Azt állítja a Fidesz elnöksége
Mesterházy Attilához írt levelében, hogy egy jogerős bírósági ítélet nyomán bebizonyosodott: egyes vezető politikusok tudatosan tévesztették meg az embereket, Gyurcsány Ferenc és Veres János felelőssége a hamis adatok közlésében és valós adatok eltitkolásában nem vitatható. Ezért kérik, hogy vegyék le őket az MSZP választási listájáról.
Ezzel szemben a tény az,
hogy vitatható. Sőt. A Fidesz által hivatkozott bírósági ítélet ugyanis csupán arról szólt, hogy az Európai Uniónak az úgynevezett túlzott deficiteljárás keretében évente kétszer megküldött adatokat a kormányzati hiányról, illetve adósságról már az elküldésük idején nyilvánosságra kell hozni, és nem szabad megvárni, amíg az Európai Statisztikai Hivatal (általában néhány héttel később) véglegesíti őket. A korábbi magyar gyakorlat egyáltalán nem volt kivételes az uniós országokban, de ez nem jelentett titkolózást, már csak azért sem, mert a Központi Statisztikai Hivatal honlapján is látható, hogy a kiküldött és a jóváhagyott számok általában megegyeztek, ha pedig mégsem, akkor az eltérések nagyságrendileg minimálisak, vagyis teljesen értelmetlen lett volna bármit is eltitkolni. Talán nem véletlen, hogy a Fidesz elnöksége és vezetői egyetlen olyan példát sem hoznak fel, amelyből ez a következtetés volna levonható, és csak általánosságban beszélnek adatok hamisításáról. Mellesleg a Fővárosi Bíróság tavaly nyáron utasította el több magánszemély keresetét Gyurcsány ellen, megállapítva, hogy a miniszterelnök és munkatársai nem szegték meg a közérdekű adatok közzétételére vonatkozó törvényes előírásokat. És végül egyáltalán nem mellesleg, hanem nagyon is konkrétan: a Pénzügyminisztérium a választások előtt is minden áldott hónapban közölte a legfrissebb államháztartási hiányadatokat. Csak nehogy az legyen hamis, aki hamissággal vádol.

Mesterházy Attilához írt levelében, hogy egy jogerős bírósági ítélet nyomán bebizonyosodott: egyes vezető politikusok tudatosan tévesztették meg az embereket, Gyurcsány Ferenc és Veres János felelőssége a hamis adatok közlésében és valós adatok eltitkolásában nem vitatható. Ezért kérik, hogy vegyék le őket az MSZP választási listájáról.
Ezzel szemben a tény az,
hogy vitatható. Sőt. A Fidesz által hivatkozott bírósági ítélet ugyanis csupán arról szólt, hogy az Európai Uniónak az úgynevezett túlzott deficiteljárás keretében évente kétszer megküldött adatokat a kormányzati hiányról, illetve adósságról már az elküldésük idején nyilvánosságra kell hozni, és nem szabad megvárni, amíg az Európai Statisztikai Hivatal (általában néhány héttel később) véglegesíti őket. A korábbi magyar gyakorlat egyáltalán nem volt kivételes az uniós országokban, de ez nem jelentett titkolózást, már csak azért sem, mert a Központi Statisztikai Hivatal honlapján is látható, hogy a kiküldött és a jóváhagyott számok általában megegyeztek, ha pedig mégsem, akkor az eltérések nagyságrendileg minimálisak, vagyis teljesen értelmetlen lett volna bármit is eltitkolni. Talán nem véletlen, hogy a Fidesz elnöksége és vezetői egyetlen olyan példát sem hoznak fel, amelyből ez a következtetés volna levonható, és csak általánosságban beszélnek adatok hamisításáról. Mellesleg a Fővárosi Bíróság tavaly nyáron utasította el több magánszemély keresetét Gyurcsány ellen, megállapítva, hogy a miniszterelnök és munkatársai nem szegték meg a közérdekű adatok közzétételére vonatkozó törvényes előírásokat. És végül egyáltalán nem mellesleg, hanem nagyon is konkrétan: a Pénzügyminisztérium a választások előtt is minden áldott hónapban közölte a legfrissebb államháztartási hiányadatokat. Csak nehogy az legyen hamis, aki hamissággal vádol.













