A politikai döntések kiszámíthatatlanok, mert legfeljebb háromnegyed évet– egy évet él meg egy-egy politikai és gazdasági kurzus.
A Bajnai-kormány tevékenysége is megerősíti a fenti állítást. A Bajnai-kormány manapság már semmit nem csinál, lényegi tevékenysége januárban befejeződött.
Ha nem most lenne a választás, biztos vagyok benne, hogy az MSZP elitje már azon gondolkodna, mit lehetne módosítani a Bajnai-kormány intézkedésein.
A világgazdaság
A világgazdaság is ugyanennyire változékony. Elképesztő belegondolni abba, hogy a világot megrázó válság csak másfél éves, de ez alatt is hány és hány fordulatot produkált.
A legfrissebb hír például az, hogy a WTO, amely a világkereskedelmet monitorozza, 2010-re 9,5 százalékos növekedést vár a világkereskedelemben.
Karácsony után még azon bánkódtunk, hogy a világ inkább visszafogta a fogyasztását, mint bővítette. Negyedévvel később már az egész évet a hatalmas világgazdasági bővülés éveként értelmezhetjük majd? Ez elképesztő.
Ha megvalósul, akkor 2011-re elérjük 2008-as világkereskedelmi szintet. Három év alatt leküzdjük a világgazdaság 1929 óta legnagyobb válságát?
A szerencse nyilván segít, hiszen a fejlődő piacok irtóztató volumenű belső fejlődést generálnak, ezért lesz hamar vége a csökkenési időszaknak. 1929-ben ez a tényező nem játszhatott szerepet.
Magyarország
Ha végiggondoljuk a 2008 óta eltelt 24 hónapot, Magyarországon is igen változékony volt a gazdaságpolitikai klíma.
2008 elején Gyurcsány Ferenc legfőbb gondja az volt, hogy a 2008 tavaszi népszavazás ne hozzon megsemmisítő vereséget a számára. Utána pedig a helyzetet mérte fel, ami nem jelentett mást, mint hogy politikailag kiütött kacsaként csak egy mérsékelt visszafogási programot tudott összehozni. A saját politikai túléléséért küzdött. 2009 elején már nyíltan kimondta: nem lehet többet húzni a nadrágszíjon; kicsit korábban, 2008 nyarán még a hozzánk be nem gyűrűző válság gondolatával is eljátszott.
2009 folyamán azonban kiderült, hogy még az utolsó kunkori évben is lehet mélyreható gazdaságpolitikai változást beindítani. Az adócsökkentést és adóemelést egyszerre végrehajtó kormány többet tudott lépni, mint Gyurcsány korábban.
Orbán-kormány
Az Orbán-kormány következő egy évét azért sem lehet pontosan belőni, mert a várható helyzet is nagyon szórtnak mutatkozik.
Van két tényező, amely eleve befolyásolja a mozgásteret: az egyik az IMF-el való megállapodás, amelynek a tétje több ezer milliárd forint. A költségvetési hiány lehetséges emelése 1 százalék pontonként körülbelül 260 milliárd forint mozgásteret jelent; ez még egy költekezésre hajlamos politikai elitnek sem kevés.
A másik tétel politikai: az önkormányzati választások ősszel. A megszorítások rontják a Fidesz népszerűségét – ám ha az IMF engedékeny, a világgazdaság Európában is fellendülésbe kezd, akkor már egy százalékos növekedés is jó sok pénzt hozhat.
Az írás folytatását
itt olvashatja.
HozzászólásokÖsszesen: 4 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Szegény Kóczián Péter, aki amúgy jóravaló újságíró, ebben a bloggjában a nagy semmit tupírozza. Ami a Bajnai korszak legnagyobb lehetősége volt, hogy neki nem volt mit vesztenie. Ezért nem igazán érdekelte a FIDESZ véleménye. Az öngyilkos libatenyésztőn és a jogszerű (nem etikus? Ne mi nyerjük a legtöbbet, az?) Offshore Cégén kívül, nem tudtak fogást venni rajta. A FIDESZ is rájött, jó, ha a "sz...t, nem neki kell eltakarítania. Gyurcsány ennél sokkal nehezebb helyzetbe került anno, mert rajta keresztül lehetett az MSZP-n ütni. Találtak egy évre egy intelligens pénzügyminisztert, működik az agrárvonal, nincs igazán támadható potenciális miniszter, maradt a BKV ügy. Ez lassan olyan lesz, mint az Öszödi beszéd. Sokan tudjuk, minden Önkormányzat hasonlókkal rendelkezik, csak a baloldal ennek felderítésében, vagy tudatosan vagy, ami ennél nagyobb baj, tehetségtelenül, soha nem lépett. Az pedig, majd egy év múlva már pozitív példák tömegét jelenti, ami EU-s pénzből megvalósult, beállítva úgy, hogy mindezt a FIDESZ tette. Ugye nem is nehéz ilyen "elemzéseket írni, pedig pénz sem jár érte.
szutor! Nagyon így van!
Van egy két dolog, amit Gyurcsány túlzásba vitt, főként a gázár, ami családokat, de főleg a nyugdíjasokat érintett nagyon keményen. Ennél biztos lehetett volna másképpen. De nagy vonalakban Bajnai helyesen járt el, mert ha nem teszi, sokkal többet ráfizettünk volna az inflációra és a pénzromlásra. Ezt a fidesz is tudja, de ez a párt soha nem volt tisztességes sem uralmon, sem ellenzékben. Ezt is mindenki tudja, mégis a bosszúvágy miatt azért is rá szavaznak. Ilyenek vagyunk, mi magyarok. Nem vagyunk hajlandók elismerni, hogy ennyi telik tőlünk, és ezért csak ennyit kaphatunk.
Nyugalom! Jön Hazánk Nagy és Bölcs Vezére, ettől minimum kolbászból lesz a kerítés. Nem ám valami vacak lágolt kolbászból, hanem Gyulaiból. (amelybe ez esetben - iránta való tiszteletből - nem tesznek majd 10 féle E-t)