Néhány héttel ezelőtt Orbán Viktor egy terjedelmes napilapdolgozatban fejtette ki, hogy világszerte, így Európában is jobboldali reneszánsz kibontakozásának vagyunk tanúi. Okfejtése szerint a világválság megmutatta a baloldali-liberális politika csődjét – az emberek rájöttek, gondjaikra az új jobboldal kínál megoldást; nézzünk csak rá a térképre.
Ránéztünk. Az USA-ban nem láttuk a konzervatív győzelmet, Dél-Amerika jó néhány állama határozottan balra fordult, Spanyolországban, Portugáliában és Norvégiában is nyertek, és most, néhány napja Görögországban kerültek kormányra a szocialisták. Úgy látszik, ezekben az országokban éppenséggel ők voltak képesek megadni a választóknak tetsző válaszokat. Maradjunk csak a görögöknél: Papandreu pánhellén szocialistái ellenzékből egy hárommilliárd eurós gazdaságélénkítő program mellé beígérték még a gazdagok megadóztatását és a szegények nagyobb támogatását is. Ehhez képest a vesztes jobboldal úgy döntött, hogy őszinte kampányt folytat. A kormányon lévő Karamanlisz, felmérve az ország reális helyzetét és lehetőségeit – 6 százalékos költségvetési hiány, negatív gazdasági növekedés –, a következő két év szükségszerű megszorító csomagjával kampányolt. Borítékolható volt a baloldali diadal.
Minálunk a magát jobboldaliként aposztrofáló Fidesz játssza el ugyanazt, amit a görögöknél a szocialisták. Bajnai válságkezelő kormánya pedig, ha úgy tetszik, a hellén jobboldalra hajaz: az igazságot próbálja elmondani az ország lehetőségeiről. Amiből egyrészt az következik, hogy az adott gazdasági helyzet mindig megszabja a felelősséggel alkalmazandó kormányzati eszközöket, másrészt az ellenzék számára felkínálja a demagógia gazdag tárházát.
Az emberektől nem lehet több pénzt elvenni
A Fidesz ma úgy véli, magukra vessenek a magyar választók is, ha azt kívánják hallani, hogy győzelmünk után a Bajnai-kormány minden intézkedését visszavonjuk. Hát akkor jelentsük ki, hogy a beterjesztett költségvetés tragédiába sodorja az országot, ezért újat csinálunk: lesz adócsökkentés, a gyes és a gyed korábbi szabályainak helyreállítása, több ezer új rendőr, a legkisebb településen is általános iskola meg amit csak akartok. Jelszavunk: az emberektől nem lehet több pénzt elvenni.
De szépen hangzik! Csak azt kellene hozzátenni, hogy mi lesz a költségvetési hiánycéllal. Tudniillik ha nem tartják be, drágul a forint, és vele újra azok a devizahitelek, amelyeket a Bajnai-kormány eddigi működése nyomán súlyos százmilliárdokkal csökkentett. Magyarország egyébként sem növelheti a büdzsé hiányát büntetlenül, ahhoz túl nagy az adósságállománya; nemcsak a Fidesz szakemberei, de a politikusai is pontosan tudják, hogy a mozgástér jövőre még rendkívül korlátozott.
Mindennek ellenére, láthatóan azt tartják a populista kampány egyetlen hátulütőjének, hogy a választások megnyerése esetén valamivel indokolniuk kell a Kánaán beköszöntének elmaradását. Ami még akkor sem könnyű feladat, ha persze lehet majd hátrafelé mutogatni, az elődöket tenni felelőssé mindenért, és azt állítani, hogy csak most mérhető fel igazán, mekkora bajban vagyunk. Ez a politikai rutineljárás ezúttal nem lesz elég a várakozások lehűtésére. Mert arra azért mindenki emlékezni fog, hogy épp Bajnai volt az, aki legalább egy éven át igyekezett világossá tenni: márpedig a szigorú takarékosság a válságból való kilábalás és a fiskális hitelesség egyetlen záloga.
Elmarad a gyökeres fordulat
Ezért hát a Fidesz jó előre beharangozza a győzelem után azonnal megkezdendő bűnbakkeresést; Orbán már most azt mondja, hogy a „pénzügyeknél is fontosabb az ország jelenlegi helyzetéért hibáztatható emberek felelősségre vonása”. Balsai István, a Fidesz elnöki kabinetjének jogi vezetője pedig hozzáteszi, mi mindenért indulhatnak büntetőeljárások. Egyebek között ilyen vád lehet például „az ország felelőtlen eladósítása”.
