Igen tanulságos beszélgetést folytatott minap a Klubrádió műsorvezetője az MTV székházának három évvel ezelőtti ostromában részt vevő és első fokon épp most elítélt vádlottak egyikének ügyvédjével. Aki azt fejtette ki a mikrofon előtt, hogy a tárgyalt esetben milyen körülmények motiválták a vádlottak viselkedését, és nyomatékkal hivatkozott az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése nyomán megrendült közbizalomra, az embereket hatalmába kerítő káoszérzetre.
Amely társadalom-lélektani tényezők – ha szabad így tovább értelmezni az okfejtést – alkalmasak voltak arra, hogy a megdöbbent állampolgárokat a tévészékház megtámadására, feldúlására és felgyújtására s nem mellesleg rendőrök tucatjainak megsebesítésére ragadtassák.
Nem tudjuk, ez a megejtő érvelés mekkora súllyal esett latba a bírói mérlegelés során. Némi fejtörést alighanem okozott az eljáró tanács tagjainak, minthogy a védelem tömeglélektani diagnózisát felettébb nehéz lehetett igazoltnak tekinteni. Azt ugyanis, hogy az emlékezetes, tragikus események miként történtek, legfeljebb híradófelvételekből és szemtanúk vallomásaiból tudjuk, de mindez csupán a beszédes felszín. Ami mélyebben, vagyis a politikai háttérben zajlott, arról máig sincs hiteles képünk – és nem valószínű, hogy a büntetőeljárás három éve (!) alatt akár az ügyészség, akár a bíróság többre jutott.

blogspot.com
Magyarán: sem az nem ismert, hogy ki lopta ki az őszödi beszéd hangfelvételét, sem az, hogy a célzatosan megvágott változatát kik készítették és terjesztették, s persze azt is homály fedi, hogy a Szabadság téren gyülekező, majd a Kossuth térről odaterelt rohamcsapatokat valójában kik irányították. Ha minden mai információnkat egybevetjük, annyi mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy a finoman csak „zavargások” címszó alatt emlegetett vandál támadások – ideértve a szeptember 18-át követő hetek brutális utcai jeleneteit is – a legkevésbé sem voltak spontán akciók. Szervezett, logisztikailag kidolgozott, azaz tervszerű erőszaksorozatot éltünk át az MTV elleni agressziótól a Madách téren elkötött tank ámokfutásáig – és tovább is.
Az a jóindulatú feltételezés, miszerint mindez a biztonságérzetében megrendült sokaság hirtelen fellobbanó, de korántsem tudatos, vagyis nem pusztító szándékú, hanem csak érzelmileg túlfűtött reakciója volt a kialakult, rendkívüli helyzetben – nos, ez éppen azért adható elő ma akár egy büntetőperben is, mert az egykori dráma konkrét, személyekhez és politikai erőkhöz köthető, mondhatni nevesíthető mozgatórugói a nyilvánosság előtt rejtve maradtak. És miután a bíróság felhatalmazása nem terjed ki a tárgyalt vádpontokon túlmenő kérdések tisztázására, ha a védelem a megrendült társadalmi stabilitás okozta mentális krízisre vezeti vissza a romboló ösztönök elszabadulását, akkor ezt a verziót legalábbis kényelmes elfogadni. Hogy aztán az eddigi feltűnően – és képtelenül – enyhe ítéletek azzal magyarázhatóak-e, hogy a bíróság nem jutott birtokába a tágabb érvényű, teljes körű motivációknak, netán pedagógiai elhivatottság munkált a felfüggesztett büntetésekben, az enyhén szólva talányos.
A társadalmi stabilitás persze kétségtelenül megrendült az Őszödön elhangzottak kiszivárogtatása után, és ezért hiba volna kizárólag azokat felelőssé tenni, akik mind magát a szöveget, mind a média- és társadalmi visszhangját gátlástalanul manipulálták. Három év elteltével is sok mérvadó értelmiségi magasztalja ezt az úgymond szenvedélyes „igazságbeszédet” mint a magyar politikai retorika egyik csúcsát, egyben a folytatólagos népámítás elutasítására tett kísérletet. És nem akarnak tudni arról, hogy ez a rosszkor és rossz helyen előadott, ráadásul rossz mondatokkal teli, szinte minden tekintetben erősen túlhabzó – vagyis meggondolatlan – szöveg micsoda gyúanyagot kínált. Hagyhatta-e, hagyhatja-e komoly politikus bármikor figyelmen kívül azt a kockázatot, ami óhatatlanul együtt jár azzal, ha kétszáz ember előtt tart egy ilyen „titkos” beszédet? És ha már tart, miért nem ismétli meg legalább tartalmi lényegét a parlamentben?
