Hetilap kereső

Mészáros Tamás írása

Megújul a kormány kommunikációja. Akit érdekel, mit jelent ez, olvashatja a friss szóvivővel készült interjút a Heti Válasz hasábjain. Giró-Szász András, a Századvég politikai oktató-elemző intézet korábbi igazgatója és résztulajdonosa igyekszik pontosan definiálni, miként képzeli el a feladatát: „érvelő” szerepre készül. Amikor a riporter egyebek között megkérdi tőle, hogy az ő pozíciójában továbbra is használhat-e német rendszámú, tehát nem itthon regisztrált luxusautót, mindjárt kapunk is némi ízelítőt az új szóvivő érveléstechnikájából. „Az említett kocsi nem az én tulajdonomban volt, a Századvég bérelte Németországból, tehát még csak nem is az állt a háttérben, hogy ki akartam volna kerülni a hazai regisztrációt” – magyarázza Giró-Szász; vagyis még véletlenül se magánemberként, hanem a birtokában lévő intézmény vezetőjeként bújt ki az itthoni teherviselés alól. A dolognak magának persze aligha van jelentősége, de valószínűleg tökéletesen előrevetíti a kormányzati kommunikáció várható jellegét.

Milyen más lesz ez a hang, mint a Szijjártó-féle „durr bele” stílus, amelyben az ominózus kérdésre azt a választ kaptuk volna, miszerint a luxuskocsik külföldi regisztrációjának szemforgató gyakorlatát a szocialisták ápolták csak igazán, hogy szemérmetlen Audijaikban a magyar emberek kárára pöffeszkedjenek. Ezentúl bizonyára szofisztikáltabb okfejtésekhez lesz szerencsénk, bár úgy látszik, egyelőre átmeneti állapotok uralkodnak a szóvivői berkekben, hiszen Szijjártó Péter még a fronton van, ha a kormányt ért bírálatokra kell reagálni. „A Gyurcsány-korszak hibáit kijavítva lábra állítjuk az egészségügyi és a nyugdíjkasszát, kiteljesítjük a munka- és családbarát adórendszert, és a Start munkaprogrammal százezreknek adunk ismét munkát” – válaszolta az MSZP-nek arra a kijelentésére, hogy a jövő évi költségvetés súlyosan elhibázott. És hozzátette: a kormánynak „esze ágában sincs” megfogadni a szocialisták javaslatait. Ezzel persze eddig is tisztában voltunk; magától a miniszterelnöktől tudjuk, hogy tűzön-vízen át marad a költségvetésen lyukat ütő egykulcsos adó, akkor is végtörleszthetjük rögzített árfolyamon a devizahiteleket, ha belegebed az egész gazdaság, és a legkevésbé sem törődünk azzal, hogy a belső fogyasztás stagnál. Csak hát a kérdés nem az, hallgat-e a kormány az úgymond bűnös, országvesztő szocialistákra, akik egyébként Bajnai jóvoltából konszolidáltan adták át a büdzsét. Mert a kérdés úgy szól, vajon képes-e még felfogni Orbán Viktor, hogy „országvédelmi” programjával immár minden mértékadó elemzés szerint a szakadék szélére vitte a hont, és ha így megy tovább, nemsokára bele is löki.

A Matolcsy jegyezte 2012-es költségvetés mintegy 750 milliárdos „egyenlegjavítással” – a világért sem megszorítással! – számol, és ezzel a minden területen drasztikus hatású csomaggal mindössze annyit remél elérni, hogy csökkenő fogyasztás és továbbra is két számjegyű munkanélküliség mellett a korábban tervezett kettő helyett talán másfél százalékos lesz a gazdasági növekedés, és tartható a 2,5-ös hiánycél. Ugyanakkor Európában legmagasabbra, azaz 27 százalékra emelik az áfakulcsot, megszűnik az adójóváírás, emelkednek a járulékok. Mindennek következtében megint az alacsony jövedelműek terhére mentik, ami menthető: 213 ezer forintos bér alatt mindenkinek csökken a keresete. Ha ezeket a tényeket összevetjük a fentebb citált Szijjártó-idézettel, láthatjuk, hogy a kormányzati hazudozás az eget veri: amit „munka és családbarát” adórendszernek hirdetnek, az éppenséggel merénylet a munkahelyek és a családok többségének megélhetése ellen.

A helyzet tehát valójában úgy fest, hogy a pusztán nemzeti lózungok öblögetésére meg a hatalmi harácsra építő Fidesz-kurzus – sem ideológiája, sem elvei, sem társadalompolitikai koncepciója nem lévén – egyre kétségbeejtőbb, lefelé tartó spirálban improvizálta intézkedéseit, és szűk másfél év alatt megbukott. Ezt mára már semmiféle kommunikációs „finomhangolással” nem lehet elfedni; az a kvázi jobboldali törzsközönség, amelyik az európai konzervativizmusról – és a valódi kereszténydemokráciáról – harangozni se hallott, ideig-óráig persze kielégíthető még a „komcsizás” zsigeri élményével. De miután csak a legfelső jövedelmi rétege élvez védelmet az egzisztenciális leépüléstől, többségében lassan kénytelen lesz kijózanodni. Vállalkozói csoportjait a mesterségesen előidézett hitelszűke és az egyre romló piaci viszonyok, értelmiségét a protekcionista források kényszerű elapadása ébreszti majd rá a rendszer támogathatatlanságára; egyre zártabb lesz az a kör, amelynek tagjai változatlanul profitálnak még belőle. És ne zárjuk ki azt sem, hogy némelyeket a demokrácia folyamatos deficitje is eltántorít az orbánizmustól – ehhez az úzushoz a szó teljes értelmében vett kultúrember nem adja az arcát.

Egyet kell értenünk Ungváry Rudolffal, aki a múlt hét végi Népszabadságban azt írta, hogy ilyen „kifejlethez igazi csődre lesz szükség”; ám vele ellentétben úgy véljük, ez „a bukáshoz vezető hosszú út” nem is lesz olyan hosszú. Már majdnem a végén járnak.
De mi lesz azután?