A legrégebbi hozzászólásokat szeretném legelöl látni
Mint azt az illetékes igazságügyi szervezet jelezte,a feljelentésügyi igazgató előre beharangozott győzelmi várakozása megalapozatlan volt,a t.Fidesz teljes elnöksége árnyékra vetődött.Na mindegy,ezzel is lehetett az ürüléket keverni néhány napig.Éljen az Új irány!
El tudom képzelni,hogy akik most arról beszélnek,hogy Gyurcsány Ferenc
és Veres János nem hozták nyilvánosságra az államháztartás adatait,
mennyire figyelik most a statisztikai hivatal jelentéseit,hogy el
tudják dönteni kire szavazzanak!Ezen már nevetni sem tudok.Bosszant az
is,hogy a szomszéd Marinénit és Józsibácsit is becsapták,mert ha
ismerték volna a valós adatokat nem szavaznak az MSZP-re.
Majd ha minden összeállt, akkor lehet félni! De akkor a 98-2002 is álljon össze! És különben is, miért mi féljünk, ha néhány hülye megkapja a méltó büntetését? Csak lehetőleg JOGÁLLAMI KERETEK KÖZÖTT!!! Mert nekünk akkor kell elkezdeni félnünk, ha az események az ide beírogató csahosok fantáziája szerint alakulnak! Akkor már csak abban reménykedhetünk, hogy Európa mégsincs olyan messze.
Tudja irogattyú el lehet ütni, poénkodni ezeket a dolgokat, hogy hülye a nép meg hülyébb a fidesz. De sajnos egyre több részlet derül ki a négy évröl és ez kezd összeállni, félelmetes lenni
Hát ez igaz.Ha a szavazók szellemi nívója csak egy kicsit magasabban lenne a béka alfelénél,akkor ma az Mszp a közvélemény kutatások szerint egy szinten lenne az Szdsz-el.De mivel a béka alfele alatt van a nívó,ezért bármit mondhatnak a szocik,beveszik és szavaznak rájuk szép számmal.
Az utóbbi négy év fényesen bizonyította a szavazók többségének szellemi nívóját, aminek fényében bizton állíthatom: bármilyen számokat mondtak volna a szocik, a szavazóknak a leghalványabb fingjuk se lett volna arról, hogy mit hallanak. Pont a FIDEBBIK potentátjainak kellene a legjobban ismerniük saját választóikat. (Istenem, szegény Szabó Iván, és az ő "borzalmas tagsága"! EGYETEMI TANÁROK EZEKHEZ KÉPEST!!!!!)
"Pedig - emlékeztet a KSH volt elnöke - a jelentést készítő trióból a jegybank elvégezte a valós számítást az államháztartás helyzetéről, s ezek az adatok a végleges számok tükrében beigazolódtak. Így a statisztikai hivatal is fűzhetett volna megjegyzéseket az Eurostat jelentéséhez, hogy mi hiányzik a minisztérium adataiból, és hogy az ő módszerükkel számolva mennyi lenne a hiány. Ezt pedig akár nyilvánosságra is hozhatták volna.
"Azokat a tagországokat, amelyek államháztartási hiány tekintetében nem teljesítik a maastrichti feltételeket, az EU túlzott deficit eljárás alá vonja. Ezeknek a tagországoknak évente kétszer - április 1-jéig és október 1-jéig -jelentést kell küldeniük az előző évi részletes államháztartási tényadatokról és az adott évre vonatkozó tervszámokról. Ezt a jelentést a Pénzügyminisztérium (PM), a jegybank és a KSH közösen készíti el. A prognózisokat a PM tölti ki, általában a legutoljára érvényes konvergencia-program adatai alapján. Így az Eurostatnak küldött jelentésbe mindig a kormány által hivatalosan bejelentett adatok kerülnek be.
Mivel az előjelzéseket nem kell különösebben alátámasztani, a kormány megteheti, hogy politikai okokból nem módosítja a tervszámokat akkor sem, ha már tudja vagy sejti: ezek nem valósulnak meg. A tavasszal elküldött jelentésben 1156 milliárd forint állt az államháztartási hiány sorában, és ezt Brüsszel néhány héttel később jóvá is hagyta.