Gyurcsány Ferenc felelőssége elvitathatatlan. De nem igaz – még akkor sem, ha egy bíróság előtt, mintegy a féktelen erőszak mentegetésére hangzik el –, hogy érthető vagy legalább méltányolandó, ha az őszödi retorika (pontosabban néhány, tendenciózusan kiragadott részlete) az ismert mértékben feldúlta az állampolgárok bizonyos csoportjait. Ez a beállítás is része annak a politikai manipulációnak, amit az ellenzék Őszöd óta szünet nélkül – s tegyük hozzá: lelkiismeretlenül – folytat.
Mert a jobboldalon is jól tudják, hogy amit Gyurcsány a magyar politikai elit populista ígéretspiráljának tarthatatlanságáról mondott, az betűről betűre igaz. Azt is tudják, hogy a Fidesz évtizedes gyakorlata ugyanarra a képtelen metodikára épül; és tudják, hogy aktuális győzelmi reményeiket – a balliberális kudarcokon kívül – most ugyanarra a hamis, „kolbászból lesz a kerítés”-kommunikációra alapozzák, amitől az őszödi szónok óvott.
HozzászólásokÖsszesen: 28 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Valamit nem értek!
Már nem is szóbeszéd,tény,hogy a baloldal és a holdudvara mindent visz,vitt.Már az is tuti,hogy a top 100 leggazdagabb zöme is ide tartozik.
Valamit nem értek,akkor mért nem tudnak összehozni egy nyomorult média
támogatást tv.csatornával,összehozni egy kiterjedt baloldali önképző "köröket".A politikához lé kell!!
Egy-két nyomtatott sajtón kívül alig van a baloldalt kifejezetten támogató fórum.Megdobnak kővel,dobd vissza kenyérrel,ez a tézis még a demokráciában sem működik.
Akkor hol a lé?Ennyire élhetetlen a bal,hogy tömi a holdudvart had zsírosodjon és ebből semmit sem profitál?Már ráfanyalodik Zushlag piti pár tíz millcsijére?
Vagy ez a holdudvar szép lassan cserbenhagyta a baloldalt és átszivárgott jobbra,vagy még jobbra?Vagy igazi holdudvar nem is létezett sok-sok lével?Vagy lé sincs annyi mint a szóbeszéd hiszi?
Vagy tényleg?had hízzon a holdudvar a baloldalt meg majd csak megsegíti az isten?
De még mindig nem értem,hol a lé!!!
Én már éltem a hírhedt koncepciós perek idején,komolyan már ez a baloldalt ért támadássorozat ahhoz kezd hasonlítani.Az ügyészséget valahogy nem érdekli a jobboldalhoz köthető korrupciók,vagy viszályára fordítja azt,már elég régóta.
Az egyértelmű,hogy a baloldal rengetek hibát,mulasztást követett el,de ez az egyoldalú megközelítése a dolgoknak dühítő.
Mindkét oldalon lehetne sorolni számtalan kirívó esetet ami már túl van a törvénysértésen.Egyik oldalon belefér,a másikon meg rétestészta nyomozás folyik,rabosítással.
Nem különös?Nem koncepciós a dolog?
Tisztel zorro!
Az, hogy szóbeszéd az, hogy mindent a mszp és holdudvara visz már kinőtte magát a szóbeszéd állapotból. A balodal lehet, hogy nagy, tiszta és szép szép eszmékkel indult, de ez kevés!!! Néhány csatát ugyan megnyert, de közben megrogyott - azt állítják, még ők sem tudják mitől- és már nem tud felállni, főleg ekkora teherrel, mint például ezek a Hunvaldok, Zushlagok, stb... stb... stb...
Ha már ott tartunk, hogy az mszp azt mondja, hogy megérdemelte Hunvald a fizetést amíg börtönben volt, mert Ő dolgozott volna csak nem engedték!!! Mit akarunk még tőlül???
sss
Eredményes volt az agymosás.Minden statisztika ellentmond annak,hogy milyen eredményes volt a 98-2002 időszaka,max egyesek nosztalgiája ez.
A Boros vagyonról,csak szóbeszéd volt akkor,hasonlóan mint most,hogy mindent a komcsik és holdudvara visz.Így működik az agymosás technikája.Döngöljük a baloldalt minél mélyebbre,ha igazak a vádak,ha nem.
Fájlalom az eredmény nagy csalódás lesz,a kijózanodás meg fájdalmas.
Így most már világos.Hazudtunk nappal,és évekig nem csináltunk semmit,mondta Orbán. De lehet hogy tévedek és nem ő mondta.Még jó hogy vannak éles elmék akik felhomályosítanak minket.
