Múlt hét elején volt a premierje Debreczeni József Arcmás című új kötetének. A kiváló közíró Orbán-portréja és politikai helyzetelemzése lesújtó következtetéssel zárul. Avval, hogy ha a jövő évi választások után a Fidesz kétharmados többséghez jut az Országgyűlésben, az lényegében a parlamentáris demokrácia végét jelenti majd. Sőt! Debreczeni szerint Orbánék több cikluson át tartó hatalma következik, és „még az is optimista verzió, hogy előbb-utóbb fordul a kocka, és újra érvényesül a demokratikus váltógazdaság”.
A könyvbemutató napján, este – egy időben a Debrecen–Liverpool BL-meccs TV 2-n látható közvetítésével – az M1 felvételről adta Bajnai Gordonnak a Corvinus Egyetemen tartott előadását. A miniszterelnök „a józan ész gazdaságpolitikájáról” beszélt, a Magyarországot súlyosan érintő gazdasági válságról.
A két eseménynek nincs köze egymáshoz. Hacsak az nem, hogy mind a válság, mind pedig Orbánék esetleges kétharmada mindannyiunkat „súlyosan érint”. Ez pedig nem léha játék a szavakkal, hanem olyan tény, amelyről igenis beszélnünk kell. Ám Bajnai Gordon – nagyon helyesen – ki sem ejtette száján a jobboldal vezérének a nevét. Egyszerűen nem volt szüksége rá. Gondolom: idegenkedik a handabandázó kampánybeszédtől, és egyébként sem természete a rettegtetés, a riogatás vagy a személyeskedés.
Olyan hangot ütött meg, úgy beszélt fiatal hallgatóihoz, mint ha nem is politikus lenne. Semmi manír vagy lábujjhegyre állás. Sem délceg öntetszelgés, sem egyéb fölösleges szerepjátszás. Látni való volt: ennek az embernek nem víziója van, hanem koncepciója. Szeretne valamit nagyon megértetni, ezért hát világosan fogalmaz, egyszerűen beszél. Mint egy civil.
Nem túl lendületes, viszont logikus. Azt fejti ki, hogy ha az egyensúlyt helyreállítjuk, visszatér a bizalom. Ha visszatér a bizalom, ismét erősödni tud az árfolyam. Ha erősödik az árfolyam, tovább erősödik a bizalom, és csökkennek a kamatok. Ha csökkennek a kamatok, a vállalkozások finanszírozása megint reálissá válik, beindulnak az exportpiacok, és stabil árfolyam mellett elindulhat a növekedés. Nem csinál titkot abból, hogy jelenleg még csak a kamatok csökkentésénél tartunk, hogy az IMF adatai szerint Magyarország 2010-ben még fél százalékkal visszaesik, de biztatónak tartja, hogy – ugyancsak az IMF szerint – „2011-től Magyarország viszonylag folyamatosan képes lesz beállni a négy százalék körüli növekedési pályára”.
Bajnai dokumentálja, hogy a nemzetközi gazdasági szakértők és elemzőintézetek mit mondanak rólunk. Azt, hogy Magyarország negatívról stabilra javította az adósságkilátásokat, hogy a cseh–lengyel–magyar trióból mi lehetünk az elsők, akik bevezetjük az eurót, idézi a Le Monde-ban megjelent cikket, amely szerint a régió többi országának Magyarország mutatta meg a kivezető utat a válságból. „Kezd visszatérni a bizalom” – állítja Bajnai Gordon, és csak annyit enged meg magának, hogy hozzátegye: „Kívülről már látszik, belülről meg azok nem látják, akiknek nem érdekük, hogy ez látszódjék.”
Csak címzettje van a mondatnak, éle nincs. Ami tökéletesen rendben van, hiszen Bajnai támadókedve a kevésnél is kevesebb, viszont egyszerre több irányba mutat toleranciát és megértést. Azokról a szegényekről beszél, akik nem tudnak kikeveredni az adósságaikból. Azokról, akik felküzdötték magukat az alsó középosztályba, de minden kuporgatás ellenére félő, hogy most visszacsúsznak, mert képtelenek már fizetni a devizában fölvett hitelek magas kamatát.
