Azt állítja Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár az Észak-balatoni Polgári Klub estjén, hogy semmi sem látszik abból az ötszázmilliárd forintból, amit az elmúlt nyolc év alatt munkahelymegőrzésre fordítottak.
Ezzel szemben a tény az, hogy már csak azért sem költhettek ennyi pénzt erre a célra, mert a munkahelymegőrzés csak a válság kirobbanása után lett külön kérdés.
Addig inkább munkahely-teremtési programokat indítottak, például a romák foglalkoztatásának elősegítésére (csekély eredménnyel) 2002 és 2006 között, 25,4 milliárdért. A válság kirobbanása után aztán 2009 elején a kormány százmilliárdot ígért a munkahelyek megőrzésére, bár a Nézőpont Intézet szerint ez valójában csak 48 milliárd volt, 2009 közepéig.
Bajnai Gordon parlamenti búcsúbeszédében pedig arról beszélt, hogy 30 milliárdos programmal százezer munkahelyet sikerült megmenteni. Vagyis az állítólagos 500 milliárdnak azért sincs nyoma, mert ennyi milliárd nem is volt.
HozzászólásokÖsszesen: 7 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Czomba a mellébeszélés államtitkára úgy tett Almádiban a PÖCS-ben,
mint amikor találkozom tar kopasz barátommal és megdicsérem a szép
frizuráját és megkérdem a fodrásza címét mire Ő nagyon komótosan
előveszi a noteszát és meg is adja a címet.A PÖCS-taps is ilyen.
Ugye nem gondolják komolyan, hogy azok a szakszervezeti vezetők fenik a kést, akik a munkáltatójuktól kapják a 1,5 - 2 millió ft körüli fizetésüket ? ( mint például Gaskó ) Majd ha a dolgozók maguk közül választanak valakit, akinek a fizetését is ők határozzák meg a tárgyalásokon elért eredményeik alapján, és a tagdíjakból fizetik őket, akkor beszélhetünk szakszervezetről, de addig !!!!
A munkáltatókkal pedig Orbán valóban megegyezett, még a választások előtt.
Nem uqy van az uraim.
Czomba ur balatonalmádiban tett kijelentésére a helyszinen röqtön elkezdödött a qyurcsányozás,bajnaiozás eqy kis hazaárulázással meqtoldva.
Ja,hoqy a valosáqhoz amit Czomba ur állitott semmi köze az a helyszinen lévőket eqy cseppet sem zavarta.
Iqy kell a hiveket hülyiteni fidesz modra.
Az államtitkár úr hol élt eddig? Ha meg nem figyelt oda, legalább tájékozódott volna! Úgy látszik elegendő, ha valamilyen humbug alapján az előző kormányt ócsárolhatja.
Látja? Nem látja? Na látja!
Na mi lesz az ősz legelső alkotmány és törvényjavaslata a parlamentben?
Aki eltalálja nyer egy nyenyi bögrét.
Az én tippem,az együttműködési rendszer indoka miatt,kiiktatják az oét
rendszerét,mert nincs rá szükség.Létrejött az együttműködés rendszere ezért a szakszervezetek is egyetértenek mindennel,a munkaadók meg benne vannak a rendszerben mint tudjuk,mert erről szerződést is kötöttek Orbánnal.
Czomba úrnak nemsokára jön a fekete leves . A Szakszervezetek már fenik a kést(OÉT miatt), mert a tagok nem fogják lenyelni csak a dumát. Egy év múlva az ország egyik legjobban utált politikusa lesz.