Árva László illúziói omlottak össze

exLacus
2012-07-11 11:49:35 #4

Lehet, hogy B.Gy. nem ért az innovációhoz, ezt nem tudom megítélni, azt viszont tudom , hogy a rendszerváltás fő motorja az elavult struktúrájú és lelakott ipar tehetetlensége volt. Azt viszont pontosan tudom, hogy az innováció alulról közelített a nullához. Akinek egy jó ötlete volt az nem csak 1999ben hanem előtte is csak külföldön tudott vele (pl Rubik) érvényesülni. Az is igaz, hogy a termelési viszonyok az igazán ütős találmányoknak azért valamennyire kedvezett a rendszerváltás után. (magántulajdonú vállalatok, részvénypiac , banki kölcsön lehetőségek, pályázatok stb.)

Azért valamennyi munkakultúrát emelő ismeretanyag is beszivárgott a multikkal együtt.
Egy, a kilencvenes évek végén csődközelbe ment/vitt színmagyar középvállalat, svéd tulajdonos és svéd-magyar vezetés és kreatív munkatársi gárda együttműködésével hét év alatt Nemzeti Minőségi Díjat nyert.
Mindeközben piacvezető lett és maradt a krízis közepette is.
Ma már regionális központ.

Bár volt olyan választás előtti év, hogy százmilliós nagyságrendű készpénzes vásárlást etikai okokból nem fogadtak be.
A konkurencia megtette, még sem jutott vele sehova.

A legnagyobb tragédia az ipari és mezőgazdasági, feldolgozóipari kultúrák és a hozzájuk tartozó elképesztő méretű piacok eltűnése.
Tény: Másfélmillió munkahely szűnt meg.

A strukturális hibák pedig, mindössze félmillió munkahely felszámolását feltételezték volna.
Ezeket egyébként azóta már a gazdaság újrateremtette.
Az egymillió eltűnt munkahely piacai viszont kikerültek az országból.
Az játszódott akkor le nagyban, ami idén kicsiben, a MALÉV esetében, ahol is a megürült piacot alig harminc nap alatt betöltötte a konkurencia.

Nincs új a nap alatt.

Ugyanaz a szellemiség, ugyanaz az eredmény.

A mi feladatunk lenne megszüntetni a politikai elit esélyét erre az országrombolásra, amelynek mai legfőbb képviselője a Fidesz-KDNP.
(De ne feledkezzünk meg a kedves jó MSzP-ről sem!)

helyesbítek, korábban Köfém, privatizálás után Alcoa-Köfém Kft

@Damika #12

Széles nagyon jól értett a Videoton-hoz is ...
Egyetem után még a válság lejtő beindulása előtt dolgoztam 2 évig a Vidi számítástechnika gyárában. Akkor még képesek voltunk a kor színvonalának és a KGST igényeinek megfelelő nagy és kis gépek fejlesztésre, gyártására, VT-20 legendás kisszámítógép stb.
A MOM Budapesten 5"-os merevlemezeket gyártott saját fejlesztés/technológiával, ma már ilyet ne is gondoljunk, miközben azért volt egy rövid IBM időszak Fehérváron merevlemez gyártásban.

Tovább megyek..... innováció, szabadalmak és feltalálók.

A rendszerváltozás előtt a cégnél, ahol annak maradék utódjánál most is dolgozom, évente 1-2 szabadalom volt beadva, többnyire elfogadva is. A cég több profilú és gépgyártással is foglalkozó 2-3száz fős vidéki szövetkezet volt. Fiatal mérnökként én is bekerültem néhány szabadalom feltalálói körébe.
89 után egyetlen szabadalom sem született, a régiek fenntartása is megszűnt, miközben folyt fejlesztés és születtek érdekes megoldások. Nagy mértékben megemelkedtek a fenntartási díjak, a szabadalmasok díjazásának adókedvezménye meg szinte teljesen eltűnt. Szabadalmakat fenntartani csak nagy és sokmilliárdos termelésű cégek tudnak, a kicsik nem.

elsőistván!

A Videotonban, ami az elektronika fellegvára volt, még egy rohadt kenyérpirítót vagy hajszárítót sem gyártanak. Pedig azt a távolkeleten minden rendesebb fészerben csinálnak már.

