Hetilap kereső

Mészáros Tamás írása

A Fidesz hétvégi, győzelemittas kongresszusának szónokai előszeretettel elemezték a hazai demokrácia állapotát – mondani sem kell, fennsőbbséges kritikai éllel.

Mind Orbán Viktor, mind Pokorni Zoltán kérlelhetetlen elszántsággal ígérték, hogy olyan Kánaánt teremtenek az országból, amely nem mellesleg a szabadság, a jog és az erkölcs fundamentumára épül, szemben „a posztkommunisták és liberálisok” világával – ők ugyanis mindenre alkalmatlanok voltak, és mindent elrontottak. „A demokrácia malmai lassan őrölnek, lassabban, mint sokszor szeretnénk, és mint ahogy az ország érdekében kívánatos volna, de végül mégiscsak lesznek következmények, végül mégiscsak számítanak a tettek, és végül mégiscsak megmérettetik kinek-kinek a súlya” – mondta Pokorni, egyszersmind kilátásba helyezte, hogy számíthatunk személyes helytállására is.

Ne féljünk, „marad itt a turul a kerületben, amíg én vagyok a polgármester” – jelentette ki a demokrácia nagyobb dicsőségére a Fidesz alelnöke.

Mármost tudni való, hogy a Hegyvidék önkormányzata három évig pereskedett az általa jogszerűtlenül, engedély nélkül elhelyezett műtárgy fennmaradási engedélyéért, míg végül – hosszas fellebbezések után – néhány napja a Fővárosi Bíróság immár jogerős ítéletében erősítette meg, hogy a szobrot el kell távolítani. A döntésnek természetesen nem voltak ideológiai támpontjai, minthogy a bíróságnak nem feladata mérlegelni a turul jelképi jelentőségét, eszmei vállalhatóságát vagy akár az adott plasztika esztétikai értékét. A verdikt egyszerűen arról szólt, hogy jogállamban az önkormányzatnak tartania kell magát az engedélyeztetési eljárás szabályaihoz, vagyis be kell tartania a törvényt. És erre válaszolja azt egy polgármester, hogy ő márpedig emelt fővel elszabotálja a bíróság ítéletét. Mert neki olyan politikai szempontjai vannak, amelyek az ő felfogásában felülírják a jogot.

Itt tartunk. A Fidesz egyik vezetője egyazon beszédben papol a demokratikus jogállam védelméről meg arról, hogy diadalmasan semmibe veszi a határozatait. Persze a turulszobor botránya – mondhatni esetileg, amúgy önmagában – sokkal kisebb horderejű bizonyítéka a Fidesz demokráciadeficitjének, mint például a pártkongresszuson most elhangzott Orbán-szónoklat. Az abból nyilvánosságra került sajtószemelvények nem adják vissza az egész hangvételét, szellemiségét, agresszivitását. Nyilvánvaló, hogy noha a Jobbikról egyetlen szó sem hangzik el, ez a retorikai irály nem utolsósorban a finoman csak „nemzeti radikálisként” aposztrofált szélsőjobb táborát akarja kielégíteni: ezért vádolja, gyalázza, sértegeti szinte valamennyi bekezdésében a meggyengült politikai ellenfelet. Pontosabban szólva az ellenséget – mert Orbán Viktor kifejezései nem hagynak kétséget afelől, hogy háborúban érzi magát, és csak a feltétel nélküli kapitulációt képes elfogadni. Úgy beszél a másik oldalról, ahogyan demokráciában nem szokás – annál inkább azoknak a szélsőségeseknek a rendezvényein, akikre Pokorni is oly messzemenően tekintettel van, amikor törvénysértően kiáll a „közösséget teremtő” turul védelmében.

A Fidesz igazán nagy problémája éppen abban rejlik, hogy törzsszavazói tábora a kimondott és kimondatlan program szinte minden pontján összeér a szélsőjobbos bázissal. Hiszen ha a „polgári szövetség” valóban jó keresztények és elkötelezett demokraták, mérsékelt és mértékadó konzervatívok sereglete lenne, Orbánéknak semmi félnivalójuk sem volna a Jobbik csáberejétől. Akkor a Fidesz-szimpatizánsok eleve erős immunitással felvértezve utasítanák el Vonáék minden obskúrus jellegzetességét, a gárdázástól a „palesztinok vagyunk a saját hazánkban” kezdetű, könnyen megfejthető rébuszokig. Csakhogy a magyar mainstream jobboldalt a vezetői az utóbbi években fokozatosan és mára már keményen radikalizálták (az erre való hajlam amúgy is történelmi öröksége), minek következtében szabad vegyértékei készek kapcsolódni akár az irredenta, akár a nyilas „eszmekörrel” is.

Nem véletlen, hogy Pokorni – egyébként a leleményes Stumpf István nyomán – most megkísérli a szélsőjobb sikerét úgy magyarázni, hogy afféle jó szándékú tévelygők ugyan „valóságos gondokat és valóságos problémákat” vetnek fel, csak éppen a válaszaik rosszak. És sorolja mindazt, amiben a Fidesz és a Jobbik nézetei valóban azonosak – vagyis az üzenet nem túl bonyolult: nem érdemes elpártolni tőlünk, mi is kielégítünk benneteket. Ámde hamis a kiindulópont. Hacsak a Fidesz nem tekinti valóságos követelésnek egyebek között Trianon revízióját, az európai közös piac szabályainak felrúgását, a „cigánybűnözés” kodifikálását, a politikai antiszemitizmus szentesítését.

Nem: a Jobbik programjából demokrata nem szemezget. Sőt, egy parlamentben helyet foglaló demokrata párt nem küldi el fővárosi frakcióvezetőjét a kormánydöntésre szakosodott Civil Összefogás Fórum gyűlésére, hogy buzdító szónoklata végeztével „szebb jövőt!” felkiáltással búcsúzzon hallgatóságától.

Vagy Tarlós István nem tudta, hogy annak idején ez a hungaristák egyik optimista köszöntése volt?