Azt állítja Bíró Zoltán...

Köszönöm a jókívánságot.
Viszontlátásra!

Kedves Nagynepappe!
Köszönöm a társaságát, s miután úgy érzem, van közünk egymáshoz ebben a virtuális kapcsolatban, boldog névnapot kívánok. Viszontlátásra!

Kedves Kobun!
Magam is "első generációs" vagyok, talán azért érzékelem másként a dolgokat.
Az én apám 1928-ban született , és bár igen jóeszű gyermek volt, nem tanulhatott:a nagyanyám 14 gyermeke( 6 meghalt, 8 élte meg a felnőtt kort) közül a másodikként segíteni kellett a családnak, ami azt jelentette, hogy iskola helyett "kiscselédnek" kellett mennie.
Sokat mesélt a gyermek- és fiatalkoráról, ne dícsérje nekem senki a Horthy-korszakot.
Amikor 1944 őszén elvonult a front a városból, az apám Zs. nagyságos úr kocsisaként kirendelve hordta az orosz katonák holttesteit a temetőbe./Németek nem voltak, biztosan elvitték a holttesteket magukkal./
Az én apám mindíg azt mondta, hogy akármi van, csak háború ne legyen!Az ő "szeptemberi emléke" az volt, hogy a nagyanyám elküldte őt a pékhez a liszttel.Útközben ütött a toronyóra, és mivel iskolába kellett volna menni, szólította a kötelesség, hát a talicskán lévő zsák lisztre felültette a nagynénémet és ott hagyta a templom előtt, elment az iskolába. Felnőtt fejjel tett több szakmából szakmunkásvizsgát.
Amikor a kislányom óvodás volt, egyszer kerestük őket, hogy hol lehetnek, hát a padláson olvasta az apám a Toldit az unokának, szörnyű melegben...
Bocsáss meg, hogy ezt a nagyon személyes dolgot elmondtam, de az oktatásban dolgoztam évtizedeket és egyre jobban hiányolom azt a tudásvágyat, ami a korábbi nemzedékeket jellemezte.
Úgy gondolom, ez a tudásvágy lenne a legfontosabb, amit át kellene adnunk az utódoknak, de ez most nagyon hiányosan történik.
Hozzászólásaidat nagy érdeklődéssel olvasom, a kiszolgáltatottságra és a megaláztatásokra magam is nagyon érzékeny vagyok.
Kívánok gyógyulást és jó egészséget! Ne veszítsd el a reményt!
Üdvözlettel
Erszébet

Kedves Nagynepappe!
Nem számítottam rá, hogy valaki "ebben a térben" figyelemre és megjegyzésre méltatja bő lére eresztett megjegyzéseimet. Ezért jobb napom lesz. Köszönöm.
A pesszimizmus a mai korban, különösen nálunk, egybeesik a relizmussal. Aki ma optimista, személyiségének egyéni adottságán múlik inkább, és nem a valóság ismerete miatt az. Ha csak arra gondolunk, amit Bolgár György, Bíró úr megnyilatkozására tett reflixiója alapján nekem eszembe jutott és belenéztem a netes adatbázisba, kevés derűlátó gondolatom támadt. Szeretném aláhúzni, nem csak a helyzet "milyensége" okozza "reális pesszimizmusomat", hanem az esélytelenség észlelése, ami elsődlegesen a Te megállapításodból vezethető le: a tömegbutítás és a sarlatanizmus a tudománynak nevezett, drágán üzemeltetett szférában. Ilyen esetetekben, amikor az Isten (és az elit) az eszét vette az embereknek, beszéhetünk egyenruháról, szerethetjük "őt" vagy "másokat" stb. De nincs megoldás, ami közösségi erőfeszítéseket igényel.
Pedig elméletileg mindíg van, ha van hozzá szándék. Én ezt nem látom, hogy komoly emberekkel, komoly munkát lehetne végezni az államszervezés területén. nem a 3,5 millió kemény robotmunkát végző emberekről van szó! Ők teszik a dolgukat, mennek a szalghoz és este haza. Kifizetik az adókat, a bankok jól lehúzzák őket, állami asszisztenciával. Én "itteni" (nem is azt írtam, hogy magyar) értelmiségiféleség vagyok, első generációs, aki végigjárt néhány rétegkultúrát és néhány más ország kultúrájához is alkalmazkodott. Rossz néven veszem mindenkitől, aki ezt az apró jelenséget, tehát a 3,5 millió bérrabszolga kiszolgáltatottságát a demokrácia, a jogállamiság és az árutermelő piacgazdaság magátólértetődő kísérőjelenségének tudja be. Bárkiről legyen szó, személyekről, szervezetekrő, no meg persze ilyen pártjellegű gyülekezetekről.
Bocsáss meg, túltengtem kissé, de most ráértem körülnézni az ujságokban, lábadozom egy műtét után. Nemsokára megyek, reménytelenül változtatni a dolgokon. Úgy megyek, hogy előre tudom, szinte reménytelen. Lassan az embernek az önbecsülése is kárt szenved, amikor napról-napra, szándékolatlanul csak eredménytelenség, hiábavalóság, falrahányt borsó a munka eredménye.
Tisztelettel és köszönettel, Kobun Itoh.