Igen, a kapun belüli munkanélküliség nagyon visszahúzta a munkaérdekeltséget, a mostani kapun kívüli mennyivel jobb? Annyival hogy megszületett egy milliárdos réteg, köztük olyan inovatív emberrel, mint Széles Gábor. Innovatív volt abban, ohyan lehet az Ikarust teljesen romba dönteni, mert szegény Ikarus nem volt versenyképes. A luxus kiránduló buszok kategóriában nem, viszont a tömgeközlekedésiben igen, és ebben az Ikarus márka világvezető volt, köszönhetően a KGST belüli szereposztásnak.(mostanság Budapesten üzembe helyezett ablaktalan Volvo buszok ár/értékben valyon hol vannak?)

Azt se felejtsük el, volt egy igazán stratégiai területünk, az alumínium, amit képesek voltunk embargózni is a nyugat felé (talán az egyetlen kifele embargós magyar termék). Ezt a területet igazából nem adtuk ingyen, inkább magunk ültettük le, a karsztvizek védelme miatt és azóta többszörösére emelkedett elektromos áram költségek miatt. De csodák csodája az alumíniumban mégis nagy nyereséggel tovább dolgozik az ALKOA Székesfehérváron (a név is megmaradt), csak tisztán amerikának termeli a profitot.

Sorolhatnánk tovább a régen sikeres és innovatív területeket.

Nosztalgia? nem, hanem a mai helyzetünk nem a versenyről szól egyenlő feltételekkel, hanem a kiszolgáltatottságról, ahol a szegényebb 100 méteres síkfutóknak 50 méterrel hátrábbról kell indulni és egyébként is begipszelt lábbal tudnak csak futni mert előző este baseball ütővel rájuk támadtak.

elsöistvan es Hajcihő

Azt hiszem ebben nagyon egyféleképpen gondolkodunk..

Egy dologban voltunk nagyon versenyképesek, hogyan kell leültetni egy ipari struktúrát, tárgyi bizonyítékát adva annak, miért indokolt a rendszerváltás nem csak a március 15-ei diákhőbörgés okán. Abban is innovatívak voltunk, hogyan lehet a rendszerváltó elitet bevonni és érdekelté tenni a közel nullára értékelt vállalatok tulajdonjogának megszerzésében. Vették is mint a cukrot, persze csak a management, vagy a kirendelt kormánybiztosi háttéremberek, aztán szép lassan értékesítették tovább, főleg azon befektetőknek, akiknek nem a lerongyolódott ipari kapacitás kellett, még csak nem is az olcsó munkaerő, hanem a annak piaci struktúrája, márkanévvel vagy anélkül.

Élelmiszer-konzerven belül jó példa a GLOBUS, mely egységes megjelenéssel vitte az összes magyar konzervet keletre és nyugatra. A GLOBUS márkanév egy magyar származású német senkiházi birtokába került, ma már csak a GLOBUS márkanév használati jogok értékesítéséből él.
A GLOBUS márka egész Szovjetunióban ismert volt, a moszkvai KGST palotában magyaroknak volt a legnagyobb iroda felülete, persze nem csak élelmiszer kereskedelemre, talán még a forgalma is a legnagyobb Szovjetunió felé. Ma meg hackelik az oroszok a GLOBUS nevet, más betűképpel kereskedő házat működtetnek ezen hackelt név alatt a konzervtermékekre, magyarok meg sehol sincsenek.
Most akkor hogy is állunk a verseny képességgel rendszerváltás után?

exLacus 2012-07-11 12:12:35 #7

Én sem mondtam mást, azzal a kiegészítéssel, hogy a teljes politikai elitünk ellenérdekelt volt mindennemű innovációban, és arra törekedtek, hogy - saját zsebre - valóban fillérekért elherdálják az ipari-, mezőgazdasági-, vertikum legnagyobb részét, sőt - ha csak rajtuk múlt volna - az egészét.

Nem szeretnék belemenni abba, hogy mi minden veszett oda az innovációk elvesztegetése következtében, mert akkor hangosan elkezdenék üvöltözni, amit még itt is hallani lehetne.
Ugyanígy nem látom értelmét annak sem, hogy azt elemezgessem, hogy miképpen herdálták el a már bejáratott, működő piacokat, néhány Péterfillérért.