A kormány így joggal védekezhet, hogy soha nem volt akkora különbség a kiküldött és a végül jóváhagyott adatok között, mint amit a vádaskodók állítanak. Ez igaz is, így ebben az esetben nem lehet hamisításról beszélni. De a politikai felelősség felvetődik, mivel utólag kiderült a terv és a tények közötti közel ezermilliárd forintos eltérés. Valaki tehát nem jól végezte a dolgát.
A csúsztatás ott érhető tetten, hogy a kormány a számára hátrányos negyedéves államháztartási adatokat egy nappal az első választási forduló után publikálta, ugyanakkor a Brüsszeltől visszakapott, eleve rózsaszínűre hangolt számokat április 14-én - az április 23-ai második választási forduló előtt - sietett közzétenni.
Hogy a választások alatt nem a valós adatokat hozták nyilvánosságra, azt az őszödi beszéd után, júniusban Veres János maga is elismerte: "Arról, hogy pontosan hogyan állunk és mint állunk, (...) nem engedtem ilyen jellegű munkát végezni korábban. Az volt a tapasztalatunk, hogy ha készült valakinek egy feljegyzése, és ez kikerült, akkor abból politikai ügy volt. Éppen ezért ilyen jellegű komplex felmérés mindaddig nem készülhetett, amíg ennek a kockázata fennállt" - idézte a volt pénzügyminisztert 2006 nyarán az Index. Veres ekkor jelentette ki nyíltan, hogy a 2006-os hiány a közölt 4,7 százalék helyett a GDP 9,4 százalékára fog rúgni."
barragon! Tényleg nagy a baj! Lehet, hogy az ügyészség ismeri a törvényt, és kiválóan tudja, hogy hova tegye az ilyen földbuta Balsai-félék fenekedését?
Nagyon nagy a baj!!!! Ha egy ilyen ügyészség, amelynek Polt Péter kiválasztottjai a vezetői, elutasítja a Fidesz indítványát GYF és VJ feljelentése ügyében, akkor hol is vagyunk! Nagy tisztogatás lesz majd az ÜGYÉSZSÉGEN IS!!!!Csak figyeljük majd az ügyészség felé a megnyilvánulásokat!!!
Könyörgöm, csak a józan ész, a saját józan ész szerint!
Ne higgyük a bódító szirénhangokat!
Mi is történt az eddigi elmúlt 20 esztendőben?
Több lett-e a politikusok által (nem a saját teljesítményünk által) a pénzünk?
Egyszerűbb lett-e életünk?
A válaszok ismeretében a tétova magyar nem szívesen megy el szavazni, szégyelli magát, hogy nincs kialakult képe a pártokról.
Nem baj, akkor is el kell menni szavazni és csak a saját döntés számít, nem a pártoké!
Gyerünk szavazók!
Bevallom 90-ben aszerint szavaztam,hogyan áll a költségvetés,hogyan állnak a makrószámok.Az én számaim kétségbeejtőek voltak.
2002-ben is megpróbáltam ezt a megoldást,de pechemre nem volt költségvetési vita,nem találtam a makrószámokat se.
Az internet is gyerekcipőben járt még.
Az én számaim nemigen változtak.
Legközelebb 2006-ban halottam róla,hogy milyen jók voltak a számok akkor,de már késő volt.
Így aztán letettem erről.Elhatároztam figyelem a politikát inkább.
2006-ban aztán a szavazatomat eldöntötte az,hogy Gyurcsány bemutat a népnek montázs.
Na milyen irányban??
Azt is hozzátenném, hogy nem is gyújtották fel fél Koppenhágát az ellenzéki kötődésű média lelkesedése mellett.
Idézet az Alkotmányból:
A mentelmi jog a parlamentarizmussal egyidős jogintézmény. Célja az országgyűlési képviselők függetlenségének biztosítása. A parlamenti demokráciák többségében a mentelmi jog két irányból védi a képviselőket, egyrészt felelőtlenséget, másrészt sérthetetlenséget biztosít. A felelőtlenség a parlamenti szólásszabadságból ered, gyakorlatilag kivonja a képviselőt a jogi felelősségre vonás hatálya alól a képviselői minőségben végzett tettei vonatkozásában és a parlament előtti felelősségét teremti meg.