Kedves Kobun!
Bolgár György biztosan nem fog válaszolni, én sem merném venni a bátorságot a válaszra helyette, nehogy félreérts, kérlek!
Ahányszor olvasom a fejtegetéseidet, mindíg úgy érzem, hogy alátámasztod a pesszimista énemet.
Azért nehogy abbahagyd!
A legutóbbi bejegyzéseidet olvasva attól félek, teljesen igazad van, mert nemhogy az "okosodás", hanem a teljes elbutulás/elbutítás felé haladunk. /Magam sem vagyok kellően biztos pl. abban, hogy bizonyos szavakat egybe vagy külön kell-e írni, de ez csak egy nagyon kis része a nem tudásomnak, természetesen./
Azért az, hogy ez a BZ interjú a Magyar Hírlapban jelent meg, azt jelenti, hogy nagyon sok, azon az oldalon álló emberhez eljutott, és befolyásolja őket.
Hozzájuk nem jut el semmilyen cáfolat, bármennyire szakszerű legyen is.
Ma a leginkább befolyásoló, formáló tényezők a televíziók, az iskola sem tud velük versenyezni.A középiskolások legtöbbjének délutánja azzal telik,hogy nézik a bárgyú sorozatokat, "kibeszélő" műsorokat, stb.
Az elektronikus média szerepe egyedülálló, a szerep betöltése pedig a jövőre nézve kataszrofális.A szülők egy része azt gondolja, hogy elég a gyerekekről fizikailag gondoskodni.
Ha bizonyos "régi" kategóriákban gondolkodunk, akkor társadalmi méretekben a tudásban "szűkített újratermelés" folyik.
Természetesen egyénileg ez nem törvényszerű, ha a szülők tudják a gyermeket iskoláztatni, akkor ő kiemelkedhet.
Ma az határozza meg a gyermek jövőjét, hogy hová születik./Úgy, mint nagyon régen is./
Egyetértek a kétségeiddel.
Üdvözlettel
Erzsébet

Bolgár Úr!
A kérdés tehát az, lehetséges-e ezt a növekedési szükségletet és hogyan finanszírozni a humántőke biztosítását illetően? A mai gazdasági, politikai stb. helyzetből kiindulva, "kétségeim vannak" a válságból történő kikászálódásra.

Kedves Bolgár György!
Este már késő volt befejezni a hozzászólásomat. Ott hagytam abba, hogy túlságosan komoly kérdés, amit Ön igyekezett a helyére tenni. Bíró úrra nem is vezstegetem tovább a szót. Mitől nagyon fontos a humántőke problémája?
A Business Week, (USA) 2008. szeptember 19.-i számában Foster, M. tanulmányt írt, a világgazdaság stratégiai problémáiról, 2020-ig terjedő „szükségleteiről”. 2020-ig a világgazdaság emberi tőke szükséglete, a kvalifikált munkaerő iránt, 3,5 milliárd fő. Ezt a „befektetést” 12 év alatt kellene megtenni!
Ennyi tőkejuttatásra, externális költséggel előállított humán tőkére van igény a fejlesztésekhez, üzemeltetéshez és a gazdasági növekedéshez. (Ők ezeket, magyarul rosszul hangzó, „tudásmunkásoknak” nevezik).Foster azt állítja, hogy az USA-ban, 14 millió szakképzett vezetőállású munkavállalóra lenne szükség a gazdasági szférában, a mai gyakorlatban. Tehát a jelenlegiek nagyobb része alkalmatlan arra, amit csinál, persze nálunk is, csak kevesebben vagyunk.
Gondold el, mennyire alkalmasak és mire, a politikai területen tébláboló tudásmunkások! A korábban, említett, GÉS-ben közreadott számítások szerint, ha feltételezzük, hogy kedvezményesen, ezt az emberi tőkét, 15 millió forint per fő költséggel, Magyarországon hoznánk létre, akkor 1750 évig kellene a teljes GDP-nket erre költeni, (ötvenkétezer millió ötszáz milliárd forintot) az állami költségvetés bevételeit tekintve pedig, 2009-es központi, állami, költségvetési, bevételi főösszeggel számítva, (8300 millárd) kb. 5900. évre lenne szükség.
Valahogy erről az oldalról lehet felelős gondolkodással foglalkozni a felvetett társadalmi-gazdasági problémával. Magyarországon.