Vagyis a közvélemény afeletti csalódását, hogy a mindent jobbító, „gyökeres fordulat” – egyébként remélhetően – elmarad, ellensúlyozza majd néhány látványos kirakateljárás. Amelyeknek nem is kell ítélettel végződniük; elég néhány hónapig meghurcolni a gyanúsítottakat. Mondhatnánk persze, hogy bizony sor kerülhet valódi, bizonyítható vádak emelésére is. Ám ezt a jóhiszemű feltételezést épp az nem indokolja, hogy az ominózus feljelentéseket csak a választások után szándékoznak megtenni. Mi akadályozza a Fideszt abban, hogy gyanúit már korábban megossza a vádhatósággal? Egy parlamenti demokráciában – amelynek meglétét eleddig mégsem vitatták – ellenzéki pozícióból is bátran ki lehet vizsgáltatni a hatalmon lévők feltételezett visszaéléseit. Senki ne mondja, hogy „az ország felelőtlen eladósítása” vádjában ne álltak vagy állnának rendelkezésre a tisztázáshoz szükséges adatok. Nem kell ahhoz kormányra kerülni, hogy nemzetközi gazdasági-pénzügyi tranzakciók törvényességét a bíróságok – az igenis fellelhető iratok alapján – megítélhessék.
A vádlóknak csak akkor lehet szükségük a hatalomra, ha annak birtokában befolyásolni remélik az igazságszolgáltatást.
És leépíteni a jogállamot.
HozzászólásokÖsszesen: 21 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
ez jó..
Kedves Hegyaljai!
Tájékoztatlak, hogy előjelhibát vétettél.
Üdv!
Segítenénk, de egy szavazat az egy szavazat. Sok lúd.....
Ugy velem, hogy Bajnai allamferfi, aki kepes a manipulalt tomeggel szemben az orszag erdekeit kepviselni, es egy jobb jovo fele vezeto uton elinditani Mo-ot. Barcsak segitenek ot a magyar ertelmisegiek, hogy azembemberek ne szemellenzovel nezzek a mai magyar valosagot!
Hát én azt hiszem,hogy egy igazi politikus mindig azt mondja,amit hallani akarnak tőle.Fél szeme mindig a közvéleménykutatásokon van,a politikai marketingesek által összeállított tennivalók a Bibliája.Ha nő a tetszés indexe tovább erősít.Ha csökken,elkezdi a módosítást.Isten tudja,hogy egy politikus milyen is valójában.Isten tudja,hogy mi is a valós meglátása,véleménye.De hogy szinészi képességekkel megáldott ember,az biztos.Neki a taps a népszerűség növekedése,a siker a hatalom.Ezért ad meg mindent,"amit csak akartok."Egyébként Bajnai nem politikus.Kifejezetten technokrata.Nem is szeretik az emberek.Még egy nagyívű populista dumára sem képes vagy hajlandó.Idegen a magyar politikai kultúrában.
Eleg rosszul sikerült a fogalmazas,de azt hiszem a lenyeg erthetö.
Valami remlik nekem,hogy Fekete Janos igen nagy tekintely volt a bankszakmaban,ö targyalt az IMF -fel is,az oroszok tudta nelkül,mert ök kapitalista csökevenynek tartottak az IMF -et.Aztan ,mit tesz isten,öt kertek fel,hogy helyettük is targyaljon az adossagaikrol.Lehet,persze,hogy nem helyesen fogalmazok,nem vagyok penzügyes,de az remlik,hogy nagy tekintejly volt a szakmaban.Ezt mi sem bizonyitja jobban,mint Gyurcsany ur kitüntezese,es az atadasi ünnepsegen a Solyom viselkedese a kezfogassal kapcsolatban.
Kedves "öszike13"!Gondolod érdemes helyretenni valaki hiányos ismere-
tét?Az ilyen fazonoknak mondhatsz Te amit akarsz.Úgysem hiszi el,hogy Fekete úr soha a betyár életbe nem volt pénzügyminiszter.Na,de Ő ezt
csak hadd mondja.Ha valaki közel 40 évig dolgozott a Magyar Nemzeti
Bank-ban,az egészen más mint pénzügyminiszternek lenni.
Ez a lesipuska biztos különbejáratu interjukat lát...
Fekete pontosan azt nyilatkozta, hogy ki Oregedett már abból, hogy tartósan külföldre ugráljon.
Egyébként a világban is kevés olyan szakember van mint Fekete.
..meglehet, hogy nagyot tévedek, és csak lesipuska az aki mindenhez jobban ért...hmmm.
Kedves Irogattyú! Gratulálok! Akkor most megint nem buktam egy karton száraz pezsgőt!
http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarország_pénzügyminisztereinek_listája
Ha megtalálod Fekete Jánost, küldök egy zizit!
Kedveském! Amíg Fekete volt a posztján, addig az adósságainkat fillérre fizettük! Még 56-ban, mialatt a várost romboltattátok a ruszkikkal, mert Ti voltatok a bátrak, akkor is fizettünk. Ja, csak mert becsület is van a világon? Persze Ti ezt a fogalmat nem ismeritek!
Mr Fekete azért sem lehetett pénzügyminiszter, mert nem volt Mszmp-tag.
Beszélgetni, véleményt nyilvánítani lehet, sőt kell, egyébként mi lenne velünk grafománokkal. Amíg a heveny indulat mozgatja ujjainkon keresztül a klaviaturát nem számíthatunk reális, felülemelkedett érvelésekre. No, de ez nem baj, illetve nem ez a baj. A kiöregett vidéki futballista (betartunk, törlesztünk, felrúgunk, lesgólt lövünk, a jogászaink majd érvényesítik, stb.) mentalitása az aggasztó.
