Hogy mi van?
Azt állítja Péterfalvi Attila...
Azt állítja Péterfalvi Attila
volt adatvédelmi biztos (a Magyar Hírlapnak), hogy bűncselekményt követett el, aki eltüntette a minisztériumból a Gyurcsány-kormány igazságügy-miniszterének vezetésével készült alkotmány-tervezet normaszövegét. Az ugyanis közérdekű adat, és eltüntetése két évig terjedő börtöntüntetéssel sújtható.
Ezzel szemben a tény az,
hogy nem számít közérdekű adatnak, ugyanis amikor évekkel ezelőtt a TASZ jogvédő szervezet kikérte, a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése a kérést elutasította, mert megállapítása szerint a szöveg döntés-előkészítő irat volt, a miniszter nem bocsátotta még közigazgatási egyeztetésre sem, a kormány pedig nem terjesztette a parlament elé. Hogy a tervezetet nem tüntették el, arra pedig bizonyíték, hogy az akkori elképzelésekből bizonyos bekezdéseket szinte szó szerint átemeltek a most készült alkotmányszövegbe. Igaz, ezért nem jár két év.
Facebook hozzászólások
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Különös, ahogyan itt előkerülnek dolgok (ugye, végül is előkerült az alkotmánytervezet)! Aki előkerítette, bizonyára az eltüntetésről is tud! Talán éppen ő maga volt az eltüntető.