Bíró Zoltán, már csak meghökkentö zagyvaságaivak tud figyelmet kelteni...
Sosem tudta tisztán mit akar.. valaki mögött érezte csak biztobságban magát.

Egye fene, csak, hogy egy kis örömet okozzak Kegyednek: jóindulatú daganat! De csak a saját oldalamon állóknak jóindulatú, Kegyedéknek jókora daganat, ami remélem, jól a torkukon akad!

Tisztelt Bolgár György!
Arról nem beszélve, hogy a KSH-nál megjelent 2001-es adatokat is valorizálni szükséges a folyóárakra, illetve kiregészíteni az azóta, Ön által említett hatalmas humántőkebefektetések összegével, ráfordításaival.
Csak azért mondom meg ezt a körülményt, hogy még jobban látható legyen, Bíró úr "nagyvonalúsága" ezeknek az adatoknak (ha egyáltalán ismerné)az értelmezésében.
A tudományos "titokprostutúció" leleplezése azért is fontos, mert a társadalom kevésbé képzett rétegei számára a tudományos rangok, címek vagy csak hivatkozás a tudományra, tekintélynek számítanak, így könnyen félrevezethetőek ezek az emberek. Ebben a tekintetben nagyra becsülem az Ön törekvését, az említett két "cáfolatát" a tudományoskodó megtévesztésnek.

Bolgár Úr!
Most látom, a "GÉS 2002. októberi számában" is van egy számítás, ahol visszamenőleg történik kísérlet a humántőke befektetések nagysága válzozásának idődimenziós meghatározásában, az első világháború utáni évektől. Komoly érveket szerzhet a Bíró-féle tudományos halandzsa ellensúlyozására. Sajnálom, hogy a hazai értelmiség felszínen keringő képviselői, mint Bíró, egyszerűen figyelemre sem méltó a világ tudományos közvéleményének színvonalához mérve. Szomorú.
Ne értsen félre, nem "oktatni" ebben a félreértősdi világban. Ezeket a részleteket nem is Önnek kellene tisztázni, hanem a szakirányú dolgokban jártas tudományos embereknek. A tudományra hivatkozással hülyítik az embereket, legutóbb Csath Magdolnánál vettem észre ilyen szándékot. Sajnálatos, hogy ő ezt komolyan veszi, nem tudatosan beszél össze-vissza.

Kedves Bolgár György.
Az ország vagyonának viszonylag pontos felmérését legutóbb a hatvanas években végezték el az OT munkatársai.
Vannak becslések ma is, 24-30 ezer milliárd körül lehet a tárgyi vagyoni érték.
A humántőke kummulált értéke meghaladja a 90 ezer milliárdot, amiben nincs benne a családi nevelés munkaráfordításainak ára. Bródy A. számításait nem ismerem, viszont a Gazdaság és Statisztika c. (GÉS) folyóiratban a KSH által elfogadhatónak tartottszámítások találhatók, 2001/4. illetve 6. számában.
A probléma nem Bíró fejtegetéseiben van, hanem az iszonyúan nagy, befektetett humántőke kihasználatlanságában, a magas aktívkorú halálozási rátánkban, a munkanélküliség magas arányában.(Lásd. Kritika c. folyóirat, 2006/12.
Az a baj, hogy Bíró is azt hiszi, mindenhez ért, hallottam néhány megnyilvánulását, nem szabad komolyan venni, legfeljebb propaganda műfajban, hiszen abban most mindenki mindent hablatyol. Ez túlságosan komoly probléma ahhoz, hogy propaganda szintre ereszkedve beszéljen róla Bíró, de bárki, rajta kívül.

Egy ilyen Bíró-féle tévelygővel kár vitatkozni. Szót sem érdemel, nem tényező, csak egy pörsenés a politika mocskos palettáján.