Ez a szerencsétlen Orbán vezér csak manipulálni képes, és ami saját politikai hatalmát elősegítheti, azt meg is teszi, GÁTLÁSTALANUL! Csak a legutóbbi, a "baloldal történelmi vereségéről" szóló blabláról!!! Kétségtelen a demokratikus mezőnyben lehetnek a konzervatívoknak, meg a baloldaliaknak is olyan időszakok, amelyek kedvezőek, de azért minkét "nagy politikai erő" igencsak nagy támogatottsággal rendelkezik! De ami a mostani Orbáni "víziót" illeti, Európában semmi sem bizonyítja állítását! Norvégiában,( az egyik leggazdagabb ország!)A baloldal győzött a választásokon! (pedig kormányon is volt és a válság sem tette tönkre!!!)Görögországban a szocialisták állnak nyersére, de lehet, hogy mégsem nyernek, de akkor is igencsak magas a támogatottságuk! Portugáliban a jelenlegi közvélemény kutatások a szocialisták győzelmét vetítik előre! A német tartományi választásokon a baloldal előretört, sőt még a "konzervatív" baloldaliak is! Semmi sem támasztja alá tehát Orbán szövegét, nyilván csak belpolitikai "üzenetnek" szánta, de hazudott!Gátlástalanul!!!
Jó lenne azt leirni,hogy érdekes,hasznos vitát folytatunk ezen ao oldalakon.Ezért is van.Mindenki elmondhatja véleményét.Itt az én gon-
dom.Micsoda véleményekkel találkozik itt az ember.Aki kapásból neki-
ront valakinek,aki kapásból megjósolja,hogy vége a baloldalnak,aki ka-
pásból agyhalottnak nevezi a baloldaliakat,kérdezem:milyen ember,mi-
lyen felkészültséggel,milyen inteligenciával rendelkezik.Szabad e ilyen emberre egyetlen egy szót is vesztegetni,szabad e ilyen emberre egyál-
talán "vitatkozni"?Határozott véleményem,az ilyen "adam1" félék nem lehetnek vitapartnerek.
adam1 -nek
Szálasiék, Hitlerék, Mussoliniék lassan 70 éve elmúltak de a fattyaik, ostoba utódaik, szellemi leszármazottjaik itt vannak, meg az őket rokonszenvvel figyelő, bátorító mentoraik is. Ami tragikus.
Vissza fogsz élni a párhuzammal, de nem számít. A baloldaliság nem néhány generáció terméke, sajátos világképe, vagy eddig még sikertelennek bizonyult zsákutcája. 2000 éves vágya az emberiség nagyobbik felének a szabadság, az egyenlőség, a testvériség.
Gondolod, hogy 35-40 évvel a magyar rendszerváltás után egy - két generáció sírbaszállásával elmúlik, meghal a baloldaliság is? Gyerekség ezt hinni. Bajban van a baloldal,mert rengeteg hibát követett el, de tanulni fog belőle, mégpedig nem sztálinista módon. Sosem múlik el, mert abszolut természetes ösztönökből fakad.
jausten!(#23) Nem adhatnak mást, csak mi lényegük.(Madách nyomán)
Mellébeszélsz. "Oszt'" honnan tudod, mi az én érdekem? Ennye mán! Ráadásul magad mondod, hogy nem itt szavazol(#22). Érdekes felfogás.
Adam1!! A jobboldal vágyik arra, hogy így legyen, de messze nem így van...a politikai hovatartozás nem kor kérdése, hanem mérlegelésé, intelligenciáé, önálló gondolkodásra való képességé. Bár köze nincs hozzá senkinek, de én negyvenes vagyok, agyhalottnak sem mondanám magam, érdekembernek meg főleg nem, de biztos, hogy sosem fogom a jobboldal szavazóbázisát növelni, ahogy a huszonéves gyermekeim sem. Amúgy világszerte van helye a szociáldemokráciának, a liberalizmusnak, a baloldalnak, minden olyannak, ami itt nálunk mostanában szitokszó lett.
És miért van az, hogy érvekre, kifejtett, értelmes gondolatsorokra nem érkezik válasz, helyette csak idáig bírtok eljutni??
Velem nem is fogsz az biztos mivel én itt nem szavazok viszont a tények makacs dolgok,te vagy az érdek csoportba tartozó szavazója a derék rablóhadnak.
Egyébként meg agyhalott az öreganyádtérgyekalácsa! Uff!
adam1!(#19) Igaz, még nem vagyok 65, de nem sok híja van már. Gondolod, hagyjam ott a cipőmet a Duna-parton? Az viszont egészen biztos, hogy a huszonéves gyerekeim és a hatvanon aluli feleségem nem fog a tiedhez hasonló mentalitású zemberekkel együtt szavazni. Nem szeretik, ha bántanak engem, úgy érzik, ezzel őket is bántják. No, ennyit. "Oszt' jó napot!"