Semmi értelmét nem látom a visszafelé mutogatásnak.
No nem azért, mert rajongásig szeretném azokat a fehérgalléros bűnözőket, akik tönkrevágták az országot, hanem azért, mert - úgy vélem - nem a múlton való kesergés a feladatunk, hanem az, hogy megtaláljuk azokat a módszereket, lehetőségeket, amelyek kiemelhetik azt abból az erkölcsi-, gazdasági nyomorból, amelybe beletaszítottak bennünket.
Az pedig, aki megpróbálja ezt a gazemberséget az egyik, vagy másik oldalra hárítani, az - egészen egyszerűen - vak, és ostoba.

Ez az egész politikai elitünk közös bűntétele volt, amelyet mára a Fidesz-KDNP a végletekig fokozott.

Magyarországnak ma is van - számtalan - olyan innovációja, találmánya, és - igen - alvó tőkéje, amelyek együttesen, megfelelő politikai szabályozás mellett, képesek lennének az országot - belátható idő alatt - jelentős mértékű és minőségű fejlődési pályára állítani.

Ha megfelelő, nyugodt, kiszámítható szabályozási környezetet teremtenénk, akkor az - ellenőrzött - tőke áramlana az országba, különös tekintettel arra is, hogy éppen a válság időszakában "illik" a jövendő piacait megalapozni, mert aki ebben nem vesz részt, az lemarad.

Tehát a fejünkhöz kell kapnunk, a Fidesz-kurzust el kell zavarnunk, és a politikai elit demokratikus részét rá kell kényszerítenünk, egy progresszív, innovatív új paradigma megalapozására és kiszolgálására.

Állítom, mint a gazdaságban, az innovációban jártas szakember, hogy a feladat megvalósítható. Ennek nem a szakmai része, hanem a politikai affinitás megteremtése jelent "csak" nehézséget.

Hajcihő2012-07-11 11:51:09 #5.

"Az viszont kétségkívül igaz, hogy ezek egy jelentős része versenyképtelensége okán szűnt meg."

Igen ezt mondjuk, mert ezt látjuk láttuk.

Saját tapasztalatom meg az volt, hoyg xy cég privatizalas elött volt. Volt egy talalmanyom. Versenyképes volt. Az egyik cég managementje érdeklödött iránta. Piac volt rá, megvolt a nemzetközi kiállitás. Jo volt a fogadtatás. En pesrze meglehetösen tökeszegény voltam ezért egy "nagyobb céggel" közösen csinaltam volna meg a bizniszt. Auszriában vették is volna a terméket. Lebeszélt megkötöt szerzödésünk volt.

Ez a temék kb 20%-kal növelte volna annak a középkategoriás akor még állami tulajdonú cég bevételét. A managemente is meg lett vona fürösztve a visszaforgatott pénzben. Az én jövedelmem felét le is adtam volna nekik. Midnenki jól járt volan mégse mozdult az egész. Versenyképesség hiánya? Fenét. Privatizáció!!! 90-es évek elején nagyon fujt ez a szél. hatalomas vagyonok születtek a jo magyar summákolás és sunnyogás égisze alatt. A vezetés jobb uzletet szimatolt meg. A céget inkább hagyták összeomlani. A management hugyért-szarért banki hiteböl megvette a céget. Kb a semmit fizettek érte és a kincstár örült annak, hogy egy pillanatok alatt veszteségessé vált cégtöl megszabadulhat. A duma a piac összeomlása meg versenyképesség hiánya volt. Mert nem akarták hogy versenyképes legyen! semmit se tettek érte!

Utána a cég ahelyet, hogy ráállt volna az innovációra inkább a rendkivül jo helyen levö területeit elkezdte értékesiteni. Szép lassan lakoparkok nöttek ki a cég telephelyéröl.

Egy innovativ mérnök vezetés 3-4 olyan termékkel mint amit én ajanlottam nekik simán felfutatthatta volna a céget. Ja kérem ahhoz éeteni is kellett volna valamihez

Hát ennyit arrol, hogy miért nem volt versenyképes a magyar ipar. Mert nem arra alltak rá, hogy az legyen. Ez csak egy példa.

Antall kormány kivételével egyetlen kormány se ismerte fel az innovácio fontosságát. Antall tárca nélküli miniszteri posztra vitte az innovációt. A¨z innovációs miniszter, Prof. Pungor Ernö hatalmas energiával kezdett neki a lepadlozott magyar innováció gatyábarázásanak. Hornék ezt bevágtak a szaros piklibe. Azota se mászott onnan ki.

