Azt állítja Czakó Gábor
író (a Magyar Nemzetben), hogy az ősszel induló tanévre 152 158 helyet hirdettek meg a középfokú iskolákban, ám csak 102 809 gyerek jelentkezett. „Az ok a benső Trianon: 1918-ban Károlyiék ideológiából adták át az országot a zsákmányéhes szomszédoknak, a mai nemzedék nem szül, nem nevel gyermeket, s így üríti ki a hazát más, élni vágyóbb népek számára.”
Ezzel szemben a tény az,
hogy nem a benső Trianon az ok, hanem az, hogy a férőhelyek számát elvileg a fizikai maximumon szabják meg, gyakorlatilag azonban az oktatás nem is tudna ennyi gyereket megfelelően befogadni, vagyis nem arról van szó, hogy negyven-ötvenezer üres pad árválkodik a középiskolákban. De a benső Trianon azért sem ok, mert Károlyiék nem adták át az országot a szomszédoknak, ellenben az ország egy jelentős részét az Osztrák–Magyar Monarchia által indított háborúban elvesztettük. Nem Károlyiék. Ezután ráadásul még sok olyan nemzedék született, amely több gyereket szült és nevelt, mint ahány ember közben meghalt, ám Németországhoz, Olaszországhoz, Csehországhoz vagy Oroszországhoz hasonlóan mi is demográfiai gödörben vagyunk. Pedig ők még Trianonra sem hivatkozhatnak.
HozzászólásokÖsszesen: 15 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Az ilyen zseniális írókat persze nem provokálja senki, csak a szánalmasan tehetségtelen Esterházy Pétert a könyvhét megnyitóján. Egy normális országban, ahol olyan írók vannak, mint Esterházy, Nádas vagy Kertész Imre, Czakó Gábor - hogy egy futballhasonlattal éljek - labdába se rúghatna.
Nem nagy hülyeséget mondott, de ahhoz elég, hogy ne csalódjon az ember.Ezen elmélet alapján a nyugati országokba irányuló migráció arról szól , hogy a helyben születettek azt akarják, hogy a nemzetük elfogyjon... Ezt ráadásul szándékosan végzik.Aztán 18-ban mit is csináltak az urak ? Miért is lett 1918 nekünk a "végzetünk" ? Mert akkor is rossz lóra tettek a tisztel vezetők. Önhitten hittek a lehetetlenbe.Aztán 1945 is e miatt ütött balul ki.Talán ha nem állunk a fasizmussal egy tálból cseresznyézni, másképp sül el a dolog. De a fehér ló le dobta tengerészt. Nem is kellett volna rá ülnie, mert az üljön lóra ,aki tud lovagolni. Talán ha nem gyilkolni megyünk az oroszokhoz, Ők nem jönnek ide...Sajnos évszázadok bizonyítják , hogy alkalmatlan vezetőkre bízta ez a nép a sorsát. Mint most is...
Élettér-elméleti reciprok!
Brávó!!!
Trianonra hivatkozni meg egyenesen marhaság...
A gyalázatos diszkrimináció és nöpolitika miatt a munkaeröpiacon, meg amiatt, mert nincs elég bölcsödei-ovodai féröhely, szóval emiatt nem vállalnak gyereket az emberek. Merthogy 1 fizetésre felelötlenség családot alapitani. Mi lesz ha az egy keresö kiesik valami miatt? Meg az a helyzet, hogy 1 gyerekkel még csak-csak visszajut egy nö a munkaeröpiacra, kettövel már kevésbé, mert minimum 3-4 évig parkol otthon, 3 gyerek után pedig gyakorlatilag szinte lehetetlen visszajutni a munka világába. A nök rendkivül kiszolgálatottak lesznek, ha több gyereket vállalnak. De vigasztalásképpen: Európa boldogabbik felében is van egy pár ország amelyik demográfiai gödörben vesztegel. Szinte csak a skandináv államokban oldották meg a kérdést, éspedig úgy, hogy a nöi foglalkoztatottság, valamint az ovodai féröhelyek száma igen magas. Ahol a hagyományos keresztény-konzervativ családmodellt propagálják (apu eltartja a családot, anyu otthon), ott mindenhol beütött a demográfiai krach. Nem a 3 év Gyes mellett kéne kampányolni, hanem amellett, hogy legyen több részmunkaidös munkalehetöség és bölcsödei-ovodai féröhely.
Politikusaink állandóan azt hangoztatják,hogy több gyerek kellene
mert kevés a fiatal,mert ugye azt magyarázzák,hogy a fiatalok tartják el a nyugdíjasokat.Egyszer azok is megöregednek és akkor még több fiatal kellene,ez olyan lenne mint a piramisjáték.Ugyanakkor tudós emberek azt hangoztatják,hogy máris túlnépesedett a föld.
Óvakodj azoktól, akik az ingük felső gombját zárva tartják nyakkendő nélkül is!
Ne bántsák ezt a szerencsétlen embert! Ez volt az első írása. Istenem, idővel talán majd lesz jobb is.
O is csak a diktator egyik szolgaja. A diktator nem lesz mindig hatalmon. Ezek az emberek mind mind egy diktatura felepiteset szolgaljak. Szeretnem azt a napot latni amikor az ilyeneket nyiltan megveti a tarsadalom amiert eladta a lelket egy kis apropenzert.
Szégyen, hogy emberek Orbán kegyeiért, valójában persze a remélt anyagiakért, milyen ostoba hazudozásra képesek. Egyetértek azzal, hogy szellemi környezetszennyető ez a nagy bunkó senki író.
Szellemi kornyezetszennyezes...
A demencia nagy baj!:)
DONJ!
Ezek a buznyák fideszesek ezeket az ájtatos pofájúakat szeretik. Soroljam az egész kdnp-t?
Nézem ezt a képet. Mosolygós "író" néz vissza rám. Nem 1989 születési dátumú, tehát élt, tett "alkotott" az átkos idején. Most ezzel az ájtatos képpel, szinte kéjesen igyekszik butítani az újságjuk olvasóit. Mit lehet erre válaszolni? A lelki mérgezés ma súlyosabb, mint az átkosban volt, mert akkor legalább ennivalóra futotta a legszegényebbeknek is.
Czakó úr. Én, Ön helyett is szégyellem magam.
Egy kicsit liheg ez is Trianonról oszt jónapot.