Hetilap kereső

Mátyás Győző írása

A nyolcvanas évek közepének vicce volt – legalábbis én akkor hallottam –, hogy mi a különbség a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) és a norvég kommunista párt között? Hát semmi, mert mind a kettő Oslóban van. A kiejtésbeli azonosságra építő poén kétségkívül elmondva az igazi, de azért talán így is érthető. Felhívnám a figyelmet a viccben rejlő jövendölésre, hiszen az MSZMP nem sokkal később tényleg fel is oszlott. Illetve átalakult. És húsz évvel később az egykori viccet újratöltve már-már az utódpártra is lehetne alkalmazni.

De még inkább ülne a poén, ha a korabeli viccet ma az MDF-fel vagy pláne, ha az SZDSZ-szel kapcsolatban sütnénk el.

Az SZDSZ olyan gyors ütemben esik szét, hogy lassan már az is kérdéses, hogy az egy hét múlva esedékes tisztújító dzsemborit egyáltalán meg tudják-e tartani. Vagy „ülésezés” helyett még a potenciális OT tagok meg ügyvivők is inkább elmennek pókerezni vagy csajozni. Az is igaz, hogy a párt akkora maflást kapott az EP-választáson, hogy nem csoda, ha rá kell számolni. Ugyanakkor a kétségkívül drámai végkifejlet sem váratlanul következett be, a párt „kitartó” munkával érte el, hogy a hívek és a szavazók elhagyják.

És ahogy látom, a párt vezérei is tisztában vannak azzal, hogy a helyzet menthetetlen. Természetesen azért még megy a kötelező médiamantra a megújulásról, feltámadásról. De szerintem lelkük mélyén mindannyian tudják, hogy a XII. kerületi turul előbb fog szárnyra kelni, mint a szabad madarak pártja. Az SZDSZ története véget ért, és nem is túl dicsőségesen, mert 2010-ben vélhetőleg nem az lesz a kérdés, hogy 2 vagy 3 százalékot ér-e el a választásokon, hanem az, hogy önálló pártként egyáltalán képes lesz-e listát állítani?

Dávid autokratikus módon

Az MDF esete még cifrábbnak tűnik, hiszen ők sokkal jobb eredményt értek el az EP-választáson, mint azt jósolták nekik. És ez okozza a vesztüket. Az ugyanis sok ősemdéefesnél kiverte a biztosítékot, hogy Dávid Ibolya és Herényi Károly elég autokratikus módon végzi a párt átfazonírozását a Bokros Lajos nevével fémjelezhető konzervatív liberális irányba.

Bokros EP-listavezetői helye sokakra úgy hatott, mintha Belzebubot bújtatták volna tulipános egyenruhába. Aki viszont ez ellen hangosabban berzenkedett, azt úgy racizták ki a pártból, mint multi a szakszervezettel próbálkozókat. Válaszul egész alapszervezetek hagyják ott az MDF-et, így aztán lassan kialakul a vezetés számára optimális formáció, vagyis a tagság nélküli párt.

Ez nem vicc, hiszen a pártvezetés Bokros Lajos emblémává emelésével (akinek eszmerendszere amúgy ezerszer adekvátabb egy konzervatív pártéval, mint egykor a lezsáki nép-nemzeti hagymázolás), arra tett kísérletet, hogy lecserélje a szavazótábort, és magát a tagságot is. Csak kérdés, lesz-e erre elég ideje a választásokig. Mert eddig inkább az egykori mezei emdéefesek elvadításában teljesítenek jól, de akkor ki fogja majd kiragasztani a Bokros Lajos képével ékesített plakátokat?

MSZP: kevés lesz a pozíció, kicsi a konc

Az MSZP-ben pedig kaotikus állapotokat látni. Ők erre azt mondják rutinból, hogy a szocik mindig ilyen „kibeszélős” alakulat voltak, és tévedésből ezt még a belső demokrácia ismérvének is gondolják. De az MSZP-ben a pozícióharcot eddig mindig valamiféle ideológiai álcával fedték el, így aztán arrafelé – teszem azt – a baloldalt balról előző baloldali platform küzdött a szociálcentrista szindikalista egylettel az erőviszonyok átrendezéséért.

Most viszont ebben is megváltozott a helyzet. Az MSZP-ben is tisztában vannak azzal, hogy a következő választáson kis vagy közepes párttá fognak zsugorodni, kevés lesz a pozíció, és kicsi a konc. Így aztán a küzdő felek már nemigen törődnek azzal, hogy valamiféle ideológiai pajzs mögé bújva hadakozzanak, nem, itt már nyers érdekharc folyik. Kard ki kard, generációk egymás ellen. Ez az „öregek kontra fiatalok” birkózás mutatja leginkább, hogy ezt az ellentétet mennyire nem motiválja semmiféle eszmei különbség, csak a pozíciószerzés.

Amúgy a „teret a fiataloknak” jelszava önmagában nem volna pimasz követelés. Csak hát ez az új generáció éppen a régiek uralta pártban szocializálódott, tőlük tanult meg „szociul”. A politikai gyakorlat megújítását illetően pedig a „fiatal baloldal” eddig leginkább a kreatív finanszírozás terén jeleskedett. (Pikáns dolog is az, hogy a Fibisz némely tagjai a börtönbe tartanak, mások meg a párthierarchia csúcsaira.)

Az mindenesetre biztosra vehető, hogy a közeljövőben szervezetileg is radikálisan átalakul a magyar pártrendszer. A két rendszerváltó alakulat, az MDF és az SZDSZ eltűnésével új korszak kezdődik. Még az eddiginél is kiábrándítóbb.