Hetilap kereső

Mészáros Tamás írása

Minden kisebb személyi gikszer ellenére felállt a Bajnai-kormány. Mégpedig a „kettő az egyben” szisztéma szerint: a válságkezelő kulcstárcák új gazdákhoz kerültek – ők volnának azok a bizonyos szakértők –, azokat a területeket pedig, amelyeken az üzemmenet lehetőleg zavartalan fenntartása a maximális cél, tovább irányítják a régi politikai aktorok.

A kríziskabinet nyilván kormány lesz a kormányban, a gazdasági és a pénzügyek a miniszterelnök kiemelt figyelmére számíthatnak. Ilyeténképp a kecske is jóllakik, meg a káposzta is megmarad; legalábbis ebben reménykedhetnek a szocialisták, azzal a megszorítással persze, hogy a „jóllakás” itt és most kissé frivol kifejezés – az újabb előrejelzések már a nemzeti össztermék 5,5-6 százalékos csökkenésével számolnak. Bajnainak tehát a vártnál is nehezebb lesz a dolga: a kiadáscsökkentés aligha állhat meg az eddig már bejelentett tételeknél.

Ebben a helyzetben az új kormánynak a négyosztatú parlament gyakorlatilag három pártjától kell tartania. Az MSZP-től, a Fidesztől és a liberálisoktól. (Az MDF már csupán jelzésértékű emlékkép az Országgyűlésben, noha egykori frakciója némely tagjai időnként azért megnyomják egyik-másik gombot.) Vegyük sorra a lehetséges veszélyforrásokat. Az elemzők többsége még mindig ott tart, hogy a kormánypártiak lázadását legkésőbb őszre prognosztizálja. Szerintük a szocialista képviselők aligha bírják majd a terhelést, és végül inkább a kollektív politikai öngyilkosság másik, gyorsabb módját, vagyis az előrehozott választást preferálják. Különben is, a legendárium úgy tartja, hogy az MSZP-frakció eddig még mindig kihátrált a legfontosabb reformok mögül, hát miért történne most másként?

Ez a feltevés azonban sántít. A szocialisták „elgyávulása” többnyire olyankor következett be, amikor már semmiféle garanciát nem láttak a támogatandó intézkedések következetességére, kidolgozottságára és megvalósíthatóságára. Magyarán: amikor a kormányzati munka esetlegessége, netán ötletszerűsége magában hordta a kiszámítható kudarcot. De ezúttal más a helyzet. Bajnai elszántsága meggyőző – semmiféle politikai skrupulusa nem lesz, minthogy csakugyan nem pártharcra szegődött, hanem válságkezelésre, minden világnézetre és túlélési esélyre való tekintet nélkül. Paradox módon ezért töltheti ki a vállalt egy évet. Az MSZP pedig végigmegy vele az úton, mert most már annak a hitelességnek a minimumáért küzd, amelynek a hiányában egyáltalán nem volnának további kilátásai.

A Fidesz viselkedése úgyszintén borítékolható. Esze ágában sincs idő előtt átvenni a hatalmat. Miért és hová sietne, ha a nehezét elvégzi helyette a misszionárius Bajnai? A megszorításokkal járó népszerűtlenséget igazán ráér bekasszírozni később, hiszen marad még hálátlan tennivalója elég, ha 2010-ben kormányra kerül.

Nem véletlen, hogy a radikális jobboldal utcai „forradalmától” hivatalból elhatárolódik; legfeljebb egy-egy képviselő magánszorgalmú akciója jelzi, hogy az ellenzék legnagyobb pártjában ülőknek helyén van a szívük. Navracsics frakcióvezető úr azonban elhatárolódik minden jogszerűtlen magatartástól – és minél inkább, annál hangosabban, durvábban retorizál az új kormány ellen. De ez csupán kompenzálás. Aki a Jobbikkal akar versenyben maradni, annak nem lehetnek ízlésbeli aggályai.

Kérdés, mikor jut el a Fidesz annak felismeréséig, hogy jelenlegi támogatottsága birtokában akár meg is engedhetné magának a konzervatív normák melletti elköteleződést. Milyen európai volna a határozott fordulat: szembeszállni a szélsőjobbal! Kevés kockázattal járna, és még tisztességes is. Persze, valóban mértéktartó jobboldalisághoz nem elég a puszta pragmatizmus – kellene hozzá némi őszinte politikai meggyőződés.

A Bajnai-kormány egyetlen igazi rizikófaktora az SZDSZ. Úgy tűnik, immár nem is annyira Fodor és Kóka egyébként rögzülni látszó ellentéte, mert a két korifeus kivételesen megegyezett a válságkezelés támogatásában, és ehhez jobbára frakcióbeli híveiket is felsorakoztatták. De nem valamennyit.

Egyelőre három kivétellel kell számolni, s közülük is azzal a Gulyás Józseffel, aki tartózkodásával keresztbe tett Ficsor Ádám bizottsági meghallgatásán. Ez egyéni döntése volt a képviselőnek, noha a frakciófegyelem alól nem kapott felmentést.

Viselkedése elsősorban nem azért kínos, mert a konkrét személy kinevezésében megnehezítette Bajnai dolgát, hanem azért, mert hamar kiderült: hiába köt a liberálisok elnöke bármilyen megállapodást a kormányfővel, ha egyszer nem tudja teljesíteni. A szabad demokrata frakcióban a jelek szerint mindig lesznek olyan különutasok, akik a liberalizmus egyéni képviseletét összetévesztik a pártanarchiával.

Márpedig ez a képviselőcsoport mindössze tizenkilenc tagot számlál. Bajnainak kivétel nélkül maga mögött kellene tudnia őket, mert szilárd többségre van szüksége: nem kormányozhat úgy, hogy minden kilométerkőnél kénytelen körülnézni, jönnek-e még utána, akikkel elindult.

Szóval, a következő egy év alighanem azon múlik, képesek lesznek-e az SZDSZ képviselői visszafogni túlfejlett improvizációs hajlamukat.

Amíg még van pártjuk.