Innovációhoz Olyan szakértelemm amely a talalmányt elviszi a labortól avgy iroasztaltól a piacig és el tudja adni. Na kérem ehhez szükséges szakemberek hiányoznak. Ehhez a teljes tarsadalomnak le kellene fedni tudásban az egészet. Na ez nicncs meg. Szigetek vannak de nem áll össze mássá mint bedolgozó iparszerüvé.

Magyarországon termelési kultúrák sokasága tűnt el a rendszerváltást követően.
Ez tragikus.
Az viszont kétségkívül igaz, hogy ezek egy jelentős része versenyképtelensége okán szűnt meg.
Ez azonban nem ezeknek a kultúráknak a tartalmi hiányossága, hanem a rendszerváltó politika súlyos hibája volt, amelyik nem a piaci struktúrák átformálását tűzte ki céljául, hanem - a politikai elit feltőkésítése érdekében - elherdálta ezeket a kultúrákat.

Mindennek következtében másfél millió munkahely szűnt meg, ezen belül a mezőgazdaságban a - látszólag - kis hozzáadott értékű TSz. foglalkoztatás egésze, de ennek következtében a mögöttes feldolgozó és ellátóipar is, amelyeket egészen egyszerűen kiárusítottak a piacvásárló tőkecsoportok számára.
Eltűnt a teljes cukoripar, növényi-olaj ipar, a konzervgyárak jelentős része, de eltűntek a mezőgazdasági gépgyártók, és javítóüzemek is.
De ugyanígy tűnt el a Ganz, a MOM, az IKARUS, az ORION, a VIDEOTON, a BHG, a RÁBA, a CAOLA, hogy csak a látványos, és közismert nagyok néhányát soroljam fel.
Mindez ahelyett, hogy - egy konzekvens gazdaságpolitikai szabályozás mentén - ezeket átstrukturálták és feltőkésítették volna.

Nem volt itt "egységes támadás" a "nyugat" részéről, de volt éles piaci helyzet, ahol a - belső szabályozás torzulásai okán - a piac résztvevői felismerték, hogy lehetőségük van - fillérekért - felvásárolni Magyarország részesedéseit részben a nyugati-, de nagyobbrészt a keleti, ezen belül a volt Szovjetunió óriási piacain.
Bolondok lettek volna nem így lépni.
A számukra óriási előnyt jelentett a versenytárs kivásárlása és kiiktatása.

Ebből az - akkor eltűnt - másfélmillió munkahelyből ma is hiányzik - főleg az alacsony hozzáadott értékű területeken - az a bizonyos egymillió munkahely.
Ez önmagában nem sokat lendítene ugyan a magyar gazdaságon, azonban - közvetett hatásaiban - súlyosan rombolja magát a társadalom profitteremtő, önfenntartó képességét, mivel, ha ezek az ágazatok legalább a területükön dolgozó munkaerő önköltségét kitermelnék, akkor - a dolog természetéből adódóan - csökkenne az országban a termelőerők adóterhe, szűkülne az adóék, azaz tervezhető és növekedési pályára állítható lenne az ország.

Érdemes odafigyelni arra, hogy 1989-től az ipari termelésünk - mintegy - 450%-ra emelkedett, míg a jövedelmi viszonyaink ehhez képest nem érik el a 150%-ot.
A kettő közötti - irdatlan - 300%-os különbség abból adódik, hogy - a részleges átstrukturáltság, amely félmillió munkahelyet eredményezett az elvesztett másfél millióból (természetesen a fennmaradt munkahelyekkel együtt) - egyrészt megtermeli ezt az eredményt, másrészt azonban kénytelen az improduktív népességet eltartani, amelynek költségeit képtelen fedezni, így - vagy adónövelés mellett, alacsony életnívón tartva a lakosságot - próbálunk kimászni az adósságcsapdából, vagy oly mértékben adósítjuk el az országot, amely ugyan megoldást jelen a jelenkori problémák - alacsonyszintű - kezelésére, de csak elodázza a megoldás szükségességét, és végső soron finanszírozhatatlanná teszi az országot.
A politikai elit - miután valamelyest felismerte ezt a gondot - két ideológia mentén tesz kísérletet ennek feloldására.
Az egyik - a szociális háló viszonylagos biztonságának a fenntartása mellett - a teherviselés képességeinek a figyelembevételével próbálja növelni a termelékenységet, főként az elmaradt területek gazdaságpolitikai támogatásával bevonzva a beruházói tőkét,
a másik - a szociális háló visszanyesésével is csökkentve a hiányokat - a terhek egyenlő arányú és a dolog logikus paradoxona okán ismét csak igazságtalan terhelés mellett, egy olyan feltőkésedett csoport befektetéseire számítva próbál kimenekülni, amelynek csapdát állít azáltal, hogy nagyobb veszteséget jelentene a számukra a kivonulás a gazdaságunkból, mintsem a jelenlegi struktúra fenntartása.
Az előbbi az eleve piacképtelen költségterhek miatt, az utóbbi a szétterített terhelések okán bekövetkező piacvesztés (vásárlóerőcsökkenés) okán nem megoldás, hanem csapda.

