Azt állítja Orbán Viktor miniszterelnök
(az uniós elnökség átvétele alkalmából tartott sajtóértekezletén, külföldi újságíróknak indokolva a válságadók bevezetését), hogy 2010-ben Magyarország tette a legtöbbet, a magyar emberek vállalták a legsúlyosabb veszteségeket a korábbi gazdaságpolitikai hibák kijavítása és az ország versenyképességének helyreállítása érdekében. Mint mondta, 2010-ben egy hónapi nyugdíjjal csökkentettük a nyugdíjakat, egy hónappal csökkentettük a közalkalmazottak bérét, a nyugdíjkorhatárt egyetlen év alatt fölemeltük 62-ről 65 évre, az áfát 21-ről 25 százalékra, és a GDP 1 százalékát jelentő minisztériumi költségelvonást hajtottunk végre.
Ezzel szemben a tény az,
hogy mindezt nem 2010-ben, hanem már előbb megtették vagy elhatározták, még a Bajnai-, sőt a Gyurcsány-kormány idején. Így például a tizenharmadik havi nyugdíj megszüntetését már 2009-ben elkezdték, és még abban az évben döntöttek a teljes visszavonásról is. A nyugdíjkorhatárt már Gyurcsány alatt fölemelték 65 évre, aztán pedig a Bajnai-kormány gyorsította fel ennek bevezetését, félreértések elkerülése végett azonban a bevezetés nem azonnali, hanem több évig tart, és a folyamat csak 2012-ben indul. A közszféra 13. havi illetményét ugyancsak még a Gyurcsány-kormány vonta meg 2009-től, 2010-re pedig egy részét Bajnai viszszaadta. Ami meg az áfát illeti, azt is a Bajnai-kormány emelte fel (nem 21-ről, hanem 20-ról 25-re), méghozzá 2009 közepétől. Mellesleg ezen lépések egyike sem dicsőség, hanem kényszerűség volt, bár Orbán utólag valamiféle érdemként tünteti föl, igaz, nem elődei érdemeként. Az utolsó példa, a minisztériumi kiadáscsökkentés (legalábbis a 2010-es, mert volt előbb is) már valóban az ő kormányának nevéhez fűződik. Csak az meg nem tette ki a GDP egy százalékát, hanem csupán a felét, 120 milliárdot. De nem baj, szegény nyugati tudósítókat a magyar szocialisták és liberálisok amúgy is folyton félrevezetik.
HozzászólásokÖsszesen: 15 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nem azert a huszasert, de a beszedben sehol sem hangzik el, hogy a Fidesz tette volna. Az hangzik el, hogy Magyarorszag, es a magyar emberek. Vagy bajnai es gyurcsany mas orszag allampolgarai?
Eszt nem osztogatnak a klubradioban? El meg egyaltalan az a szennyado?
Nem értek egyet a cikk írójával mert nagyon sokat tett az Orbán Úr által vezetett kormány a 8 hónap alatt :
Elzavarta a Költségvetési Tanácsot
Az Alkotmány Bíróság hatáskörét megnyirbálta
Egy ügyes adócsökkentéssel felemelte a nagy keresetűek javadalmazását,a kis pénzűeket a mélybe taszította
A pártok juttatását megemelte
A rokonoknak és barátoknak munkahelyet teremtet
Az ígéreteit igyekezet nem betartani,ez is nagy odafigyelést igénnyel
Meg alkotott egy nagyon jó média törvényt
Igyekezett a felelősséget hárítani Magáról /egyéni indítvány/
Megmutatta Európának ki az úr a szemétdombon
Kitakarította a disznó ólat,igaz csak szóban
Elcsaklizta 3millió ember pénzét,náluk jobb helyen van
Ez csak egy pár dolog ilyen rövid idő alatt.Mi fog jönni még.
Húzhatnánk azt szekeret, de nagyon öntelt emberek ülnek a tetején.
Magyar valóság,XXI.század.Ilyenek vagyunk.De van egy elrendeltetés,ha tetszik ha nem.Nekünk itt a hazánk,közel 10 millió embernek.Láthatjuk így és úgy a dolgokat-jogunk van ki is mondani-de ha nem vagyunk képesek egyfelé húzni a szekeret,abból megint csak bukta lesz.Na ez az,ami biztos ebben a bizonytalan életben.Én így vélem.
Tisztelt kommentelő társak, az önök jóvoltából ez az újság élclapként is remekül megállja a helyét.
davidoff90!
Off!
Akarom mondani uff...!
"Nekem higgy, ne a szemednek"Én már a szememnek sem hittem, mikor az EP képviselők tüntetőleg az üres oldallal megjelent újságokat mutatták fel Orbánnak.S volt közöttük nagybetűs fejléccel MAGYAR NEMZET is.Pedig az nem jelent meg üres oldallal.
Patriotism is the last refuge of a scoundrel = a gazember utólsó menedéke a hamis hazafiság.
Boswell beszámolója szerint Samuel Johnson jelentette ezt ki 1775 Április 7.-én este.
Ezt az inget bizony szemünk láttára magára vette a Nemzetvezető az európai parlamentben..
Különben is Madarat tolláról, Orbánt Bayerjáról….
davidoff!
Az említett hívek abba a kategóriába tartoznak akik még azt is elhiszik: azért rövid és puha, hogy ne fájjon.
Orbán mindig elfelejti-vagy nem is tartja lényegesnek-hogy nem mondhat azt amit akar.Mindig az aktuális közönségnek beszél,gond nélkül mondja az ellenkezőjét annak amiről máshol szónokol.
Teheti?Teheti.A híveknek tök mindegy mit mond,össze tartja őket a másik oldal gyűlölete.Hazatérve-ha netalán tán valamelyik merész újságíró vagy riporter szembesíti a mondandójával-vagy letagadja,vagy azt mondja hogy ő a magyar nép áldozatvállalása előtt tisztelgett és a külföldet is erre ösztökélte,vagy mellébeszél ,s erre már nincs reakció.
Erősen úgy néz ki,hogy Orbánt megszorítani csak külföldön tudják.Ott szembesülhet azzal,hogy mi a vélemény róla és a politikájáról.No nem baj,azonnal szabadságharcba kezd,mert a hívek ezt igénylik.Lábához borulva köszönik meg,hogy megvédte a hazánkat./amit egyébként senki nem támadott/És falják a mannát,tapsolnak a "nekem higgy ne a szemednek"Mágusának.
Egy párttikár apától ilyen nevelés kapható.
Orbánt nem tanították meg gyerekkorában, hogy idegen tollakal ékeskedni nem dicsőség.
Harciasan cincog az egér, hátha megijeszti az oroszlánt.
Ennek az embernek a Gepetto az apukája !
Orbán élt a viszontválasz jogával. Harciasan oktatta ki az EP-t, antidemokratikusnak nevezte a német médiatörvényt. Úgy viselkedett, mintha a magyar parlamentben szólalna fel, saját kis királyságában.
CIKI...................!!!!
„Németországban nincs állami sajtófelügyelet”
A csoda beköszöntött napjaink újjászervezett "köcségvetése" a kenyér árát FELMINŐSÍTETTÉK!
KONTÁROK!