jár. És ír a fiatalok helyett is pályázatokat, mert már nem divat a „megvitatjuk-megbeszéljük-kezet rázunk” módszer, nem, most mázsás űrlapokat kell kitölteni, tonnányi mellékletekkel felékszerezve.

Sikeres ember, és sikereit nem a magas hivatalok, hanem tudományos eredményei jelzik. Harminchét évesen már akadémiai doktor, tudományos iskolát épít fiatal munkatársaival, kettővel közülük Állami Díjat is kap. Alig múlt negyven, amikor az Akadémia levelező tagja lett, nagyon ifjan.

Pali ma is fiatal lélek, telve tudományos kíváncsisággal, érdeklődéssel. A mai napig rendszeresen és sokat dolgozik, kutat és ír, autót vezet, jár a hegyre, no meg vitázik, morgolódik jóízűeket.