Hetilap kereső

Mátyás Győző írása

Hát most már valószínűnek tűnik, hogy a közeljövőben nem fognak utcát elnevezni róla. De még csak egy állomást sem az általa oly igen favorizált 4-es metró nyomvonalán. Pedig Demszky Gábor egy szempontból biztosan kivételes figurája a hazai közéletnek: ő az egyetlen magyar politikus, aki a rendszerváltás óta egyfolytában magas közhatalmi funkciót tölt be.

Méghozzá nem is akármilyet, hiszen a liberális tábor egykori ikonja két évtizede áll a főváros élén, márpedig a mi abnormálisan centralizált országunkban ez rendkívül fontos, szuperérzékény pozíció. És Demszky ezt a posztot őrizte meg húsz éven keresztül, megnyerve 5 választást. „Uralkodása” második felében úgy is, hogy a pártja már egyáltalán nem számított vezető erőnek Budapesten. Nem hiszem, hogy ezt a politikai Guiness-rekordok könyvébe illő teljesítményt bárki akár csak megközelíteni tudná.

Hát nem csoda, ha Demszky az idők során a liberális tábor – és szűkebb értelemben az SZDSZ – jelképe, adu ásza és konvertibilis valutája is lett egyben. Az SZDSZ egyfelől Demszky révén „tudta hozni” a fővárost, ami a szociknak is mondhatatlanul fontos volt, a koalíciós tárgyalások során pedig nagyon jó alkupozíciót (és zsákmányközeliséget) biztosított. Másfelől az SZDSZ éppen Demszky regnálása révén bizonygathatta a nyilvánosság számára is, hogy a szadesz még létezik, ha egyre alacsonyabban is, de szállnak még a szabad madarak.

Hát ennek most vége. A szabad madarak egy jelentős részéből éppen most válik rab madár, Demszky nagyszabású projektek helyett pedig ama minimál-programban gondolkodik, nehogy őt is maguk alá temessék a fővárosi óriáscégek romjai. Minő dicső vég!

Persze Demszky előbb felsorolt erényei is mutatják, hogy ő mindig is főként politikai tényezőként, liberális zászlóvivőként jeleskedett. De a főváros első embereként, tervek, projektek, beruházások megvalósulásáért felelős vezetőként szerepe felettébb ellentmondásos.

Mivel egyáltalán nem óhajtok azok táborához csatlakozni, akik most váltak hirtelen Demszky „kritikusaivá”, más esetben nem kedvelt eszközhöz nyúlok, egy régebbi cikkemből idézek. 3 és fél évvel ezelőtt a 168 óra nyomtatott verziójában szó szerint ezt írtam: „Demszky Gábor 16 éven át kormányozhatta a fővárost anélkül, hogy kiderült volna: egyáltalán alkalmas-e városvezetőnek.”

Azért nem derült ki, mert a jobboldali kormányok idején Demszky a szabadság, a liberális elvek védelmezőjének – hozzá igazán passzoló – szerepében tündökölhetett, amikor a jobboldal obskúrus módon felelevenítve a „bűnös város” toposzát minduntalan büntetni, leckéztetni akarta a számára bevehetetlennek látszó Budapestet. Így Demszky, az egykori szabadságharcos, szamizdatos legenda védelmezhette a kulturálisan sokszínű, toleráns, progresszív várost a jobboldali önkény ellen.

Díjazták is a szerepet a budapestiek. Barátságosabb kormányok idején, különösen 2002-től meg a fantázia és vélhetőleg a pénzügyi fedezet lett kevés, és maga Demszky is eléggé erodálódott. Az utolsó ciklusnak én például már nem vágtam volna neki az ő helyében, de hát akkor meg Tarlós ellenében kellett megvédeni a liberális fővárost. Mostanra látjuk az eredményt.

Amúgy én nem vélem annyira tragikusnak a főváros elmúlt húsz évének történetét, mint most divatos, de az is igaz, hogy a „világvárost építünk” korabeli szlogenje napjainkban inkább vicclapba kívánkozna.

És nem az a gond, hogy Demszky úgymond „nem ért a fővároshoz”. Szerintem egy főpolgármesternek nem kell a városépítészet vagy a közlekedéstervezés virtuózának lennie, de még csak pénzügyi zseninek sem. Ellenben kivételes affinitással kell rendelkeznie ahhoz, hogy olyan embereket válasszon munkatársul, akik viszont ezen részterületek elsőrangú szakemberei. Nos, úgy tűnik, egy idő után Demszky ennek a követelménynek nem felelt meg.

A korábbi SZDSZ-es főpolgármester alatt ugyanis volt még pénzügyi fegyelem, működött is a város úgy-ahogy. A legutóbbi ciklusban azonban – a vélhetőleg politikai alkuk eredményeként delegált – a kasszában sokat nem hagyó figurák vircsaftjának nem tudott vagy nem is akart ellenállni. Sőt, ő maga is effajta machert alkalmazott nem is olyan szürke eminenciásként, olyat, aki partiban volt a koalíciós partnerrel a lenyúlásban. Na, ennek a mester(házi) fogásnak issza most a levét mindenki, (hiszen, így a rács mögé ültetve, Ernő jól leárazta az MDF-SZDSZ szövetséget is, pedig azt maga Demszky is pártolta).

Az meg már több mint kínos, ahogy most a végjátékban Demszky, ez a valaha oly karakán figura a „ki tud nagyobb adag sarat dobálni a volt koalíciós partnerre” című versenyben mérkőzik a szocikkal.

Rossz nézni. Sic transit gloria Demszky.