Az azért érdekes lenne, ha egy volt munkásőr lenne az Államelnök. Ez még Szili Katalinnek sem sikerült volna.
Viszont várom a cáfolatokat (más csinál rendet, más kaszál) megjegyzéseimre, tisztelettel.
Olyan jó lenne okos, másként gondolkodó emberekkel megbeszélni, ki mit, mikor és hogy rontott el. De lehet ezt ma Magyarországon. Nem. Bevallom sokáig naív idealista voltam. Azt hittem 1990-ben,végre azok kerültek kormányra, akik merték vállalni a nehéz konfliktust. Mit termeltek néhány év alatt? Fürr Lajost, Csurkát. Jött az SZDSZ, akik saját börükön tapasztalták meg az egypárti állam keménységét. Mi lett velük? A bársonyszékektől és a hatalomtól megrészegülve marakodni kezdtek. Jött az "ifjuság", és a legdiktatorikusabb eszközöket használva, akarta hatalmát bebetonozni, és jött a baloldalinak hivott MSZP, ahol megjelentek a mindenhol alkalmas, mindenre képes aparcsikok. Ha valaki azt hiszi hogy, a most gyözelemre álló FIDESZ mögött nem a privatizációból meggazdagodott magyar elit jelentős része áll, az vagy hipnózis alatt van, vagy sok antidepresszánst vett be. Mi mindig mindent összemosunk. A gazembert a gyávát és a bizonytalanta hiszékenyt. Nekem speciel már elegem van abból, hogy mindig mindenki ellenzékben tudja a tutit. Néha ez az érzésem az Állami Számvevőségről is. Lehet , hogy Kovács Árpád úr a legokosabb magyar? Akkor legyen Ö az államfő. Ja, kritizálni, utólag okosnak lenni az jobban kifizetődik?. Ami meg a felelőségre vonát illeti, elérhetjük a Rákosi korszak koncepciós pereinek szinvonalát. Mibe kerül ez, egy olyan szintiszta erkölcsű "vándomadárnak" mint Balsay? Akikben még van a jóra fogékonyság az legalább próbáljon a másik féllel indulatok nélkül a tények alapján vitatkozni. Hátha kijön belőle valami.
Ez a nagy "szocialista" térnyerés abban különbözik a mi baloldalunktól, hogy ott a szocialisták is a nemzeti érdekeket előnyben részesítő politikát folytatnak, szemben a mieinkkel, akik attól baloldaliak, hogy százezer forint egyéni haszon reményében, sosem ódzkottak százmilliós károkat okozni az ország gazdaságának.
"Vedd már észre, hogy Orbánék titeket hergelnek, de nem azért, hogy hatalomra kerülésük esetén majd bezárják a kiskapukat! Lassan nyolc éve azon rettegnek,..." - Ez csak egy elképzelés...
"...nem marad mit nekik ellopni!" - Ez viszont a jelenre vonatkozik :D
Lesipuska! Te vagy az etalon FIDEBBIK-bamba. Pont az ilyen képességű emberekre találta ki Orbán az egész kommunikációját. Kommunistázás, zsidózás (de csak halkan, bár értse mindenki, pl: "kettős állampolgár", bár Fekete soha nem volt pénzügyminiszter, hanem az MNB alelnöke, de Nektek ez egál!) Most a legújabb baromság ez a banánköztársaság. Te szerencsétlen, ha tudnád, hogy az mit jelent. Vedd már észre, hogy Orbánék titeket hergelnek, de nem azért, hogy hatalomra kerülésük esetén majd bezárják a kiskapukat! Lassan nyolc éve azon rettegnek, hogy nem marad mit nekik ellopni! 98-ban azt mondtam: na, ezek a srácok, eddig folyamatosan a kiskapuk ellen berzenkedtek (emlékszel? " jó, jó, törvényes, de nem etikus!"), most majd jól elreteszelik mindet! Aztán négy évig nemhogy bezártak volna kiskapukat, még légkalapáccsal törtek maguknak ezret! Te szegény pára! Azok is csak Tőled fogják lopni, ezzel az erővel mindegy is lehetne, hogy a mostaniak maradnak-e? De azért nem sajnállak. Csak szánlak. Nem ugyanaz!!
hegyaljai, inkább így:
Buta magyar vésd az észbe közgáz kell a vezetésbe!
Pl.: Róna, Surányi, Bokros
Amúgy nagy általánosságban kétféle gondolkodásmód létezik.
van, aki ha fogytán a pénz, inkább kevesebbet eszik.
és van, aki inkább megpróbál pénzt keresni.
"A felhalmozott államadósság nem került hazavitelre"
Ezt nem mondanám ilyen határozottan.
Ha összeadnánk eddig a privatizációkból, állami cégek hanyag kezeléséből /fizetések, jutalmak,végkielégítések, offshore cégeken keresztűli pénzkimentéseket/ az állami beruhásások pazarlásából, a közbeszerzések kijátszásából, stb... pénzeket, talán azt mondhatnánk, hogy a felhalmozott államadósságból nem az összes került hazavitelre.