Kétség nem fér ahhoz, hogy Bajnai őszintén és komolyan beszél. Kiegyensúlyozott, nem gazsulál senkinek, és nem halandzsázik. Mondom: civil. Ami persze lehet kétes dicséret is, mintha azt akarnám körülírni: nem igazi politikus. Pedig csak azt szeretném eldadogni itt, hogy a jövő tavasszal távozó miniszterelnök más, mint mások. És hogy őt ez nem pejorálja, hanem felértékeli, ugyanis abnormális viszonyok között, az eszement konfrontációk idején ez mindenképpen javára szól. Szerintem külföldi megfigyelők és a hazai helyzetről közvetlen tapasztalatokat szerzett nagykövetek is úgy látják: nekivadulók közt végre egy csöndes magyar, egy disztingvált európai.

Bajnai Gordon sejtheti, sőt tudhatja: egyetemista hallgatóságának java része inkább a politikai jobboldalra húz, de ez számára most érdektelen. Nem udvarol nekik, nem kábítja őket. Nem akar senkit „átfordítani”, elvarázsolni, mert közönségét nem delejezni, hanem informálni szeretné. Nem akar retorikai virtuózként szellemeskedni, de ügyesen reagál, amikor a projektor véletlenül feje tetejére állítja a prezentáció egyik fontos táblázatát. Nem akar alkalmi vátesz lenni, sem vezénylő tábornok, sem valamely nemzeti hős reinkarnációja. Nem akar senkit megbabonázni, elkápráztatni – bármiről beszél, civil marad, és egy pillanatra sem lesz belőle politikai idol.
Orbán színesebb, energikusabb, ütősebb figura. Bajnai szelídebb, szerényebb: nem akar „jókat mondani”, nem hetykézik, és nem szórakoztat dakota közmondásokkal. Nem táltos – ahogyan Kósa Lajos minősítette egyszer Orbán Viktort, amikor még volt mersze hozzá –, és nincs olyan jelentős vivőereje, mint Gyurcsánynak. De hiteles, higgadt, összeszedett. (Elődjét idézve: „Mi az, hogy! Nagyon is!”) Nem ígérget, inkább számolgat. Nem úgy, mint egy országmenedzser, inkább úgy, mint egy fiatal egyetemi oktató. Harmadszor mondom: hál’ istennek, civil.
Van bátorsága ahhoz, hogy merjen kicsit álmodni, viszont azt a benyomást kelti: az ő álma megvalósítható (lenne). Megmagyarázza, milyen kockázattal, mennyi áldozattal, milyen várható visszahuppanásokkal, de mégis mindig fölfelé kapaszkodva tudnánk kijönni a gödörből. Mindezt póz nélkül teszi, mint egy speciális feladatra vállalkozott szakértő, aki kiszámolja és megtervezi, miként lehet lépésről lépésre feljebb jutni. És aki azt is tudja: a kikecmergés után még kutya kemény sziklamászás következik. Annak a „sziklatúrának” már nem ő lesz a túravezetője. De figyelmeztet: a további kapaszkodás elkerülhetetlen, a sziklából pedig nem lehet vizet fakasztani. És ha valaki azt hinné, kőolajat igen, abból gáz lesz, de nem olyan. Érthetőbben: nem olyan, amellyel egyszer és mindenkorra megoldhatnánk a mindenki mástól független, önálló nemzeti energiaellátást. Gáz lesz az is, ha úgy gondoljuk: a hiánycél anynyi, amennyinek jónak látjuk, és ha hitelezőinknek ez nemigen tetszik, akkor az eddigi szívességek után tehetnek nekünk egy újabbat.
Természetesen Bajnai ezt nem így mondja. Ez csak ironizáló újságírói „műfordítása” annak, amit a jelenlegi miniszterelnök érzékeltetni akar a jövő „csodatevőivel” és a bennük vakon bízó csodavárókkal. De mond nekik még valamit, ami talán az eddigieknél fontosabb üzenet. „Hogyha ezt a válságot nem képes jól kezelni a világ, akkor olyan radikális társadalmi folyamatok indulhatnak el, amelyek mindenütt veszélyeztetik a demokráciát. Látjuk Magyarországon, és máshol is, hogyan erősödik a nacionalizmus, a bűnbakkeresés, az erő kultusza, hogyan izmosodnak a szélsőséges mozgalmak” – figyelmeztet arra, hogy miként kerülnek elő a válság idején ismét a borzasztóan avítt ideológiák. „Ez nagy kockázat – mondja Bajnai Gordon –, ezért a gazdasági válságkezeléssel foglalkozóknak is dolguk megerősíteni a társadalom immunrendszerét, és a leghatározottabban fellépni a demokráciát veszélyeztető antidemokratikus mozgalmakkal szemben.”