Következik mindebből, hogy valódi megoldást csak egy teljesen új - ámde piackomform - paradigma kialakításával lehet elérni, amely alkalmas az alacsony hozzáadott értékű termelési területek és kultúrák - önfenntartó - termelésbe állítására, egyben a ráépíthető feldolgozóipar támogatásával egy magasabb hozzáadott érték előállítására, mindezt az adó-, és járulékterhek józan, folyamatos és kiszámítható csökkentése mellett, de - jelen állapotban - többsávos személyi jövedelemadó kulcs mellett, amikor is mindezekre - a vásárlóerő kiszámítható növekedése okán - újabb ipari-, és piaci résztvevőt vonzhatna be az országba.
Az így előálló állami bevételi többletek egy részét intenzíven és célzottan az oktatásra fordítva megalapozná azokat a termelési kultúrákat, amelyek számára ezáltal vonzó lenne a magyarországi befektetés, másrészt ezeknek a bevételeknek egy részét az egészségügybe fektetve, az élőerő teljesítménykiesését, és költségeit csökkentve biztosítaná a befektetői érdekek védelmét.

Összegezve, csak akkor van esélyünk a kilábalásra a gazdasági elmaradottságunkból és annak következményeiből, ha képesekké válunk kinőni az adósságainkat.
Ezt nem lehet úgy, hogy visszatérünk a rendszerváltást követő gazdaság-, társadalom-, és szociálpolitikai struktúrába, amely túl sok elemében hordozta a szocialista rendszer hiányosságait, azonban úgy sem, hogy folytatjuk az orbáni kísérletet, amelyik bérrabszolgává degradálja az országot.

Magyarországnak - éppen a fajlagos elmaradottsága okán - óriási potenciális tartalékai vannak, amelyek alkalmasak egyrészt az innovatív tőke bevonzására, másrészt - és ez nem utópia - a lakosság józan feltőkésítésére, ennek a tőkének a termelésbe való bevonására, és mindezeken keresztül a - viszonylagosan - gyors kilábalásra.

Mindezt gyakorlatilag mindenki látja, aki szakszerűen és nem politikai elfogultság, önös hatalmi érdek szemüvegén keresztül nézi az országot.
A dolog megvalósítható.
Azonban hiba lenne azt gondolni, hogy egy kellő affinitással rendelkező politikai vezetés nélkül ez végigvihető.
A politika szereplői pedig csak abban az esetben vállalkoznának az általam vázolt irány menedzselésére, ha azt a társadalom kikényszerítené, mivel annak végigvitele igencsak bekorlátozná ezt a réteget a sztereotip módszereik alkalmazásában, a "könnyű" vagyonszerzésben.

Ma nem látok (remélem, hogy csak még) olyan politikai csoportosulást, amelyik átgondolná mindennek a szükségszerűségét és felvállalná ennek az iránynak a végigvitelét.

Amit azonban ennek ellenére is meg kell cselekedni, az az, hogy a jelenlegi kurzust le kell váltani, mivel az már teljesen eltávolította az országot a gyarapodás minden lehetőségétől.
Ezt a "minimálprogramot" mindenképpen végig kell vinni, mert ennek hiányában nem nyílhat meg az út semmiféle érdemleges változás előtt.

Erröl a szösszenetröl is látzsik, hoyg Bolgár György az innovációhoz sem ért. Meg azon kivül se sokmindenhez mint általában az újságirók nagyrésze ami nem baj, mert nem az a dolga, hoyg válazt adjon hanem h kérdezzen.

