Sérti a jelölő szervezetek egyenlőségének elvét, hogy választási műsorában a Magyar Televízió „dupla műsoridőt” biztosít a Fidesz–KDNP-nek azzal, hogy külön jelölő szervezetként kezeli az egyébként közösen országos listát állító pártot – határozott az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtök esti ülésén.
gyimi: Ehhez nem kell sem jogásznak, sem alkotmánybírának lenni. Jó lenne, ha valaki felvilágosítana, hogy az utóbbi két választáson a KDNP hány százalékot kapott! Jelenleg sem indul ilyen párt a választáson.
adyda: Soha nem értettem, hogy a mérhetetlenre töpörödött KDNP miért külön frakcióban élvezkedik. Ha közös volt a lista, közös legyen a frakció is. Ha külön megméretnék magukat, be sem jutnának, most mégis örömködnek az MDF–SZDSZ vagy az LMP erőlködésén.
Jucus: Az mindenesetre látszik, hogy a „jellemes” pártok simán együtt tudnak működni, ha a politikai ellenfél kigolyózása a cél. Bármennyire is gyűlöljék egymást a látszat szerint. A Fidesz, az MSZP és a Jobbik bizonyított. Nem lesz gondja a Fidesznek, és nincs szüksége kétharmadra. Simán meglesz bármilyen céljuk mellé a szükséges többség. Új nagykoalíció alakult. Fidesz–Jobbik–MSZP.
adyda: Már a többedik választáskor kell úgy döntenem, hogy valakik ellen szavazok. Mikor lesz már ennek vége? Ennyire kiélezett listaállítási helyzetre nem emlékszem. Szegény MDF tényleg mindent megpróbál, de nekem már egy kicsit sok a jóból. Hogy fognak ezek engem képviselni, ha már most egymást eszik, pedig még be sem kerültek?
zoja: Bokros még mindig szimpatikus. Kár, hogy az MDF lenyúlta magának. Ezt már az EP-választáskor is fájlaltam.
kertész: Sokan fogják választani az LMP-t. Lehet, hogy kevésbé öntudatosan szavaznak, de az is jobb, mint a semmi.
Cave: Sajnos választáskor nincs „tartózkodik” kategória. Ha áthúzod a szavazólapot, és úgy dobod be, a létszámot javítod, de egyik pártot sem zavarja, hogy nem szavaztál rá. Ennek akkor lenne értelme, ha legalább a szavazók ötven százaléka tenne így. A második fordulóban pedig már teljesen mindegy, mert aki egy szavazattal többet kap, az nyer, még ha a szavazók tíz százaléka döntött is a javára. Másnap már lehet fél téglával verni a keblet, hogy lám, ők legitimek, és az emberek rájuk bízták a jövőjüket! A Jobbik–Fidesz-pankrációt meg nem szabad komolyan venni! Fognak még egymás keblére borulni.
kopertakop: Az áthúzott szavazat simán bekerül az érvénytelenek közé, és eredményhirdetéskor bejelentik azt is, hány érvénytelen szavazat volt. Arról meg mindenkinek az jut eszébe: hogy lehet ennyi hülye, aki még a szavazólapot sem tudja érvényesen kitölteni? Tehát nem nagy dicsőség ilyet tenni.
ebenezer: Aki érvénytelen szavazatot ad le, az nem szavazott: akár el se menjen. Vagy ha mindenképpen mozogni kíván, vigye le az ebét sétálni. De ne csalja már azzal magát – pláne másokat –, hogy milyen kötelességtudó vagyok, csak hát a körülmények... Én például nem teszek udvariassági látogatást az ékszerboltban, merthogy jó, ha kenyérre futja, és nem csalom magam azzal, hogy csúnyák az ékszerek. Egyelőre azt hiszem, tudom, kire szavazok. Ám ha meggondolom magam, puszta önalibiből nem fogok ott nyüzsögni, ahol semmi érdemleges dolgot nem teszek.
anula: Teljesen igazad van, egy csöppet sem lesz nyugodt a lelkiismeretem. De akkor se lenne nyugodt a lelkiismeretem, ha nem érvénytelenül szavaznék. Annak, hogy elmegyek, és áthúzott cédulát dobok be, megvan az oka.