Bizony jó régen volt – van annak talán néhány éve is –, hogy egy magyar kormányfő nyilvános szereplése után kicsúszott az ember száján az önkéntelen tetszésnyilvánítás: bravó!
Most – alighanem halkabban, de hasonlóan őszinte elismeréssel – ugyanezt elmotyogtam a tévét nézve, amikor Bajnai Gordon befejezte az előadását, és elkezdett válaszolni a jelenlévők kérdéseire. Én éppen hogy azt kérdeztem volna tőle: biztos-e, hogy befejezte, miniszterelnök úr? Vagy lehet, hogy visszajön még? És kérdésemhez magyarázatként még hozzátettem volna: csak azért, mert – korábbi aggályaimat félretéve – már szívesen megnéznék egy Bajnai–Orbán-tévévitát.
Persze tudom, értem, megértem – nem most.
Majd legközelebb.
Ugyanis, bár Debreczeni József most megjelent Orbán-könyvének csaknem minden lényeges megállapításával egyetértek, azért nem vagyok annyira borúlátó, mint ő. Vele ellentétben úgy hiszem: annyira azért nincsen távol az a reménybeli legközelebb.
HozzászólásokÖsszesen: 65 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Örülök hogy ismét találkozhattam a véleményével-amit őszintén tisztelek-mohabá.Megértem az indokait.És csak irigyelni tudom,hogy képes kitartani-minden negatív tapasztalata ellenére-a preferált oldalon.Én azt gondolom,hogy Bajnai jó miniszterelnöke az országnak.A lényegre koncentrál,hiába röpteti percenként felé a kesztyűt Orbán,nem veszi fel.
A történelemben nincs olyan,hogy mi lett volna ha..De úgy hiszem,ha nem Orbán hasonmása Gyurcsány kerül a párt és az ország élére,nem így alakul.A két dudás nyilván nem fért meg egy csárdában.Bár lehet hogy tévedek.Sose tudjuk meg.
Jó egészséget,kellemes ünnepeket kívánok.
Tisztelt kocsobur!
Rátapintottál a lényegre. Bajnai és Oszkó gazdaságpolitikája az, ami a lehető legközelebb hozza hozzánk az eurót. Az IMF és az EU 2013-ra jósolja ha EZ folytatódik.
És mit ígér Orbán? Jut a kórházaknak, a MÁV-nak, a BKV-nak, az oktatásnak, visszajön a 13.-havi, épül metró, híd, stadion. De természetesen csökkenni fog az adósságállomány is, meg a hiány. És van, aki ezt el is hiszi....
Tisztelt hozzászólók! Többször írtam le, most is azt teszem: hol van az a 2/3-os többség? Jobb oldalinak tartom magam, de talán lesz egy minimális 51%-os "győzelem".Miért jósolunk előre, hiszen annyi minden történhet még: megfordul a gondolkodás mód, rengeteg bizonytalan választó ráébred, hogy hova kell szavazni, valószínű, hogy balra./ Fogcsikorgatva, de fejet fogok hajtani!/Bajnai beszéde: le a kalappal, nagyon sok mindent megértettem.Azért nagyon is érthető "kiszólásai " voltak a Fidesznek. Ennek ellenére nem fogok az MSZP-re
szavazni!Bocsássanak meg, nálam ez valahogy: összetett, érzelmi és nem racionális döntés,vélemény.A Fidesz négy évig volt kormányzáson, az MSZP már hét éve: több ideje volt, hogy rendbe tegye dolgainkat.Nem esik jól, hogy "ostobának és papagájkommandósnak titulálnak", de valahol megértem: hiszen a bal oldali hozzászólók azt mondják, mint a Népszava ,168 Óra: keményen, Népszabadság: lágyabban.Én ezeket a lapokat olvasom, nem a Magyar Nemzetet, Magyar Hírlapot, nem nézem a Hír és Echo TV-t: egyszerű:
így megismerem a másképpen gondolkodók véleményét, gondolatait.
Kár, hogy itt néha a leírt színvonalas gondolatok: méltatlannak tűnő
köntösben jelennek meg./Trebits,őszike13,Irogattyú:Bajnai tényleg okos és nem fanyalog a siserehad, az igaz én csak magam nevében írhatok!
Igazi Trebits!
Ahogyan mondod, tökéletes!
