Hetilap kereső

A politikai, gazdasági és műszaki fejtegetések sűrűjéből csak itt-ott sejlik fel az állampolgár józan esze. Mindenesetre a villany- és olajradiátorok elfogytak. Mindjárt erre a sorsra jut a tűzifa és a szén is. Istenem, ennyien rendezkedtek volna be alternatív fűtéstechnológiára?

Tárgyilagosan meg kell állapítanom, hogy gázpánikom van. Nem vagyok egyedül. De én már higgadok. A többiek meg a viszonyok még nem. Éppen arról folyik a nyilvános szó, hogy be kell-e zárni gázszünetre az iskolákat, vagy nem, s főleg, hogy kinek van erre joga. Az-e a jó, ha a gyerek az önkormányzat pénzén melegszik és mellesleg tanul az iskolában, míg otthon lecsavarják a gázlángot, vagy ha spórol a közintézmény, de kényszerherdál a szülő, úgy is mint lakosság, akitől csak végszükségben vagy akkor sem vonják el a gázt. Most még csak takarékosságra kérik, de nem ítélik hidegre a plázákat. Rebesgettek valamit az uszodákról meg más sport- és szórakoztató intézményekről. Mindenesetre a Lukács rosszul fűtött, huzatos folyosóira és ajtóira ízléses nejlonfüggönyöket aggattak, és vigaszul kissé túlhevítették a 40 fokos termálmedencét. Egy tüsténkedő netes lapnak tíz ötlete is volt arra, hogyan kell spórolni a fűtéssel. Nekem van még tíz megvalósítva, és további száz – financiális okokból – jegelve.

A politikai, gazdasági és műszaki fejtegetések sűrűjéből csak itt-ott sejlik fel az állampolgár józan esze. Mindenesetre a villany- és olajradiátorok elfogytak. Mindjárt erre a sorsra jut a tűzifa és a szén is. Istenem, ennyien rendezkedtek volna be alternatív fűtéstechnológiára? Még a fülemben van annak az idős vidéki hölgynek a hangja, aki felháborodottan reklamálta, hogy a kisnyugdíjasok miért nem kapnak támogatást a tüzelővásárláshoz, miért csak a kényelmes és luxustávfűtéshez jár pénz. Nem tudom, hogy most elégtételt kapott-e.

Gyerekkoromban rühelltem a központi fűtéses lakásunk szobájának közepére állított kályhát. Anyám tudott valamit. Gyengéd elnézéssel viseltettem anyósom iránt, aki nem engedte lebontani az évtizedek óta nem használt randa, romlott vajszínű cserépkályhát. Húsz éve kiröhögtem a sógoromat a vegyes tüzelésű kazánjával. Tíz éve könnyelműnek és bohónak tartottam a rokont, mert a nappalija főfalára cserépkályhát építtetett, igaz, gyönyörűt. Mi az idén inkább házszigetelésbe fogtunk társasházunkban. Csak egy, az északi falra futotta a lakóközösségnek, de jött a kutyára dér. Azért ez is valami. Tekintettel a zord időjárási és gázárviszonyokra, soha nem fogjuk tudni kiszámítani, mennyit takarítottunk meg. Egy biztos: nem eleget.

Akkor mégis mitől múlik a pánikom? Ennek több oka is van. Az egyik a végtelenül bizakodó természetem. A másik: a szintén határtalan racionalizmusom. Ukrajna történetében volt ugyan példa rá, hogy a birodalom feje lakosságának jó részét éhhalálra ítélte, de ma Ukrajna szabad ország, amely üzleti-politikai viszonyban – most speciel rosszban – van Oroszországgal. Meg lehet morzsolgatni a pénztárcákat, lehet egy kicsit játszani a gázcsapokkal – sajnos többet, mint az képzelhető. Lehet Nyugat-Európa idegeire menni – jobban, mint gondolható és elvárható. Meg lehet egy kicsit didergetni a Balkánt, gondolván, harcedzett népek lakják, akik mindent kibírnak. De valójában erre csak ráfázni lehet – a végtelenül sok földgáz birtokában is.