vadegér: Arra ébredsz, hogy ég a tető a fejed felett, mire te átfordulsz a másik oldaladra, és alszol tovább. Nem te gyújtottad fel.
anula: Meg fogom én találni a magam feladatát a tűzoltásban. De hadd ne szavazzak azokra, akik rám hozták a gyújtogatót. Végig kell ezt a történetet játszani. Nem lehet félmegoldásokba, elvtelen kompromisszumokba belemenni, mert ugyanitt fogunk tartani húsz év múlva is. Ezt csináltam az eddigi választások során, legalább háromszor. Mire jutott szavazatommal az ország? Oda, hogy ég a ház. Megértem én az aggodalmaidat, osztozom is bennük. De most valamiért úgy érzem, jobb, ha hagyom, hogy kifussák magukat a dolgok. Biztos lehetsz benne, hogy a tűzcsap rendben van, a vödör is kéznél.
Csülök: Számomra is érthetetlen ez a „szavazzunk érvénytelenül” mozgalom. Strucctevékenység. Ennél még a „szavazzunk a kisebbik rosszra” is jobb.
Rózsa Misi: A nem szavazásnál még az is jobb, ha elmész, és a Fideszre szavazol. Igaz, ezzel előidézheted a kétharmados győzelmüket, de mandátumot vehetsz el a Jobbiktól, ami szerintem most az egyik legfontosabb cél kell hogy legyen minden demokrata számára. Persze könnyű nekem, mert nálunk van MDF-es jelölt, akire szívesen szavazok, mert még jó fej is.
kóbogár: Szavazzatok a Fideszre. Én már nyolc éve megmondtam...
mapolg: Mi történik a jobboldalon? A Fidesz és a Jobbik egymást gazemberezi és hazaárulózza, a MIÉP és a Jobbik ugyanezt teszi. A Fidesz házi milliárdosa titkosszolgálatokat sejt a Jobbik mögött stb. Ez a keresztény, konzervatív erkölcs? Ez a polgári Magyarország? Világosan kiderül, amit eddig Orbán Viktor tagadott: a Fidesz tagjainak nagy része szélsőjobboldali gondolkodású. Amíg a Jobbik csak néhány százalékon állt, addig célszerűbb volt a Fideszben maradni, viszont most már megéri pártot váltani. Úgyhogy nem sok különbség van a Fidesz és a Jobbik között, a küzdelem a pártvezetők között dúl az ország feletti hatalomért.
rettentő: A fideszes pártvezérnek eszébe sem jut aggódni amiatt, hogy egy ötpárti parlamentben esetleg csak abszolút többségük lesz. Hatalom- és pénzéhes kis pártokkal együtt akármit (legalábbis nagyon sok mindent) keresztül lehet vinni stabil kormánytöbbség birtokában. A Bajnai-kormány működése bizonyítja, hogy még kisebbségből is akármit keresztül lehet verni, ha vannak aránylag könnyen kezessé szelídíthető frakciók az Országgyűlésben. Még az sem kell, hogy valóságos pártok álljanak mögöttük, sőt, utóbbiakat legjobb el is tüntetni.
Joszip Vragics: Nem értem, hogy húszévnyi demokráciában töltött időszak után hogyan lehet megbélyegző valakinek a pártszimpátiája. Vannak, akiket leszociznak, lefideszeseznek, le... stb. – s van, aki meg kikéri magának! Mára egy pártszimpátia kinyilvánítása főbenjáró vétség lett, holott azért élünk demokráciában, hogy nyugodtam vallhassam magamat szocinak, fideszesnek stb. Vagy akár katolikusnak, zsidónak, hitgyülisnek vagy cigánynak, horvátnak, svábnak. Ezzel szemben lassan rettegni kell, ha valaki például 168 Órát, Népszavát vesz nyilvánosan a kezébe, vagy ha szemita arcvonásokkal, esetleg sötétebb bőrrel rendelkezik! Nem tévesztettünk utat valahol? Van ebből egyáltalán kiút?
piréz: Negyven év bolyongás a pusztában a Kánaán felé. Hol vagyunk még a végétől? – figyelembe véve, hogy azóta mennyit nőtt a várható életkor. Most tartunk a Vörös-tenger partjánál, ahol a víz helyett a népet választották ketté: tifélékre és mifélékre.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!