Te mondod mennyit loptak Oerbánék, mások mondják az SZDSZ és MSZP mennyit lopott! Hogyan lehet így beszélni. Te mondod hülyék Orbánék, mások mondják, hülyék Bajnaiék és Gyurcsányi. Ráadásul mindkettő igaz. Így már csak azt kell kiválasztani, melyik irányban vagy érdekelt segget nyalni. Az lesz tistességes olda, nem lop, okos stb. Te meg zavaros agyú leszel, ha sokáig benne meradsz az ilyen süketek között zajló beszélgetésben.
A Fidesznek a leghüségesebb és legerösebb szövetségese az ostobaság. Látható itt is az un "jobbos" megnyilvánulásokban. Nem gondolkodnak - nincs is mivel - csak szajkozák a Fidesz agit.prop anyagot. Müködik a futballszurkolói szindroma.
A Fidesz esetleges hatalmával megindul a rendszervisszarendezödés. Láthattuk mi is történt 1998-2002 között, közpénzekböl a fidesznyik klientura kiépítése melynek során a szakertélem nem volt érdemi dolog, ezért sok ostoba tehetségtelen senkik kerültek felelös pozicióba. A Fidesz kormányzás alatt 3.000 milliárd Ft tünt el a büdszéböl mely többek közözz a magánzsebekbe való juttatáson kivül épült a fidesznyik médiabirodalom.
Bajnai egy okos értelmes ember.
Joggal fanyalog a fidesznyik siserehad.
Őszike13!
Mester Ákos privát ügye, kinek és mikor nyalja a seggét. Az, hogy mi erről, mint publicisztikai telesítményről, tartalmilag onanizáljunk, részemről nem járható út. Ezt neveznék, igen feltűnő kierőszakolt, szellemei manipulációnak: zengjük együtt Mesterrel Bajnai jalenét, múltját és jövőjét, a haza nagy gyerekének teljesítményét dícsőítsük, mert méltóztatott összehordani Mesternek tetsző baromságokat az egyetemen. (Egyébként nincs egyedül ott).
Ezért tényeg mellé kellett beszélnem, mert ezért a seggnyalásért (primitív és izléstelen, ettől lehet még kifizetődő valakinek) másokat fizetnek meg, mi nem ebből éltünk. Egymásét pedig ugyancsak nem nyaljuk, mert ez egy fórum, ha néha nem is úgy látszik. Bérnyalásokat ne vállaljunk.
Az látszik ,sikeresen ellett terelve esmét a téma.....nem a cikkrölaz cikkíróját fikázzák.
Kobun!
Veled sem érdemes beszélgetni, mert te is csak kijelentesz, a hozzád intézett kérdést ki kerülöd, nem elsö esetben.
Kedves Írótársak!
Hol lehet ezt az előadást, teljes terjedelmével, vágatlanul megtekinteni?
Köszi!
Egy buta: méra
Mester láthatóan nem Bajnairól beszél. A nagy benyaláson túl, szokás szerint jön az Orbánfóbia.
" Sem délceg öntetszelgés,sem egyébb fölösleges szerepjátszás.
Ennek az embernek nem víziója van, nem akar vátesz lenni, sem vezénylő tábornok"/ bezzeg annak a másiknak, akinek nem írom le a nevét, de hisz úgyis tudjátok/ "Nem valamely nemzeti hős reinkarnációja". De nem ám.
Ezt látjuk Mester Úr,elég ha ránézünk. Sok minden lehet még belőle, de Nemzeti Hős, az aligha. Az ki van csukva.
Már , hogy is lehetne víziója,sőt egyetlen önálló meglátása is alig, ha alapvetően hijján van ezeknek az adottságoknak.Neki a kisember szerep ál jól, mert ez a természete, neki sündörögve, fal mellet kell járni, és csak rövid időre előlépni.Ő egy igazi háttérember, akit most átmenetileg előretoltak, ne kopjon tovább a Gyurcsány imágója. A legkisebb figura a táblán , és ezt is valósítja meg.
Merjünk kicsik lenni, és ez Bajnainak minden szerepjátszás nélkül sikerül.
Lehet, Irogattyú, hogy én értelek rosszul.
Fogalmam sincs már ki és mit hogyan ért.
Ne haragudj, az is meglehet, amit írsz. Engem is fasisztáztak már, kommunistáztak és zsidóztak is. Bolond világ ez. Nem hiszem, hogy betolakodók lennének sokan. Egymást nem értő emberek vannak. Ez az út nem is jó arra, hogy értsék egymást. Talán ez a cél is.Szarok az egészre. Tömény sötét világ ez. Nem szeretnék senkit megbántani, itt mindenki bántott és frusztrált, szar helyen vagyunk. Ennyi. Primitív türannoszok foglyai. Mindíg ez is volt.