Magyarán: politikus politikusi tevékenységért bíróság előtt felelősségre nem vonható. Sajnos miután a magyar oktatásból hiányoznak az állampolgári ismeretek, a közvélemény pedig jobban ismeri Győzike impotenciáját, mint az Alkotmányt, a demagógiának tág teret ad ez áldatlan állapot s vannak, akik nemtelenül ki is használják.
Azt azért tegye hozzá, hogy mivel ott szakszerűen jártak el a rendőrök nem is történtek olyan balesetek mint nálunk.
1. Ezek nem élclapok, hanem a MN-nel együtt nyomdaipari termékek.
2. Koppenhága. Klímacsúcs. A rendőrök felszólítják a tüntetőket az oszlásra. Reakció semmi. Erre a rendőrök nekimennek a tüntetőknek, körbezárják őket, majd a hidegben megkötözött kézzel több órán át ülni kényszerítik őket főutcán a hidek aszfalton, míg egyenként elszállításra kerülnek. Azok is ugyanígy jártak, akik csak békésen tüntettek, ott voltak a tömegben. Nem hallottam a dán ellenzéktől, hogy feljelentették volna minden lehetséges nemzetközi fórumon a saját kormányukat, nem hívtak össze rendkívüli tájékoztatót az EP-ben, nem adtak ki könyvet, nem járatták le a dán kormányt, a dán törvényhozásben nem vonulgattak ki és nem nevezték a rendőrfőnököt, a belügyminisztert és miniszterelnököt minden akárminek.
3. Ha a csőcselék randalírozik, ott hagyom a tüntetést, vagy el sem megyek, mert én ezzel a módszerrel nem értek egyet. Az egész randalírozásról egyébként előre lehetett tudni. Nem ért senkit sem a meglepetés erejével a bekövetkező események.
A probléma ott van, hogy ugyanazt az eseményt két különböző szemszögből nézik, és ragaszkodnak hozzá.
Az egyik fél csak a csőcseléket látja a másik pedig a békés állampolgárt. Az igazság az, hogy mindkét fél ott volt, sajnos az agresszív molotovkoktélos rendzavarók is, és volt rengeteg vétlen állampolgár, akik a fidesz naggyűlésen voltak. A Pesty filmje ezeket az embereket szólaltatja meg, és bemutatja, hogy a rendőrök sokszor messze nem előírás /törvény/ szerint végezték munkájukat, hanem ugyanúgy dühből, mint a "csőcselék"
Persze erre lehet azt mondani, hogy a parasztok minek járnak gyűlésre, megérdemlik. De így gondolkodik egy demokrata?
Rosszul látod kedves "szutor".Az általad felsoroltak nem fizetett pro-
vokátorok.Az általad megjelöltek egyszerűen csak buták.Tetszik Nekik,
hogy itt mindenki fűz megjegyzést az általuk leírt marhaságokhoz.Való
igaz a legcélszerűbb megoldás az lenne,ha figyelmen kívül hagynánk be-
írásaikat.Azonban néha olyan sértő butaságokat,zagyválnak,amelyet egy-
szerűen nem lehet szó nélkül hagyni.Veretes sületlenségeket lehetne
összeállítani véleményirkálásukból.
Az egész vita parttalan. Tisztelt normális véleményezők, nem gyanús, hogy az sss és hegyaljai vagy provokátor, vagy fizetett véleményező? Ezt abból gondolom, hogy az ilyen elvakult emberek nem szokták a 168 órát olvasni! Övéké a Magyar Hirlap, vagy a Demokrata című élclapok. Ez utóbbiakat ökörségeit eszembe se jut olvasni, pláne véleményezni. Tehát ez volt az utolsó, hogy a két említettnek bármilyen megjegyzésére reagáljak, és javaslom a többieknek ugyanezt. Nem kell beugrani a provokátoroknak!!!
Az inkvizíció mintájára szép lenne egy itélőszék, ahová meginvitálnák a kedves jobbos médiafigurákat, és idézeteket olvasnának nekik a saját műveikből. Aztán, mikor odaérnek egy becsmérlő mondathoz, finoman megkérdeznék: mit is mondtál felebarátodról? Puff!!!! Egy rohadt nagyot a pofájára. Aztán a következő idézet. Finom érdeklődés: mit is mondtál Isten bárányára? Puff!!! Ha sokat írt, hát, ciki...