Árva Lászlónak nagyon igaza van. En mint innovációs szakember akinek 6 nemzetközileg bejelentett és bevezetett szabadaloma van 1993-ban azért menekültem el az országból, mert az innováció leült.

Van egy un innovációs index amivel egy ország innovációs tevékenységének alakulását lehet mérni. Ehhez lehet még hozzátenni a bejelentett szabadalmak számát is.

Na kérem Bolgár úr akkor google-izza meg ezt a két témát!

helyesen ---> láthatóan ez nálunk nem hoz eredményt.

Hú de nem lehet, nem szabad ilyen sommásan elintézni, meg legyinteni a magyar versenyképesség meg hozzáadott érték kérdésre 89 előtti és utáni időszak összehasonlítása alapján.
Maga a versenyképesség 89 előtt nem a versenyképességről szólt, hanem az ország életben maradása, munka és életfeltételek biztosítása egy olyan környezetben, amikor Moszkvából távirányítottak, ahol a nyugat embargós technikájához csak jelentős felárral tudtuk hozzájutni, oda exportálni is csak nyomott árakon voltunk képesek. Az igaz, nem a nyugati kereskedelmi kapcsolat volt a döntő súlyú, viszont a hitelhez jutás, pénzügyi stabilitás biztosítása okán volt fontos a nyugati kapcsolatok "minden áron" való fenntartása.
De vegyük már azt is figyelembe, a második világháború után nyugatról és keletről is vereséget szenvedtünk, háborús jóvátételi kötelezettségeink voltak, nem kaptunk Marshall segélyt, ráadásul balhéztunk egy jó nagyot 56-ban, és mégis a keleti tömbben feljutottunk az élcsoportba, vidám barakk lett az országunk, lényegében 1960-85 között óriásit fejlődtünk. Nem voltunk versenyképesek a nyugattal, ennek ellenére mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk veszélyes konkurenciát jelentett az európai piacra a rendszerváltozás után. Annak ellenére hogy akkor még aktívan működött a agrár olló is hazánkban.

Például most a magyar mezőgazdaság a támogatási rendszer ellenére sincs sehol az akkor viszonyokhoz képest. Belső piacunkon sem tud jól megélni, export képesség rendkívül leszűkült, a kevés relatíve jól működő, főleg feldolgozó vállalkozás meg nyugati tulajdonosoknak termel profitot. A világtendencia, miszerint a mezőgazdaság és élelmiszeripar részaránya mindenütt csökken, nálunk ez vastagon túl lett teljesítve, miközben látható, a világpiacon manapság rohamosan emelkednek a mezősgazdasági termények és ezáltal a feldolgozott termékek árai is. Ez lesz a közeljövő aranya. Az élelmiszer fontosabb termék mint az olaj és mégis az olaj országok fürödnek az irdatlan pénztengerben.

Lehetne a többi érték előállító területet is elemezni, meg vissza menni még 100 évet, a második világháború előtt a relatív elmaradásunka nyugattal szemben jóval kisebb volt. Csupán egyet akarok még felhozni.

A rendszerváltozás után kijelölt gazdasági stratégiává lett a "magyar szellemi képesség" ipara, mert úgy gondoltuk, ez a leghatékonyabb rendelkezésre álló erőforrásunk. Magyar szilícium völgy, meg egy rakás más jó-szándékú gondolat volt. Mi lett ebből? Kiderült, túl sok diplomást termel az ország, szilícium völgy meg nincs sehol.
A mostani versenyképességünket nem nevezném a semmivel sem jobbnak a 30 évvel ezelőtti környezethez képest.

Az ide települt autógyárak versenyképessé tettek bennünket? Annyiban igen, hogy ugyan azt az autót, alkatrészt kevesebb élőmunkaerő költséggel állítjuk elő mint nyugaton, ennek legfőbb tényezője a sokkal alacsonyabb bérszínvonal. Ha ez versenyképességi tényező, akkor vigyük még lejjebb a béreket, láthatóan ez történik a kormány kezdeményezésére is. Kínai modell ...láthatóan ez nálunk hoz eredményt.

Látszik Árva Lászlón, - hisz' oly fiatal - nem a rendszerváltás előtt járt iskolába.
De még a szülei sem?
Milyen érdekes is az államilag támogatott amnézia!