Füge elvtárs ez bizony tény az mszp szavazóbázisa a 65év feletti korosztály,nagyrésze agyhalott és érdek ember.Tehát zorbán igazat mondott az idő nem nektek dolgozik ez van.
sss - nek
Van valamilyen gyilkos ösztön megnyilvánulás abban, amikor a nem jobboldali emberek kihalását "elfogyását" vizionálják: érveik nincsenek egy nagy halom ténnyel szemben, ezért kellemetlennek érzik a vitát, a születési bizonyítványt, az ősz hajat figyelik, a 30-40 évre visszanyúló személyes ismereteket, emlékekeket hámozzák ki a szövegekből. "Kádárista! Komcsi! Majd csak megdöglik már!"
Hogy nem képzelődök, arra maga Orbán szolgáltatta a bizonyítékot, mikor pár éve a napi és hetilapok föszerkesztőivel találkozott, s olyasmit volt képe mondani, hogy a köztünk lévő ellentéteket nem mi (a Fidesz), hanem a biológia fogja megoldani - az Önök hátrányára.
Tudom, nem nagy ügy, amikor érzékenyen reagál az ember ekkora bunkóságra, de néha érdemes tükröt tartani még egy harapós, veszett kutyának is. Képes visszarettenni a saját kinézetétől.
Áprilisban hangzik el az öszödi beszéd, hónapokkal késöbb szervezetten, egyidejüleg, külön futárral kapja meg minden médium....
..és láss csodát, máris több ezren gyülekeznek, szónókolnak, prolongálják, a zür-zavart...miért?
Hir TV ``objektív``tudósítója forradalmat vizionál....miért?
a Hir TV-én kivül egyetlen TV adó sem tudósit...Miért?
a helyettes országos fökapitány, nem ad parancsot, engedélyt az helyszínen levö kiképzett, eröknek, hogy be avatkozzon ...miért?
sss
Az agymosás akkor eredményes,ha a memória is sérül.
Volt vala egy Bayer,Bencsik (a harmadikat le sem írom)trió az ATV-n.
Az volt egy élmény az agymosásból,úszításból.Akkortól kezdődött a szembefordítása az embereknek.
Hol volt akkor még Mészáros.
Már volt Borosé a fél balaton,Torgyáné a vidék.
Itt mindenki lop csal hazudik,de csak akkor,ha hatalomba van.Nálunk ez nemzeti sport.Aki meg ezt hirdeti az talpig becsületes,jó keresztény
polgár,(kocsmai logika.)
Nagyon jó naívnak lenni!!
Őszöd,06.05.26....délelőtt, nyitóbeszéd...
"...ma megpróbálunk azért mélyebbre menni...Olyan dolgokat akarok veletek elfogadtatni, ami, ha világosan beszélünk akkor egyénileg, egzisztenciálisan nem túl könnyű. Kezdve attól, hogy azt mondjuk, hogy érjétek be egy csipettel kevesebb jövedelemmel és költségtérítéssel. Egészen odáig, hogy kisebb kormány, kisebb állam, hatékonyabb igazgatás, kevesebb államtitkár..."
...mi váltotta ki, hogy Gyurcsány Ferenc a formális zárszó ezt a minden tekintetben sokkoló beszédet mondta el ?...
...a nyitóbeszédet követő hozzászólások !!!
...késő délutáni záróbeszédből...legyenek...
"...úrrá végre a régi igazságokon..." legyenek hajlandók "...egy sor ponton átértékelni mindazt, amit eddig gondoltunk és tettünk. Ne féljünk a ránkható politikai következményektől.Egy párszáz embernek és családjának, meg ísmerőseinek a problémája lesz, az a miénk, de nem azért kell politikusbak lenni, mert abból Q.rva jól meg lehet élni..."
06.09.17... az őszödi beszéd 2902 szavából 58 másodpercnyi sűrítményt dobtak ki koncnak..az erre várók számára...
...az öszödi beszéd lényege a pénzügyi stabilitás volt, emellett megpróbált szembefordulni a magyar közélet züllésével...
...Orbán Viktor minden erejével, tehetségével, rendületlenűl erre a züllésre építi a politikáját...
sss:
Az okfejtése igaz.De amit ön ír,az okt.23-án történt.
Szept.17 és 18-án este nem éppen a rendőrök léptek fel támadóan.
Mert az egy vandál csőcselék volt a tv-nél.
Vagy nem így volt?Ja és vízágyús autóban majdnem rendőröket égettek meg.Ön szerint ez hogy hatott a rendőrökre?
És ugye időben így következik egymásra okt.23,ahol igenis benne volt a rendőrökben a törlesztés vágya a szeptemberi események miatt.
Az okokat nézze,ne csak az okozatokat...