Ebben a rovatunkban hivatásos közírók gondolják tovább a 168 Órában megjelent valamely témát, kiegészítve vagy vitatva, helyeselve vagy elutasítva. Lapunk fenntartja a rövidítés és szerkesztés jogát, akár egyezik az itt megjelent vélemény a szerkesztőség álláspontjával, akár nem.
Kedves Mester Ákos, ékesszóló érveléssel győzted meg olvasóidat arról, hogy különféle meggondolásokból, azaz taktikai okokból nem érdemes hallgatni az útszél züllött hangadóinak kiabálásairól. Az őrjöngő jogásznő, a póló- és állítólagos bombagyáros, a krónikus antiszemitizmusban szenvedő Zsírtáltos egyesek szerint szóra sem érdemes. Bármit tesznek, a partvonalról kiáltoznak be. Vitába bocsátkozni velük – az ő hírüket és rangjukat növeli.
Ez valóságos dilemma, így érthető, hogy egymástól eltérő, bizonyos jogosultsággal fellépő álláspontok alakultak ki. Az adott kérdésben, hogy érdemes-e a Magyar Fórum című sajtóterméknek felróni a nyíltan antiszemita címlapot, nehéz egyértelműen felelni. Az antiszemitizmus Magyarországon átlépte az európai érzékenységi küszöböt. Milyen lehet a szélsőjobb „beetettségi szintje”, ha komoly arccal előadható az, hogy egy magyar miniszterelnök-jelölt mögött Simon Peresz izraeli államfő áll? A magyar neonácik úgynevezett palesztin kendőkkel vonulgatnak. A világ szenvedő népei közül még csak véletlenül sem afrikaiakkal és ázsiaiakkal szolidárisak. A terrorizmus jelképét kötik az arpádsávhoz: az egyik értelmezi a másikat.
A dilemmát az teszi nehezen eldönthetővé, hogy a marginálisnak vélelmezett csoportok láthatósága és veszélyessége megnövekedett, a látványpolitikában ők uralkodnak, s máris átalakították a polgári ünnepek szerkezetét.
Ez a szerkezeti átalakulás megtévesztő. Hegel nyomán egykoron Marx azt vélelmezte, hogy a történelemben alkalmanként minden kétszer játszódik le, elébb mint tragédia, majd másodjára bohózatként.
Korunkra az egyenlet megfordult. Bohózattal tolakodott fel a színpadra a macskajancsik serege, Chaillot bolondjának szerepében a jogvédő asszony, s egy főszerkesztő afgán szőttesben közszolgálati kötelességének érzi közölni, hogy az őszödi beszéd vezető szocialistáktól jutott el hozzá és Eduardo Rózsa-Floreshez, a Jobbik egyik oszlopos anarchistájához.
A bohózat azonban veszélyeket rejt, a jelenség véresen komoly, és semminemű taktikázás el nem űzi. Két új elem merült fel benne. Az első a fegyveres felkelésre biztatás, karöltve az elszámoltatási fenyegetéssel. A másik a holokauszttagadás mint a szélsőjobbot megalapozó ideológia.
A holokauszttagadást nem a jogrendszer gyengesége miatt büntetik a nyugat-európai országokban. Hanem azért, mert a közélet egészsége megköveteli a peremcsoportok periférián tartását. Ez büntetőjogi, és nem ideológiai kérdés: a véleményszabadság értelmét annak határai jelölik ki. Omnis determinatio est negatio. Minden meghatározás csak annak határaiból fogható fel – fordítom szabadon Spinozát. A parttalan véleményszabadság a Hyde Park, de nem a Trafalgar Square. A holokauszt megtörténtének elismerése az emberi jogok elismerésével egyenlő, s aki ebből kiiratkozik, az a modern kori terrorizmus előszobájába lép. Egy véleményen az iráni elnökkel – gyalázatos.
A jogásznő azzal fenyegette meg a szabad demokrata képviselőt, hogy bírálata besegíti a Jobbikot az Európai Parlamentbe. Nos, mi éppen erről vitázunk. Taktikai okokból nem érdemes hallgatni arról az őrületről, amelyik megbuktathatja a demokratikus berendezkedést.
Mondható persze, hogy a második világháború ideje elmúlt, az unokák és dédunokák nem örökölhették a bűnt, miért éppen a holokauszt a kritérium?
A bűn nem örökölhető, de a felelősség igen, mondta erről egy bölcs. Egy utat tévesztett történelem kiigazítása éppen az utódok feladata. Amikor a holokauszthoz vezető ideológiák feltámasztását hallják – mint például ez: idegeneknek árusították ki az országot, vagy: aránytalan szerephez jutott egy judeobolsevista csoport stb. –, akkor éppen az utódok veszélyérzetének kellene felébrednie.
Szólni kell? Inkább üvölteni. Csodálkozni. A megvetésnek és a felháborodásunk hangot adni. Az Üvöltés című vers szerzője, Ginsberg arra tanított, hogy időnként vegyünk egy mély lélegzetet, szívjuk tüdőre a levegőt, s mondjuk: AH-AH!
Annyit azért mindenképpen suttogjunk el: AH.
