Hetilap kereső

Mészáros Tamás írása

Amikor a meghatározó német sajtó rendszeresen arról cikkezik, hogy Magyarországon veszélyben van a demokrácia intézményrendszere, az új alkotmány a kormánypárt kiszolgáltatottjává teszi a társadalmat, és oda az igazságszolgáltatás függetlensége is, akkor az így kialakult médiatrend természetesen merít a diplomáciai forrásokból, és használja a külügyi elemzéseket is.

Alig néhány nappal azután, hogy az amerikai nagykövet közzétette a Magyar Nemzetben azt a szó szoros értelmében rendkívüli írást, amelyben meglehetős nyíltsággal és határozottsággal figyelmeztette a magyar kormányt demokratikus kötelezettségeire, ugyanebben a témában, de még sokkal keményebben megszólalt a német SPD frakcióvezető-helyettese is. Gernot Erler „a jogállam lopakodó leépítéséről” beszél, és azt mondja, hogy „aki hallgat azzal kapcsolatban, ami Magyarországon történik, bűnrészessé válik”. Ezt a szemrehányást két címre küldi: Angela Merkel kancellárnak és az ő CDU-jának, illetve az Európai Uniónak, mert „szégyenletesnek” tartja, hogy részükről eleddig „semmiféle egyértelmű elhatárolódás és beavatkozás nem történt”.

A nyilatkozatot, amelyet Erler a dpa hírügynökségnek adott, természetesen az egész német sajtó átvette. Most várható, hogy a magyar kormány, netán a Fidesz valamelyik megmondóembere felteszi majd a kérdést, ki is az a Gernot Erler, mert ők még soha nem hallottak róla, és különben is, az SPD szociáldemokrata párt, vagyis már megint a Fidesz kétharmados győzelmét nem szívelő európai baloldal összeesküvéséről van szó. Ráadásul az ellenzéki SPD csak a Merkel-kabinet ellen, választási kampányában használja fel a magyar kártyát. Ilyesmikre telik a mi kormányzati kommunikációnktól, meg még arra, hogy amúgy általában kétségbe vonja a külföld megfelelő tájékozottságát, a nemzetközi szervezetek kompetenciáját és a szakértők hozzáértését. Ebben az esetben tehát talán nem haszontalan tudatni az illetékes államtitkársággal, hogy Gernot Erler egyszersmind pártja egyik külpolitikusa is, akinek felkészültségét nem volna helyénvaló elvitatni.



És egyáltalán: magának a nyilatkozatnak a súlyát sem. Az SPD – feltehetően a Zöldekkel együtt – komoly esélyese a nemsokára esedékes választásoknak; ennélfogva megeshet, hogy a következő német kormány csakugyan egyértelműbben juttatja majd kifejezésre véleményét a magyar demokrácia állapotáról. Nem mintha Merkelék eddig nem adtak volna hangot aggodalmaiknak: néhány hónapja csak, hogy a német külügyminisztérium félreérthetetlenül bírálta a jogállami normák megsértését. A szociáldemokraták legfeljebb más hangsúlyokat használnak, de fontos látni, hogy mindazt, ami ma Magyarországon történik, Berlinben a legkevésbé sem pártpolitikai szempontból ítélik meg. A demokratikus jogállam iránti mély elkötelezettség a német establishment közös és megkérdőjelezhetetlen sajátja – aki ezt figyelmen kívül hagyja, az nem érti Németország európai szerepvállalását sem, következésképp kockára teszi a kétoldalú kapcsolatokat is. Hogy pontosabbak legyünk: azok minőségét veszélyezteti. Lehet persze értekezni a Nyugat válságáról, a globalitás csődjéről, és más efféle keleti örömökről, de egy kicsi és nyitott gazdaságú ország számára itt, Európában egyelőre létkérdés, hogyan alakul a német exportpiac felvevőképessége – és készsége. Utóbbi pedig – jobb, ha tudjuk – nem teljesen független a mindenkori kormánytól, az úgynevezett gazdaságösztönző lépéseitől, avagy éppen az elmaradásuktól. Ma Németország húzza az európai ipart és kereskedelmet – és jobbára az unió szekerét is. A szövetség politikai trendjeit, pénzügyi súlypontjait nagymértékben meghatározzák a német szándékok – minthogy a financiális eszközök túlnyomó részét a német gazdaság termeli meg.

De a többi országgal való viszonyában Németországot nem kizárólag a politikai elit irányítja, hanem legalább annyira a közvélemény. Mert a politikai döntéseket egy erős demokráciában – aligha meglepő módon – erősen befolyásolják a társadalom elvárásai, sőt, közérzeti-hangulati tényezői. Mindennél jobb példája ennek, hogy a fukusimai tragédia nyomán a környezetvédelmi szempontok felülírták az atomenergiához fűződő nemzetgazdasági érdekeket. Külpolitikai vonatkozásokban sem elhanyagolható, mit támogat a közvélemény, milyen „indulattal” viseltetik egyes országok iránt; egyáltalán nem mindegy, milyen kép jelenik meg a médiában valamely térségről, annak helyzetéről, állapotairól.



Ugyanakkor a mainstream-politika vissza is hat a közvéleményre. Amikor a meghatározó német sajtó rendszeresen arról cikkezik, hogy Magyarországon veszélyben van a demokrácia intézményrendszere, az új alkotmány a kormánypárt kiszolgáltatottjává teszi a társadalmat, és oda az igazságszolgáltatás függetlensége is, akkor az így kialakult médiatrend természetesen merít a diplomáciai forrásokból, és használja a külügyi elemzéseket is. Gernot Erler az SPD képviseletében végtére csak azt juttatja kifejezésre, amit a politikában tájékozott újságolvasó az egész német sajtóból – a konzervatív lapokból is – megtudhat a magyar viszonyokról.

Külön ajánlott a hazai kormánykörök figyelmébe, hogy Erler úr elismeréssel, mintegy követendő mintaként hivatkozik az amerikai kormányzat Budapestet érintő, egyértelmű állásfoglalásaira. Mintha transzatlanti egyetértés formálódna az Orbán-kurzus megítélésében.