Kedves kobun! Most már tényleg nem értem Magát. Annyira hülyén fogalmaznék, hogy az egyik lezsidóz, a másik meg lemélymagyaroz? Azt hiszem, inkább én megyek el, itt már túl sok a betolakodó.
Npappe!
Ha figyelmesen elolvassa amit írtam, ugyanez a tartalma. A teljes, amorális és mára antiszociális gyülekezetek felelősek, 1990-től, megszemélyesíteni sem nehéz. Nem szeretném az ünnepek előtt elkeseríteni, de a vegetálás eszményi lenne. Amit Ön mond, nem demagógia, csak azoknak az embereknek, akik ezt a tragédiát előidézték.
kellemes ünnepet Önnek és szeretteinek. Én tényleg kilépek innen. Semmi különnbség a magyargárda mítosz és az irogattyúfélék csúcsmagyarkodása között.
Kobun,
most nem értünk egyet.
Szerintem a teljes politikai "elit" felelős (nyilván nem azonos mértékben)azért, ami mostanra itt kialakult.
Sőt, mi választók is felelősek vagyunk.
Az elhúzódó, hosszú válság bizonyára vegetálást fog jelenteni, gondolom.
Kivéve azokat, akik a húsos fazék közelében lehetnek.
Hú, de ronda demagóg voltam, de már annyira elegem van belőlük, hogy a rádiót sem hallgatom és a tv-n is csak az ismeretterjesztő csatornák műsorait nézem.
Megyek inkább karácsonyi ajándékot készíteni a családtagoknak, annak legalább haszna lesz.
Szomorú, kedeves Npappe! Az a kiút, amit én sem, Ön sem akar, akart: hosszú ideig elhúzódó, kegyetlen válság. Hogy így mondjam. Nincs a béke logikája szerint lárható megoldás. Eljátszották, felelőtlen emberek, azok, akiket itt is sokan, írásban mentegetnek és felelősség kívánnák tenni a jobboldalt. A jobb felelőssége jelenleg elméleti és potenciális, a valós felelőssége később derül ki.
Kobun,
mi a kiút?
Npappe!
Gyurcsányi, Bajnai az MSZP-vel, SZDSZ-szel megalkották a mai Weimart. Ennyi az egész. ártatlan emberek sokaságát áldozták fel.
Kocsobur,
a #49 helyzetelemzéshez kétség nem fér, de ha nem jó a Bajnai-féle kiút-vázlat, akkor mi a jó a jövőre nézve?
Az én számomra nem volt meggyőző az sem, amit OV-tól eddig hallottunk.
A hitelezők pedig dirigálnak, már csak olyan a világ, aki fizet, az muzsikáltat.
Az MTV-ről azt gondolom, lehet, hogy van adok-kapok az MSZP és az MTV között, de nem biztos, hogy szükség van ilyen és ekkora szervezetre, ott is elkelne egy jó kis "rendcsinálás", mint a MÁV-nál, a BKV-nál és egyéb mammut állami cégeknél, önkormányzatoknál.
Valamikor állami alkalmazottnak lenni "nyugdíjas állás" volt, nehezen lehetett bejutni, mert ugyan nem volt csúcsfizetés, de BIZTOS állás volt.
Azt gondolom, a BIZTOS állás esetén nem etikus versenyszférabeli jövedelmet követelni.
Tehénnek igaza lehet!
Irogattyú tényleg köcsög, nem mélymagyar, csúcsmagyar köcsög.
Elég, ha az én lelkiismeretem tiszta! Amúgy meg azt hiszem, jobban részt veszek a Ti eltartásotokban, mint Ti az enyémben. Kobunkám, jobb is, ha elkotródsz, legalább tudunk takarítani.
Irogattyú nem köcsög!
Csak buta és aljas. Nem mélymagyarul, hanem csúcs- magyarul, ez a hazai politikai szellemi hájtech.
Micsoda gonoszság sugárzi belőle! Számomra is döbbenetes. Irogattyú, te még azt hiszed, hogy nem ez az ország fog Téged is eltartani? Amcsis vagy, disszidáltál, vagy itthon alszol?
Gonosz szöveged van, ebből nem lesz kompromisszum pajtás! Én ezt nagyon balról jósolom, kishaver. Legyen kisebb a mellényed. A szemét embereket mindenütt, minden országban utálják, nem csak Mélymagyarországon.
Tényleg elbúcsúzom minden értelmes kollégától, ez a koszfészek nem fehér embernek való.