Nem erre számítottunk.
Ungvári Tamás
HozzászólásokÖsszesen: 15 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
LegelÖl, nem legelŐl! A Benő-félék pedig a legelőn!
Pontosan azért kell törvényileg szabályozni.....
Okos törvényekkel, ami nem engedi az emberi természet elállatiasodását.
Mindenki úgy beszél az országban aki most megbotránkozik az ujnyilas, antiszemita hungarista stb nézeteken, mintha az égböl potyant volna ide hirtelen.
Aki kicsit is ismeri a magyar történetet, az pontosan tudja, hogy a magyar társadalomban az antiszemitizmus a rasszizmus az idegenek elutasitása a XIX század utolsó harmadában már jelen volt. Soha sem pusztult ki. Az antiszemitizmus rasszizmus olyan volt mint a népdal, szájrúl szájra, családon belül apáról fiura szállt öröklödött.
Valahol itt kell kezdeni az elgondolkodást.
Kedves bugyuri és Karácsony Benő ott téved, hogy az elmúlt években nem vöröscsillagot viselő, vöröszászlót lobogtató bőrkabátosok üvöltöznek arról úton-útfélen, hogy Sztálin jó apa volt, a táborok nem léteztek, a kitelepítéseket meg egyenesen a levegőváltozás miatt találták ki az úri népeknek... Semmi ilyesmit nem tapasztalhatott, legalábbis Magyarországon. Miért kellene a nem létezőtől elhatárolódni? Úgy tűnilk a mai nemzeti csőcselék kizárólagosan a nyilas eszméket hajlandó szajkózni. Majd ha lesz ellenpélda, biztos vagyok abban, hogy az említett személyiségek azellen is felemelik a szavukat. És én akkor is egyet fogok érteni velük.
Csakhogy oly korban élünk, hogy aki AHázik, annak a szerkesztöségét körbe veszik a pl. a goj motorosok.....
Vagy itt is mondják csak mondják..kelepelnek, kelepelnek...AH-AH-AH....
Omnis determinatio est negatio. Minden meghatározás csak annak határaiból fogható fel – fordítom szabadon Spinozát.
Én meg így fordítom nem szabadon, hogy: "Minden meghatározás tagadás". Pontos is, hű is. Igaz, akkor meg nem passzol az eszmefuttatáshoz. "Csak pontosan és szépen....."
Nos a már annyiszor mondottak alapján, nagyon sok oldalról közelítve a demokrácia kificamodott értelmezése, hihetetlen károkat tud generálni. Mindezt rá vetíteni a felnövő generációra / gyerkek / átkos könnyelműség. Itt jön ki szelet vet, vihart arat!
Látja,kedves Karácsony Benő,ezért unom én már az egész szócséplést,hiszen ezen az oldalon nem is értik miről beszél!
Az ami ma tapasztalható Magyarországon, a "szólás szabadsága" cimén,
mondhatni köznapi nyelven:hányingerkeltő.Ebben az "irástudóknak" óriási
a felelőségük.Mondhatni:felkészületlen "firkászok" követnek el merény-
letet a szólás szabadsága ellen.
Node kéremszépen! Mester Ákost, Ungvári Tamást egysoron emlegetni a többi 'urral'......
Ezt a képtelenséget.....ezt a zavart a fejekben, hihetetlen.
Így van, kedves Karácsony Benő! Meg Hegel és Spinoza is szégyellhetik magukat! És ha macskájuk van, az is! De főleg mindenki, aki elolvassa a cikket, mielőtt hozzászól!
Ha akár a rendőrség, akár csak valamelyik médium főszerkesztője fellép ezek ellen az emberek ellen, vagy nem adja meg nekik az általuk elvárt nyilvánosságot, azonnal a szólásszabadság megszüntetéséről beszél minden jogvédő, alkotmányjogász, és liberális.
Majd másnap ugyanők szörnyűlködnek a közállapotokon!
Akkor hogyan is van ez?
Én nem gondolom , hogy a lap Főszerkesztője lekicsinyelné a szélsőjobb
egyre merészebb megnyilvánulásait.Idézni nem tudok , de az emlék élmény "itt van" - több ízben is nagyon határozott már-már felhívás jellegű - írása figyelmeztet a nyíltan náci rigmusok elszaporodására . Nem csak az utcán , a lelátón , hanem mára már a médiában is ! Valami szörnyen kicsúszott az országot a fejlődés és a demokrácia irányába terelők kezéből. Mondjuk ki nyíltan : nincs ellenszer és elgondolás se
szembeszállni minden egyes fórumon ,ahol ott vannak. NINCS ! Akinek kétségei vannak a csürhe képességeiről , annak egy fejbekólintós ébredést kívánok , amíg nem késő ! A "nem gondoltuk volna" az nem jó semmire , ezt a mondatot most rögtön felejtse el minden épkézláb normális ember !!!
Nagy kár, hogy a társadalom nem lép fel ellenük.
Az lesz a vége, tragádia......hazudjak benne.
A parttalan szólásszabadság valóban a demokrácia vesztét jelenti.
És még mindig: legelöl.